A női atlétikai bajnokságok mindkét napja remek sportot hozott. Régen láttunk ilyen szép, elejétől végig izgalmas küzdelmet. Az eredmények majdnem minden számában jobbak voltak a tavalyiaknál, sőt a gerelyvetés rekordot is hozott. Regdánszky Matild, Szepes Kató és Christián Margit nyolcéves közös rekordját döntötte meg fél méterrel, de több eredmény járt erősen az országos rekord határán.

Csak éppen kár volt ezt a szép versenyt minden idők legérdekesebb magyar női atlétikai bajnokságát a nézők számára távgyaloglással egybekötni és gondosan elrejteni a Népliget mélyére. Könnyebben megközelíthető pályán kellett volna rendezni, gyárakban, műhelyekben, hivatalokban, iskolákban az ingyenjegyek ezreit szétosztani és ez által felhasználni azt a nagy propagandaerőt, amit a magyar női sportnak egy ilyen szép verseny jelent.

Ez sohasem lett volna időszerűbb, mint éppen most, amikor rövid időn belül nyilvánosságra kerül az a törvény, amely női tömeg testnevelést van hivatva teremteni hazánkban és megjelöli a magyar női sport jövendő útjait. Igaz, hogy az ilyen hatalmas munkát nem tudja elvégezni egy-két ember, – helyesebben két ember. Wonke Rudolfné és Simek Ferenc – ehhez az egész szövetségi adminisztráció teljes támogatására volna szükség.

Az a néhány „érdekelt”, aki mégis vállalkozott a Népligeten keresztüli gyalogtúrára, nem bánta meg, mert remek sportot, érdekes küzdelmeket látott. Már a 100 m-es síkfutás előfutamában 13 mp-et futott a debreceni Gyarmathy. A döntőben mindenki rekordra számított, de nem lett rekord. Kifújta az ellenszél…

Gyarmathy Olga eredményei azonban annál értékesebbek, mert összesen hét hete „foglalkozik” atlétikával. Azt még biztosan nem is volt ideje megtanulni, hogy az induláshoz is sietni kell, nemcsak a célba, ezért késte le vasárnap a 200-at…

A futószámoknál azonban nem is annyira az eredményekért izgul a rendezőség, mint a pisztolyért, amelyet „becsületszóra” vásároltak a legelőkelőbb fegyvercégnél. De becsületszó ide, becsületszó oda, a pisztoly elvből csak negyedikre sül el.

A magasugrás az első tömegszám. Ilyesmi talán még sohasem fordult elő magyar pályán: tizenhatan ugorják a 130-at, viszont 135-nél kiesik az egyik bajnokjelölt Fekete. A győztes Lieszkovszky, az a bizonyos „hátha mégis” versenyző…

„Hátha még nem napozott volna reggeltől-estig a Palatinuson”, „hátha még tréningre is járna néha”. Lieszkovszky azonban nem hagyja magát ugratni. Klubtársa, a gátfutóbajnok Ipolyi Keller is a napozás híve. Magából kikelve mondja:
- Nem is értem, hogy egy ilyen lusta kutya, mint én, hogyan nyerhetett bajnokságot.

Az újdonsült gerelyvető rekorder és súlydobó bajnok Regdánszky Matild ezzel szemben a sportszerű életmód mellett száll síkra. Azért ment ilyen jól minden, mert szombaton este tízkor feküdtem le, pedig vendégeink voltak…

„Maya” egyébként csak rekordernek új, súlydobóbajnokságot már nyert két év előtt. Ő is „Olympia” nevelés, akárcsak Szepesvári, akivel centiméterekre menő „gyilkos küzdelmet” vívott a súlydobás döntőjében.

Miközben a pályán az izgalmas versenyek folynak. Wonkené és Simek Ferenc félrevonulva gondterhelt arccal számol. „Tegyük fel, hogy a TF győz”, „vegyük azt, hogy a Koszorú kikap”, összeadnak, kivonnak, szoroznak és győznek…

No, de ez nem is megy olyan simán. Előbb még meg kell nyerni a nap nagy versenyét, a távolugrást. A derülátók rekordot remélnek, hiszen a papírforma alapján három öt méteren felüli ugrónk is van. Az egyik öt méteres: Sebesi Júlia, azonban már a döntőbe se jut be. Nem jön ki a rohama, ugrásai is bizonytalanok. Kár volt ennek az igen tehetséges kislánynak a rohamát közvetlenül a verseny előtt „megjavítani”…

Jutka, vigasztalhatatlan, mert nemcsak szülővárosának, Kolozsvárnak, hanem különösen a főiskolának szeretett volna dicsőséget hozni. „Mit fog most rólam gondolni Misángyi igazgató úr. Pedig én igazán annyira akartam!”

Lédermayer Ilona 5.14-gyel nyeri a távolugrást és ezzel első bajnokságát. Nagy az öröm Koszorúéknál, hiszen ő hamisítatlan Koszorú nevelés és nem „importált” bajnok. A Lédermayer-család egyébként valóságos sportcsalád. A bajnoknő húga, Klári is versenyez, édesapjuk pedig, minden versenyükre elkíséri leányait.

A nap bomba meglepetését és igazi szenzációját azonban a 200-as döntő hozta. A pisztoly ugyanis első kísérletre eldördült. A szenzáció olyan nagy, hogy nemcsak az időmérők felejtik el megnyomni órájukat, hanem a versenyzők is úgy megijednek a váratlan hangtól, hogy elfelejtenek elindulni. De aztán Nagy Rózsi biztosan nyer. Ő ma a legjobb gyorsfutónk. Mögötte a TK-isták hősiesen küzdenek a pontokért.

A diszkoszvetésben Szepesvári sehogy sem akar elindulni. A karját fájlalja, de aztán mégis nekiáll és egyéni rekorddal jó eredménnyel megveri a sokszoros bajnok Nadányit. Hiába ad Kulitzy taktikai utasításokat, Kulitzyné nem jut a döntőbe. „Rossz a kör” mondja - férjének. Dehogy rossz, legyint Kulitzy és ebben maradnak.

A négyszer 100-as stafétában egy pillanatig sem vitás a Koszorú elsősége, ezzel most már fölényesen meg is nyerték Hóman Bálint dr. kultuszminiszter vándordíját, amelyet tavaly a TF védett. Nagy az öröm Koszorúéknál, Wonkené ragyog és nyilatkozik.
- Ez volt minden idők legszebb magyar női atlétikai bajnoksága. A Koszorú győzelme a „tömegsport diadala.”

De nemcsak a Koszorú szép teljesítménye érdemel dicsőséget. Külön kell megemlékeznünk a főiskolás lányokról. Nyári vakációjukat áldozták fel és hetek óta bent laktak a főiskolán, pestiek és vidékiek egyaránt és úgy készültek a bajnokságra, pedig őnáluk a sport nemcsak szórakozás.

Ilyen lelkes gárda láttán joggal remélhetjük, hogy a jövő évi országos bajnokságon – a további rohamos fejlődés következtében már háromszáz versenyző lesz és – legalább kétszáz néző…