A jugoszláv-magyar barátsági szerződés aláírása óta sok szó esik déli szomszédunkról. Tegyünk mi is néhányperces látogatást új barátunk házatáján. Vezetőnk ugyanaz legyen, ami a két országot összehozta: a politikai földrajz. A térképek sokmindent mondanak, csak tudni kell belőlük olvasni. Nézzük a jugoszláv fővárost: három irányból jövő folyók találkoznak a környékén. Az ilyen városnak mindig nagy a kereskedelme, mert a folyók fontos közlekedési vonalat jelentenek.

A feketetengeri hajóforgalom Belgrádon megy keresztül, de beleesik a jugoszláv főváros a másik fontos gazdasági vonalba: a Berlin - Bagdad-vonalba is. Ennek a vonalnak az a nagy jelentősége, hogy a közép-európai nagy ipari államokat összeköti a Közelkelet nyersanyagtermelő részeivel. Az ipari államoknak szükségük van piacra, a nyersanyagtermelő államoknak pedig ipari termékre. Ez kétirányú-forgalmat jelent Belgrád és Jugoszlávia számára, a nagy forgalom pedig nagy fellendülést. Ezért fejlődött olyan sokat Belgrád az utóbbi évtizedekben.

Közös sors, közös érdekek

Jugoszláviát a magas hegyek éppen úgy elválasztják szomszédaitól, mint bennünket a Kárpátok. Csak egyetlen oldalán nincsen a két államnak természetes határa, ott, ahol egymással érintkeznek. Ez a helyzet teljesen egymásra utal bennünket. Idegen politikai érdekből állhatott néha a két nemzet szemben egymással, de a földrajzi helyzet mindig fontosabb egy nép életében, mint a pillanatnyi politikai helyzet.

A két népnek legtöbbször közösek voltak az ellenségei és gyakran együtt véreztek a közös ellenséggel szemben. Még a történelmükben is sok rokonvonás van. Mind a két nép abban vérzett el, hogy évszázadokon át védte Európa délkeleti kapuját Magyarország a mohácsi vészig bírta magát tartani, de a szerbek mohácsi vésze már jóval korábban volt, a rigómezei csatában.

Ebben a csatában a szerb nép elvesztette függetlenségét és évszázadokig a török uralom alatt volt. A török kiverése után az életre való nemzet újból feltámadt. A békéért való aggódás éppen úgy összehozta most a magyar és jugoszláv népet, mint a Hunyadiak korában a török elleni küzdelem.

Ami a 400 éves török uralomból megmaradt

Aki jugoszláviában utazgat, annak egy különös építkezési mód mingyárt szemet szúr. A régebben épült emeletes házakon az első emelet magasságában erkély fut körül. Ez az erkély mindenütt úgy van megépítve, hogy az alatta lévő falrész teljesen sima és ember, aki az ucca felől fel tudna az erkélyre kapaszkodni.

Ennek a különös építkezésnek az a magyarázata, hogy a muzulmánok ilyen erkélyes emeleten tartották a háremüket. A háremhölgyek kényelmesen lenézhettek az uccára, de onnan senki sem tudott az erkélyre feljutni. Ez az építkezési mód Jugoszlávia több részén máig is fennmaradt, de Pécsnek néhány régebbi épületén is megtalálhatjuk. A négyszáz éves török rabságban azonban nemcsak ilyen külsőséges dolgot tanultak el hanem elég sokan felvették a mohamedán vallást is.

Ma is a lakosságnak majdnem egy-nyolcadrésze mohamedán. A mohamedán hitre áttért szerbek azonban legtöbbször megmaradtak szerbeknek. Jó példa erre Szokolevics Mehmed nagyvezír, aki a szigetvári hadjáratban tűnt ki nálunk. Vele egyidőben azonban testvére szerb patriárka lett.

A mohamedánok nagyobb része később visszatért a keresztény hitre, de a népszokások, különösen pedig a népzene nagyon sok törökös vonást megtartott. Ha egy belgrádi zenés vendéglőbe megyünk, azonnal feltűnik, milyen keleties vonásai vannak a jugoszláviai népzenének. A négyévszázados törökvilág nem tudott a szerbek fölött nyomtalanul elmulni.