Szomorú meglepetéssel vettük tudomásul, hogy az Operaház Bartók Béla táncjátékát, a Csodálatos Mandarin-t, az influenza miatt levette műsoráról. Utóbb szomorúságunk nőtt, meglepetésünk enyhült. Hiszen ez az influenza már hagyományos: szinte hivatalnoki pontossággal jött el, éppúgy, mint 1931-ben, közvetlenül a Csodálatos Mandarin jelmezes próbája után. Tíz év alatt egyébként is nagyon sokszor ütötte fel a fejét és nem mindig az Operában. Az efajta influenzából a legnehezebb fölépülni, mégis reméljük, hogy az Operaház megkísérli.

A Csodálatos Mandarin külföldi előadásai a magyar zene diadalútjának legfontosabb állomásai voltak. Itthon csak hangversenydobogóról és csak rendkívül ritkán volt hallható Bartók szikrázó remekműve.

De nemcsak a zene miatt sajnálatos a tíz évet késő előadás ismételt elmaradása: Nálunk is itthon van az az Európa-szerte divatozó rossz szokás, - mely ellen csak nemrég, a Life and Letters októberi számában emelte fel szavát E. W. White, - hogy elegendő eredeti táncjáték híján, meglévő zenedarabokhoz készítenek utólag balletet, vagy ami még rosszabb: a nagy zeneszerzők műveit szétszabdalják, s egybefoltozzák a táncjáték céljaira. A Csodálatos Mandarin a nagy magyar zeneszerző alkotása, egyenesen a ballet számára készült, s így jelentőségénél fogva elsősorban és örvendetesen növelte volna az Opera sajnos igen sovány eredeti balletkészletét.

A szereposztásnak is előre örültünk: az elragadó és bonyolult művészi feladatokra hivatott Szalay Karola és a tehetséges férfitáncosok biztosították volna annak a külön zárt kisvilágnak létrejöttét, melyet a balletban zeneszerző, szövegíró, szereplők és koreografus harmonikusan együtt építenek föl. De a kísérteties influenza miatt az előadást meghirdető plakátok csak arra voltak jók, hogy eszünkbe juttassák azt, ami helyes lett volna, aminek éppen ideje lett volna, és ami megint csak nem következett be.

Devecseri Gábor