Nagy István regénye - Erdélyi Encyclopédia

Témája szerint páratlan regény irodalmunkban. Egy sárba, tudatlanságba és szegénységbe süllyedt regáti román falu életéről szól. Tulajdonképpen regényformájú társadalomrajz s a falut egy Dimitre nevű kisfiú és családja, egy Xenopol nevű bojár, egy magyar gépész s az új falusi iskola körül mutatja be. A kép vígasztalanul sötét, az író "feketére korommal fest", a nyomor és az elmaradottság képeit oroszos könyörtelenséggel és elmélyüléssel vázolja fel. A regénynek tulajdonképpen típusai a legérdekesebbek, az inkább állati, mint emberi lét határához közel élő román szegényparasztság alakjai, a piszkos, tudatlan és paraszti sorban élő bojár.

Mindezek azonban inkább társadalmi típusok, emberi rajzukkal a szerző kevesebbet törődik. Mintha inkább a paraszti és emberi lét állapotát akarná ábrázolni, vádoló célzattal, mint magát az emberi életet is. A szegénység környezetrajza láthatóan fontosabb az író számára, mint a szegénység és tudatlanság súlya alatt élő nyomorultak lélekrajza. Dosztojevszkij követése a milieu-re korlátozva.

Mindez egyszerű és éppen ezáltal igen erőteljes, szűkszavúságában komor stílusban, mely végérvényesen örömtelen atmoszférát teremt a regény lapjain és az olvasó szívében. Nagy István e regénye egyenetlen, de rendkívül érdekes és értékes író-egyéniséget mutat, ki talán még leginkább a Számadás némely részének Veres Péterére emlékeztet.

A könyv legszebb részei azok, melyekben Dimitre figuráján keresztül a nyomoruságos gyermekkor állatian szűkölő rettegését mutatja be, az éhség és nehéz álom, félelmek és babonák súlya alatt nyöszörgő gyerekkort. Leggyöngébb az utolsó néhány oldal lélektanilag nem eléggé előkészített politikai kicsendülése. Több szerkesztési műgond, stiláris fegyelem s a valóságábrázolásnak társadalomrajzból lélekrajz felé való elmélyítése: az író nagyon jelentős erényeit és tehetségét még méltóbb keretbe foglalnák.