Bármi volt a városok kialakulásának – földrajzi, kulturális, gazdasági vagy politikai – elindító oka, a fejlődés velejárója a kívülről, főleg vidékről történő bevándorlás. Mi vonzza az embereket a városba? A véletlen, a vágy és a kényszer. A falusi ember szolgál, árul, kereskedik, katonáskodik a városban, a város elbűvöli és bentmarasztalja. De a legerősebb mozgatóerő a szükség. Amikor nem a jobb kenyeret, hanem a kenyeret keresik a városban. A kenyeret, amelyet a falu már nem nyujt.

Ami értéket a falu emberben, pénzben, vérfelfrissítésben lead, annak csak kicsiny hányada folyik oda vissza.
Még a falusi származású nyugdíjas se tér vissza szívesen a faluba, megszokásból, vagy kultúrigényből, de a városban marad. Az ember és érték állandóan vándorol a faluból a városba. Azelőtt ennek a vándorlásnak az üteme lassúbb volt. Akik a városba kerültek, nem merültek el rögtön a tömegben. A házi alkalmazottra a gazdája ügyelt, az iparost ugyancsak kordában tartották a mester házánál, nevelőintézetek, ösztöndíjak, internátusok, zárdák vártak a szegény, de tehetséges falusi diákra.

A lassú szivárgást elemi erővel változtatta meg a gyáripar kirobbanó fejlődése.
Nem ismerték fel, milyen következményekkel jár a céhek gondoskodásának a megszűnése, a gazda és a cseléd családias viszonyának a megváltozása. Az új termelési rend nem ismerte fel és nem méltatta kellő figyelemre az átmenet súlyos problémáját. Pedig az emberek átültetése nagy zökkenőt jelent. A falusi ember tapasztalatlanul, legtöbbször tanulatlanul kerül a városba. Tehetetlenségük a legalacsonyabb rétegbe horgonyozza le sorsukat. Az első dekonjunktura-hullám szárazra dobja őket, belesüllyednek a nélkülözésbe. A társadalomnak fel kell ismernie a tényt, hogy ez az elem képtelen önerejéből megszervezni az életét. Ez azoknak a kötelessége, akik ehhez a kellő intelligenciával és az eszközökkel rendelkeznek.

A városba irányuló vándorlás tempóját csökkenteni kell.
A bevándorolt tömeg nem mindig találja meg a keresett jobb sorsot. A nemzet nem nyer azzal, ha értékes falusi elemből rossz minőségű városi lakos lesz. A falusi ember még az ő szegénységében is kiegyensúlyozott életet él a faluhoz mért bensőséges, átöröklött lelki kultúra keretében. Ezek a morális értékek vesznek el legelőször, a proletarizálódás szomorú városi folyamatában.

Sokat tesz a kormányzat a gazdálkodás belterjességének a fokozásáért, ellátja iskolával a falut, igyekszik fejleszteni a falusi kultúrát, megteremti a falusi ember számára az aggkori biztosítást, házhellyel, földdel dotálja a föld népét, erőteljesen viszi előre az egészséggondozást, az energiaellátást, a közlekedés stb. ügyét és a házi- és vidéki ipar fejlesztését. Ezzel a rendkívül értékes folyamattal talán most már az adminisztrációt kellene annyira párhuzamba hozni, hogy minél több kérdés a helyszínen legyen elintézhető.

Ezek az eszközök azonban legfeljebb csökkentik, de ne állítják meg a városbaáramlást.
Ezt a fel nem tartóztatható folyamatot kedvezőbb irányba kell terelni. Ennek eszközei lehetnek a jobb előképzés és kiválasztás a falun, valamint a további ellenőrzés és gondozás a városban. Közérdek, hogy ne csak a falu rossza, selejtje kerüljön a városba, közérdek, hogy a magyar falu nagyszerű emberanyaga ne a legrosszabbul fizetett, legalacsonyabb munkahelyekre szoruljon, - éppen a tudás hiánya következtében – mert ez csak fokozza a városi élet kezdeti nehézségeit és eleve gátolja a felemelkedést.

Nem könnyű feladat, de szembe kell nézni azzal a problémával, hogy ezek a bevándorlók bizonyos előképzésben részesüljenek.
Az iskolát állandóan reformálják, hogy több erőtartalékot nyujtson az életbe kilépő ifjúnak és leánynak. Gondolni kell az iskolareformok során a városba való vándorlásra is. De nem csak az iskola keretében, hanem tanfolyamok, külön szakmai gyakorlati kiképzés útján, sőt vándoroktatással és önképzőkörszerű főző- és varróiskolákkal stb. kellene kiemelni a falusi embert a felkészületlenség nyomasztó, bénító légköréből.

Nem nagyköltségű iskolákra gondolunk, hanem például a KALOT által követett megoldásokra, szóval a falu szellemi nívóján álló, gyakorlati intézményekre, amelyek megtartják és értékesítik a józan paraszti észjárást. Nemcsak az a cél, hogy a városba került falusi elem jobban kereshessen, hanem az is, hogy biztosabban álljon a lábán, értsen olyasmihez, amivel a kenyerét akkor is meg tudja keresni, amikor valamilyen válsághullám elsöpri a semmi különleges ismerettel nem rendelkező, legalacsonyabb kategóriák munkahelyeinek jó részét.

A leventeképzés és a katonaság tovább fejleszti a megkezdett munkát.
Természetesen mindezt az előképzést nagyvonalú tervben kellene fundálni és gondoskodni kellene a hatósági munkaközvetítés bevonásával és a falusi minősítés felhasználásával arról is, hogy kellő ellenőrzés érvényesüljön a kiválasztás során.

Foglalkoznunk kellene a városba került falusi tömegek életével.
Azt hiszem, valamennyien irtózva gondolunk a vasárnap délutáni, unatkozó embertömeg áradatára. Magunk is voltunk nagyvárosban elhagyatva, pedig nem nélkülöztünk. De az unalom fáj, az elhagyatottság fullaszt. Azt, hogy a tömeg életében ez az unalom milyen lebujba, bűntanyába, züllésbe torkollik, nem tudhatjuk. A szabadidő mozgalom megszervezése éppen az eredeti életformájuktól elszármazott, helyet változtatott tömegek szempontjából a legfontosabb lélekmentő cselekedet lenne. Gyakorlati tapasztalat alapján állítom: beláthatatlan társadalmi és morális jelentősége lenne annak, ha valakik, arra való tényezők törődnének ezzel a városba került elemmel, mégpedig olyan formában, hogy mintegy pótolják ezzel a falu megszokott hierarchikus ellenőrzését, továbbá a szülők jelenlétét. Jó eszköz erre a falusi öntudat ápolása, amely úton ma a Gyöngyösbokréta is halad. Vagy lehet a falusiakat lelkészekhez stb. vagy városi gócokhoz akként ajánlani, hogy itt tájcsoportok képződjenek, úgy mint az Amerikába kivándoroltak közt. A gyárgondozói intézmény, a patronázs stb. további, bár talán még erőtlen eszközök.

Különösen áll ez a falusi diákokat illetően.
Nem közömbös a nemzet fenntartása szempontjából, hogy a végzett diák legalább annyi erkölcsi tartalommal lépjen az életbe, mint amennyivel a falujából elindult. Azt akarjuk, hogy a tehetség megtalálja az érvényesülés útját. Az úgynevezett őstehetségekkel kapcsolatban meg kell állapítani, hogy a jellem és a lelki tartalom az első követelmény, a tudásnak enélkül nincs morális értéke. Ebben a vonatkozásban is sokszor maradandóbb eredményt hoz a lassú, több generációt nem túl gyorsan átugró fejlődés és – a katonaság példájára – a kellően megrostált elemek kiválogatása és felkarolása.

A főcél a faluból a városba özönlő emberek sorsának biztosítása, egzisztenciájuk megóvása.
A társadalom kötelessége, hogy felismerje az idők változását és több útravalóval lássa el a magyar falu népét, ifjúságát arra az esetre, ha vágyai vagy körülményei elindítják a város felé.