Pünkösd vasárnapján végre megelevenedett a budapesti Duna. A Duna-uszodák megnyitották kapuikat és bár a víz reménytelenül üres volt, a napozók megteltek a téli színű testekkel. A csónakházak környékén a friss festék és napolajillat között megindult a vadevezősök élete.

Az igazi nyüzsgés azonban a soroksári Dunaágban volt, ahol a kajakosok versenyre gyülekeztek. A WMTK csepeli evezős telepén sátrak alatt tanyáztak két napon át a kajakosok, hogy immár szabályokká izmosodott szokásaiknak megfelelően versenyre keljenek egymással.

Az első, ami a melegágyi versenyeztetéshez szokott szemet meglepi az, hogy a kajakosok mindent elkövetnek a versenynek a megszokott életmódra való beilleszkedése érdekében.

Itt nem féltik a kondíciót a napsugártól, nem lesz baj, ha gulyás félórával előbb vagy később kerül a kajakos-gyomrokba, nincs hűvös ágyban való délutáni alvás, ehelyett egészséges élet a szabadban és elkeseredett küzdelem a vízen.

A kajakosok ma már polgárjogot nyertek a versenyzők között. Pünkösdkor már négyesek is versenyeztek, a küzdelmekben volt látható változatosság is. Azok az előnyök, amelyeket a kajakosok sportjuk egészséges tulajdonságaival és versenyfelfogásuk egyszerűségével élveznek, hamarosan a tömegsportok élére fogják emelni őket.