Dr. Révay Zoltán, a kassai m. kir. állami kereskedelmi főiskolához beosztott tanár könyvet írt a csonkamagyarországi gyárak keletkezésének és elhelyezkedésének gazdaságföldrajzi okairól. Közgazdasági irodalmunkban úttörő szerepet vállalt ezzel Révay dr., pedig a Németországban olyan magas színvonalra fejlesztett Standort-theorie kellő ismeretének hiánya nagy ártalmára volt a magyar iparfejlesztésnek.

„Igényeinket és terveinket – írja a szerző – össze kell hangolnunk a földrajzi lehetőségekkel, hogy ne légvárat építsünk és hogy ne maradjunk el…”
Az ember őskori kultúrája, ipara Magyarországon fejlődött ki és innen terjedt később, a jégkorszak végén más területekre. Kétségtelen, hogy valamikor óriási bronzipari gócpont volt Magyarországon. A honfoglaló magyarok ipara egyenlő értékű volt az akkori nyugati iparral. Igen érdekes történelmi visszapillantás után rátér a szerző az intézkedésekre, amelyek a magyar gyáripar fejlődését segítették elő. 1907 és 1914 között átlag évi 47 millió koronát adott az állam a gyáripar támogatására. 457 gyárat támogatott adó- és illetékmentességgel, 410-et gépsegéllyel.

Vázolja a Trianon előtti és utáni gyáripar helyzetét, teljesítményeit, számos, főkép külföldi vonatkozású statisztikai adattal fűszerezve, beszél az emberről mint a gyáripar alaptényezőjéről, majd szakmák szerint taglalja az egyes iparágak, ipari centrumok kialakulását. Nagy szorgalommal és univerzális szakértelemmel igyekszik felkutatni gyáraink elhelyezkedésének közvetlen okait, de természetesen külső ember nem láthat bele mindazokba a körülményekbe, amelyek pl. malom-, üveg-, papír- és ruházati iparunk helyi kialakulására befolyással voltak.

Ha nem is sikerült teljesen feltárni az összefüggéseket, amelyeknek döntő hatásuk van egy-egy gyárvállalat elhelyezkedésére, dr. Révay Zoltán könyve figyelemreméltó kezdeményezés és gazdag adatforrás.