Sokan a repülőgépet tekintik a technika legnagyszerűbb alkotásának. De akkor a repülőgépgyár is az, ahol ez a csodálatos, eget hasító jármű épül. A repülőgépgyárat már békeidőben, sőt már az „aviatika” legkezdetén is, bizonyos nimbusz övezte. Másmilyennek tekintették, mint a többi ipartelepet. Olyan helynek, ahol a lehetetlenséggel határos csodákat művelnek a mérnökök meg a munkások, amíg fából, vászonból, drótokból, fémből összeeszkábálnak egy madárszerű alkalmatosságot, amely szinte eleven, érez, gondolkodik és - repül!

A mai repülőgépgyár azonban egészen másként dolgozik. Elsősorban, mert gyártmányai is mások: a mai gépmadarak nem fából és vászonból összerótt lélekvesztők, hanem acélból és duraluminiumból szegecselt és hegesztett, hajószerűen biztos vándorai a fellegeknek. Sőt egyebek is: halálthozó fegyverek egy olyan háborúban, amelyhez hasonlót eddig nem látott a történelem. És innen ered a második ok, amiért a repülőgépgyár annyira különbözik a régitől. Az, hogy a háború a repülőipartól szinte lehetetlent követel: tömegesen, sorozatokban kell termelnie a repülőgépeket.

Kevéssel ezelőtt még képtelenségnek tartottak a repülőiparban olyasféle szériagyártást, mint amilyen például - az autógyárakban már hosszú idő óta használatos. A repülőgép olyan bonyolult szerkezet, szárnyának, törzsének, kormányfelületeinek lapjai olyan különleges alkatú, keresztmetszetű, hajlatú tartókból, gerendákból, lemezekből állnak, amelyeket - hangoztatták a szakértők - futószalagszerűen kigyártani lehetetlenség, mert elkészítésük egyéni, valóságos kézimunkát követel. Igy aztán, mai szemmel nézve, bizony lassan, nehézkesen folyt is sokáig a repülőgépgyárak munkája. Amerikában, a tömeggyártás hazájában, már jóideje futószalagon, tízezrével gyártották a gépkocsikat, amikor amerikai szakértők még büszkélkedve hirdethették, hogy hazájuk repülőgépgyáraiban havonta 2-300 gép készül el.

Havi két-háromszáz repülőgép! Hol marad ez a mostani háború havi többezres gépsorozatai mögött!
No, de Mars hadisten jó tanítómester. A háború kényszerének hatása alatt a mérnökök csakhamar megalkották boszorkányos ügyességű automata-szerszámgépeket, amelyek a gyártás kézimunkáját gépiessé változtatták. Aztán a gyártás egész menetét hajszálnyira kiszámított idejű szakaszokra osztották, amelyek mindegyikében pontosan meghatározott munkálatokat kell végezni az épülő repülőgépen.

Mindez lehetővé tette, hogy egyetlen gyár, egyidőben százasával, sőt ezresével vegye munkába az új gépeket. Igy aztán a hadirepülőiparba is bevonult a futószalagrendszer, a tömegmunka pedig a hadigép, ha lehet, még kényesebb, még bonyolultabb, mint a polgári. Akár egy nagy csatahajó. Azt pedig még ma sem gyártanak sorozatban. A repülőgépgyár azonban ma már így készíti a maga égbenjáró, szárnyas hadihajóit! Lássuk csak, hogyan.

Ha már meglévő gépfajtát akarnak sorozatgyártásba fogni, akkor mindjárt kezdetben az acélból való munkás-robotoké: a szerszámgépeké a szó. De ma gyakran megesik, hogy egy repülőgépminta máról-holnapra elavul, a hadvezetőség nincsen vele megelégedve és értésére adja a gyárnak, hogy még nagyobb teherbírású, még erősebb fegyverzetű, még gyorsabban repülő, erősebben páncélozott és magasabban emelkedő gépre van szüksége. A követelmények bizony néha olyan súlyosak, hogy a gyár tervező mérnökei fejüket vakarva, homlokukat ráncolva néznek össze. De hát nincs mit tenni, a haza így kívánja s a haza érdekében még a lehetetlent is meg kell kísérelni.

Meg is kísérlik! A tervező irodákban csakhamar forráspontig emelkedik a munka hőmérséklete. Dolgoznak a logarlécek, hajmeresztően bonyolódott egyenletek és számoszlopok zápora hull a fehér papirosra, hatalmas rajztáblákon körzők, vonalzók cikáznak és a rajzlapokon fokozatosan kialakulnak az új hadiszörny körvonalai. Hónapokig tart a lélekzetfojtó iramú munka, amíg a mérnökök éjt-napot egybevetve, megállás nélkül kidolgozzák minden egyes porcikájának méretét, meghatározzák tulajdonságait és szinte felépítik a papiros síkján az új stukát vagy rombolót.

És most következik a gyártás? Nem, szó sincs róla! Előbb még egy fontos próbát kell a meg sem született gépnek kiállnia, mielőtt testet ölthet. Megépítik kicsinyben az eredetinek hajszálpontos mását és kipróbálják a szélcsatornában. Nagy, alagútszerű csatorna ez, amelyben szélkerekekkel viharszerű légáramlatot keltenek. Az apró mintát felfüggesztik a csatorna közepén, különböző jelzőműszerekkel kötik össze s megfigyelik, hogyan viselkedik a mesterséges szélben. Ez az eljárás, a repülőtudósok nyelvén, a gép megfúvatása.

A műszerek azután beszélnek, elárulják, vájjon a szárnyak emelőereje akkora-e, amekkorának előre kiszámították, jól működnek-e a kormányok, helyes-e a gép egyensúlya, elbírja-e majd azokat a bomba- és egyéb terheket, amelyeket szállítania kell, nem nagyobb-e a légellenállása a kelleténél és így tovább. A kis modellen szerzett észleletekből következtetni lehet a nagy gép tulajdonságaira. Megesik, hogy a kísérletek nyomán itt-ott javítani, módosítani kell az eredeti terveken. Csak ha már mindezzel elkészültek, akkor adják ki a rajzokat az üzemnek a - megvalósításra.

Most kezd csak igazán születni a gépmadár. De nem egymagában, hanem mindjárt ezerszámra!