Teleki Pál ravatalon
Gyászfátyolos babérágat teszünk egy ravatalra, amely körül megdöbbenten, mély gyászban áll az egész nemzet. Gyászfátyolos békekoszorut szeretnénk fonni fekete betűkből, a mélységes nemzeti gyásznak azt a monumentális koszoruját, amely csak önkéntes vértanukat illet meg.

Mert az a férfiu, akit elvesztettünk és gyászolunk, nemcsak hű és nagy fiu volt hazájánál, hanem vértanuja is. Teleki Pál a Magyar Pantheonban mint közvetlen utód Tisza István mellett foglal helyet azoknak sorában, akiknek Árpádok korabeli legelsője elmondhatta a jobbját tűzben elégető római hőssel, hogy longus post me idem petentium ordo.

Mert a magyar történelem valóban gazdag vértanukban, férfiakban, akiknek halála a költő szerint ,,véres áldozat, melyből a honra üdv fakad”.

Az a férfi, akinek temetésére rövid órák mulva megkondultak a harangok, igy hisszük, mélységes gyászukban és fájdalmukban igy érezzük – honóra üdvöt fakasztó áldozatot akart hozni.

És mi nem bucsuzhatunk el tőle hozzá méltóbban, minthogy arra kérjük minden magyarok nagy Istenét, fogadja tőle kegyesen ezt az áldozatot! Jelképes ábeli áldozati máglyának füstje szálljon egyenesen a magasságos Egekbe és a kék azurban eloszolván, szivárvány ragyogjon utána a magyar égboltozaton.

Gyászfátyolos babérágat teszünk Teleki Pál ravatalára. És amikor magába fogadja őt a hősök vérével annyiszor megáztatott magyar föld, mondjuk el halkan és az isteni igazságtételben hivő lélekkel bizva nemzeti imádságunk sorait:
Az nem lehet, hogy annyi sziv
Hiába ontva vért
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.