Katonai őrség áll a Mittelland-csatorna egyik hajóemelő-művénél. Az emelőmű a mai technika egyik legszebb csodája. Hatalmas gépei a vízzel telt medencét a bennelévő hajóval együtt ötemelet-magasságra húzzák fel vagy pedig ugyanolyan mélyre bocsátják le, ha a magasabban vonuló csatornaágból az alacsonyabba kell a hajót átszállítani.

A hajó úszik a hídon és a híd alatt szalad a vonat - éppen fordítva, mint ahogy mi megszoktuk. Ha a Mittelland-csatorna 1942-re elkészül, az arrafelé utazó idegen gyakran részesül majd ebben a szokatlan látványban. A németek ilyen eredeti módon küzdik le a csatorna útvonalába tornyosuló terepnehézségeket.

Kezdjük megszokni, hogy ebben a mi világunkban a technikai haladás lassanként egészen kiforgatja a természetet megszokott rendjéből. De még így is meg-megcsóváljuk néha fejünket egy-egy rendkívülibb technikai vagy tudományos vívmány hallatára. Abba már nagynehezen beletörődtünk, hogy a fából női selyemharisnya lesz, a szénből meg gumi és üveg és hogy otthon ülök és mégis látom, mi történik a szomszéd városban. De már például az a hír, hogy Németországban felvonón járnak a hajók és hogy ott hidat építenek hajók, uszályok számára - nos, ez már valamelyest úgy hangzik, mintha Háry János kalandjaiból vagy Münchhausen könyvéből idézne valaki.

Pedig „nem mese az, gyermek”, mint a költő mondaná. Valóban úgy lesz 1942-re - amikorra a nagy mű elkészül - hogy vontatógőzösök dohognak majd uszályaikkal egy magasba feszülő hídon; a híd alatt pedig gépkocsik és vonatok járnak. Felül lesz a víz és alul a szárazföld, a hídon jár a hajó a alatta a vonat, meg az autó - éppen fordítva, mint ahogy az úgynevezett „mindennapi józan ész” elvárná. Sőt a csatorna egyes részein már épültek is ilyen csodahidak.

A németek azonban nem feltűnési vagy rekordvágyból vállalkoztak ennek a - látszólag - fejetetejére állított közlekedési alkotásnak a megteremtésére. A dolognak nagyon is gyakorlatias háttere van. (Mint ahogy a legnagyobb és legszédítőbb technikai vívmányok mindig egyszerű, prózai, gyakorlati okokból születnek.) Németország hatalmas csatornahálózattal köti össze folyóit, hogy így az egész ország területén lehetővé tegye az olcsó vízi szállítást. A legfontosabb csatornák egyike, az úgynevezett „Mittellandkanal“ („az ország közepén átvonuló csatorna”) most épül.

Célja, hogy hajózható kapcsolatot teremtsen a Rajna, a Weser, az Elba és az Odera folyók között s ezzel összekösse az ország nyugati iparvidékeit a keleti mezőgazdasági vidékekkel. Hanem a csatorna felettébb egyenetlen tájon vonul át. Magasabb és alacsonyabb szintű területek, hegyek-völgyek váltogatják egymást útja mentén. Más országokban az ilyen szintkülönbségeket zsilipekkel szokás kiegyenlíteni. Zsilipművekkel emelik fel az alacsonyabb színtű csatornaágból érkező hajókat a magasabb szintűbe és fordítva.

A németek itt is eredeti, újszerű megoldáshoz folyamodtak. Zsilipek helyett vízzel telt roppant medencéket építettek ilyen helyeken. Bebocsátják a hajót a medencébe, azután kolosszusi erejű villanymótorok az egész medencét, hajóstól együtt, acélkábelek segítségével, húzni kezdik a magasba. Egészen addig, amíg a medence szintje egyvonalba kerül a felső csatornaág szintjével. Ott azután a hajó szépen kiúszik a medencéből és folytatja útját tovább. Ha a felső csatornaágból akar egy hajó az alsóba kerülni, akkor persze fordítva történik a dolog. A medence odafenn felveszi és lassan lebocsátkozván vele, zökkenő nélkül „becsúsztatja” az alsó ágba.

Ilyen nagyszabású hajóemelőmű épült többek között az Elba mellett. Medencéje 85 méter hosszú, szélessége 12, mélysége 2,5 méter. Elfér benne tehát 2550 tonna víz. A medence maga, is körülbelül ennyit nyom, úgyhogy a gépeknek több mint 5000 tonnát kell 18 méter magasságra emelniök. Ez annyi, mintha kétszáz, egyenként 15 tonna hordképességű, vasúti teherkocsit, rakományával együtt, az ucca szintjéről, egyetlen fogással, egy ötemeletes bérház legfelsőbb emeletére húznának fel. Vagy annyi, mintha egy ezerkilós kőtömböt közel 100 kilométer magasságba, a sztratoszférába lendítenének.

Ahol pedig a terep egyenetlenségért még így sem lehet kiegyenlíteni, ott két, ugyanolyan magasságban húzódó csatornarészlet között egyszerűen áthidalják a mélységet. Kődíszítéssel burkolt, roppant erőt vasbetonhidat emelnek a völgy fölé; a híd kádszerű testét vízzel töltik meg és a hajók a hídon keresztül haladnak egyik csatornaágból a másikba. Egy már elkészült hajózó-hidat második felvételünk mutat. Amikorra a csatornát befejezik, egész sor ilyen híd szolgálja majd benne a viziforgalmat.

Az áthidalt völgyben rendszerint országút vagy autóút, esetleg vasútvonal vonul és a gyorsvonat, a gépkocsi utasai álmélkodva nézhetik a fejük fölött, a hídon tovasuhanó gőzösöket és uszályokat. Az aggodalmaskodók kissé talán szoronganak is, amikor elhaladnak a híd alatt, nem szakadnak-e éppen akkor le a boltívek a roppant súly alatt és nem omlik-e nyakukba az egész vizestől, hajóstól együtt...

De nem kell félni. Jól ki van az számítva. Olyanok építették, akik értenek hozzá, hogyan lehet a Természetet a „feje tetejére” állítani. Még pedig úgy, hogy azért szilárdan álljon meg a – talpán....