Borberg Svend, jeles dán író fantasztikus játéka, a Hol az igazság? szimbolikusan kifejezett szatirája az élet mai berendezésének. Filozófiai alapja az élet dialektikus kettőssége, az ész és természetes ösztön, a minden emberben meglevő jó és gonosz vonzása és taszítása s az igazságkeresés ebből folyó relativitása. Azt hisszük, az ész segítségével kieszelt paragrafusokkal tudjuk elrendezni a világot, de ez az elrendezés csődöt mond az első komplikációkor. A természet ösztönét a költő jelenti, az észt a zord bíró, aki feleségével együtt megtagadja lányát a költőtől, mert látja benne a saját ellentétét.

Ezzel indul a dráma szimbolikus szellemben s tovább is szimbolikus alakokkal és jelenetekkel forog. Képzelt világba kerülünk, ahol minden szereplő jelent valamit, egy emberi szenvedélyt, bűnt, vágyat. Ezt a képzelt világot az író nagyon egészséges ötlettel egy cirkusz személyzetében jeleníti meg. Színes forgatagban mozognak, táncolnak, intrikálnak, szeretnek és gyűlölnek a Dummer August, a bohóc, a törpe, az óriás, a sziámi ikrek, a fiatal kötéltáncosnő és a többiek, bohóskodásuk alá rejtette el az író ítéletét az életről.

A képek, amelyek keletkeznek, mozgalmasak, színesek, mulatságosak, ami alájuk van rejtve, nem mindig világos, sokszor nem is tudjuk, van-e egyáltalán alattuk valami. Az írót nyilván itt-ott magukkal ragadják saját szeszélyes ötletei. Az igazság kérdése a sziámi ikrekben éleződik ki. Össze vannak nőve és ellentétei egymásnak, az egyik jó fiú, a másik rossz fiú. A jó fiú hasztalan ágaskodik, a rossz elköveti - szerelemből - a bűnt s a bíró dolga ítélni felőle.

Itt a fogas kérdés. Akár elítélni, akár felmenteni csak együtt lehet őket, mert hiszen össze vannak nőve. Ha elítélik, a bűnössel együtt elítélik az ártatlant is, ha felmentik, felmentik a bűnöst is. A bíró hasztalanul töri a fejét, nem tud dönteni, az észre alapított igazságszolgáltatás csődöt mond. S feltűnik az égbolton a kereszt szent jelvénye és megadja a választ a cím kérdésére: az igazság az égben van. Más szóval: az élet ellentmondásait a hit oldja fel.

Az ilyen szimbolizáló színdarabokban úgylátszik elkerülhetetlen bizonyos homály. A dán író sem kerülte el s talán nem is akarta teljesen elkerülni. Bizonyára nem akarta feláldozni a szimbólumok világossága kedvéért műve színpadszerűségét. Szellemesen forgatja az ötletekre alapított motívumokat s a belőlük fölépülő, szeszélyesen megfogalmazott figurákat, keveri a hangot, kihasználja a bohókás alakok és komoly értelmük, mesterkélt lényük és mégis emberi indítékaik ellentétét. Azt halljuk, kiváló kritikusa a dán színháznak, elismerjük, az életnek is jó kritikusa.

Hogy ért a színpadhoz, azt mutatja az is, hogy bőven gondoskodik a színészekről és hálás feladatokat ad a rendezőnek is. A groteszk cirkuszi alakok megannyi színészi ötletet jelentenek. Apáthy Imre törpét játszik - fizikailag is nehéz szerep, törpévé összegubbasztva kell járnia, sőt táncolnia és gyerekhangon beszélnie.

Gózon Gyula a Dummer August. Balázs Samu az óriás, Ungváry László és Várkonyi Zoltán az ikrek, Major Tamás a bohóc, Eöry Kató az egyik girl - mind nagyon jól csinálják a komédiázást. A reálishoz közelebb kerülő alakok közül Petheö Attila diszkrét karikatúrát ad, Ungváry és Szeleczky Zita kettős szerepükben a lírai elemet adják a dologba, Gobbi Hilda a bíróné alakjából csinál kitűnő alakítást. A rendező, Major Tamás a színpadi képek ízléses elrendezésével és a szeszélyesen szétterülő játék összefogásával oldott meg nem könnyű feladatot.