Babits Mihálynak, a nagy, magyar világosságnak.

Nem a győztesről szólok én,
a legyőzöttet siratom;
aki a győztesért hevül
üvöltsön; én az áldozat
mellé húzódom emberül.

Aki a börtön vaksötét
homályán óriás szemek
rémületével haldokolt,
testvérem, mert kivégzése
előtt ízlelte a pokolt.

Akit siratni nincs rokon
s meztelen teste kint rohad
gyalázatul a szemeten,
gyászoló rokona vagyok
s gondolatban eltemetem.

A szegény gondjai között
lépegetek s a lankadó
szív hangját lesve éberen,
megtudom, mi a fagyasztó,
az embertelen félelem.

Mind, akit fegyver, túlerő,
ravaszság, gyilkos árulás,
kegyetlen cselszövés elejt,
helyettük én, én jajgatok
és dermedt vérem nem felejt.

Halálával győz az igaz,
a gyenge vére felsikolt.
Ne feledjétek: Jézus volt
s győzött, mert esendő, szelíd,
alázatos és gyenge volt.