A biztosító vállalatok a lejárt kötvények vagy az időelőtti elhalálozások esedékes tőkéinek kifizetésére 1940-ben 16 millió pengőt fordítottak a hasonló célra kifizetett 1934. évi 6.5 millió és az 1939. évi 10 millió pengővel szemben. A nagyarányú emelkedés oka az, hogy a kötvények stabilitása emelkedik. Normális viszonyok között a stabilitás fokozódása kedvezően hat a biztosítási üzlet fejlődésére és nem okoz zavart a vállalatok üzemvezetésében, ha az új produkció fedezi a biztosítások korosodásával növekedő mértékben kifizetésre kerülő díjtartalékokat.

A mai üzletmenet mellett azonban a régi biztosítási kötvényekből egyre több éri el a végleges lejáratot, a díjbevétel azonban az üzlet stagnálása miatt alig szaporodik, s így, amíg károkra és lejárt esedékességekre a díjbevételekből 1934-ben még csak 23 százalékot kellett fordítani, eddig az arány 1937-ben 28 százalékra, 1939-ben 37 százalékra, 1940-ben 42 százalékra emelkedett és 1941-ben 45 százalékra fog nőni.

Ennek a következménye az, hogy a díjtartaléktőkék egy részét kifizetésekre kell felhasználni s így a díjtartalékállomány gyarapodásában lassulás áll be. Az 1941-ben várható kifizetés a 16 millió pengőt meghaladja, vagy a díjbevételnek csaknem a felét veszi igénybe. A legnagyobb életbiztosító vállalatoknál, így az Első Magyarnál, Gazdáknál, Fonciérenél 2-2 millió pengőt fog az esedékességek kifizetése elérni és egyenként csaknem félmillió pengővel haladja meg az előző évit. Az esedékességek emelkedése még 4-5 évig tart, ha a biztosítási állomány stabilitása változatlan marad.