Páris katonai parancsnokságának engedélyével.

Hosszu, egyszólamu sirámmal felsikoltanak a rendőrhívó készülékek: a gyér járó-kelők léptei gyorsabb ütemet kezdenek verni a járdán: a St Augsustin –templom toronyórája tizenegyet recsegi bele az éjszakába: Záróra! Hajnali öt óráig mindenkinek otthon a helye….Percek alatt csönd borul a városba.

Nesztelen lépéseim gépiesen igazodnak az előttem haladó német katonacsizmák patkócsattogásának üteméhez. Magamra maradok Párissal! Sötét van. Hetven-nyolcvan lépésnyire egymástól bágyadt kis fénytócsákat ejtenek az aszfaltra a lombok között megbuvó utcalámpák. Sápkóros útjelzők ájult városban… Se fülnek, se szemnek nem izennek az élettelen ablakok….Pedig a város lakosságának egyharmad része már visszatért. A nap némely óráiban most már emberhullámok a Champs Elysées-n, meg a Szent Lazare pályaudvar tájékán. Akad pillanat, amikor elkapja az embert az örök Páris hétköznapi sodra. Az üzletek, áruházak tömve vannak.

Az emberek vásárolnak….azt ami éppen kapható.
A kávé, a csokoládé, a sajt ritka csemege. A selyemharisnya elfogyott. A félkilónyi havi cukor-rátáért sorba kell állni. Van rá idő bőven: a lakosság fele munka nélkül várja a holnapi csudát, amely ujra keresethez juttatja majd….Mikor?
- Minél előbb - véli az optimista - Végtére is az a legfontosabb, hogy meginduljon a termelés. Ha már elvesztettük a háborut, igyekezzünk legalább megnyerni a békét….
- Felelősség! - kiáltják a politikusok. Lesujtani a felelősökre. Nem pedig megvert generálisokat dekorálni….
- Minden mindegy –mondják a pesszimisták. – A gazdagok a pénzükkel együtt lógtak meg. Pénz nélkül pedig nem lehet üzembe helyezni a gyárakat….

A párisi lapok ontják a vezércikkeket, amelyek a kormány Párisba való visszatérését sugalmazzák, sürgetik, kérik, követeleik! Egyes miniszteri hivatalok vissza is tértek már, az gazságügyi palota termeiben ujra mozgalmas az élet de maga a kormány csak nem jön. Laval itt járt napokig, de mit sem végzett. Megalakitotta a Francia Gazdasági Kamarát, amely a gazdasági élet ujjászületéséhez szükséges tőkét a francia föld telekértékéhez viszonyitott bankjegy kibocsátásában és a befektetendő munka gyakorlati értékében látja.
Országszerte tiltakoznak az ellen, hogy a háborus passzivák az adózó polgárság terhére irassanak. Nem kétséges, hogy az ,,egyesülés”-ben látott nemzeti erő, a ,,munka-tőke” meg ehhez hasonló jelszavak
A német ideológiai felé való igazodásról tesznek tanuságot.

És mégis….a politikusok kiállásában van valami a régi politikai pártállás attitűdjéből. Ez természetes is! Az utolsó másfél század légkörében kialakult francia jellem számára a politika nélkülözhetetlen életelem: mindennapi kenyér….A materiális értelemben vett mindennapi kenyér nem hiányzik. Nincs is kenyér-fejadag. Csak éppen, hogy nem minidig lehet rá vajat kenni, s nem akármikor lehet tejbe mártani. Hus, meg főzelék, egyelőre az van elég. De a megszokott, közönséges, vörös asztali borban napról-napra nagyobb a hiány.

A bortermelő Franciaországban ez szinte érthetetlen, s magyarázatot csak a szállítási nehézségekben lehet rá találni. A dolog természetéből folyik, hogy a vasút elsősorban a megszálló sereg szükségleteit kell, hogy szolgálja ki. Ugyancsak érthető okokból a benzinkészlet is csak másodsorban állhat a polgári lakosság rendelkezésére. Ahova nem jut el a rendszeres közlekedő vicinális vasút vagy a ,,metro” ott a párisi konglomerátum élete ma gyalog jár…vagy legfeljebb biciklin.

A kerékpár,,divatja” ma nagyobb, mint valaha!
A menekülés napjaiban rengeteg hányódott el belőle az utak mentén tönkremenvén vagy gazdát cserélvén minden adás-vételi formalitás mellőzésével. A biciklijüket eldobált polgárok most visszatérvén ujat kénytelenek vásárolni, ami ma nem egyszerű dolog. A szaküzletek kiürültek. Csak egyes szerelőműhelyekben lehet rendelni, ahol van még alkatrészraktár. Az ára, természetesen kétszerese a két hónappal ezelőttinek.

Autóbusz és taxi csak a multak emléke a mai Párisban. Az állomásokon gyaloghordárok, meg kézi tolókocsiik várják a bőrönddel érkező utasokat. Imitt-amott felbukkan az utcákon egy-egy feketére lakkozott batár, békés, szabadságolt remonta vonja tempós ügetésben.

Mint egy mult századvégi képes ujságból kivágott illusztráció. Rikító anakronizmus a Champs Elyséesen, amely felett ugyanakkor modern német repülőgépek bugnak. Mikor lesz megint benzin, hogy Párist ujból elöntse az autófolyam” Ki volna a megmodhatója” De nem lehet ölbe tett kézzel várni az idők változását! Valamelyes megoldást kell találni.

A mérsékelt üzemmel ujraindult autógyárak főproblémája most a benzin hajtásu motorok átalakitása gazogénes hajtásura. Benzin-gáz helyett ,,erdő-gázzal” fogják működtetni a motor dugattyuit: vagyis faszénből előállított széndioxiddal. A találmány nem uj. A francia ipar csupán egy gondtalan jólét idején elejtett fonalat vesz ujra kezébe…

Most éjjel tizenegy után a párisi polgár kinyitja sötét szobájának ablakredőnyeit, hogy bebocsájthassa hálószobájába a nyári éjszaka enyhén hűs fuvalmát. A forgalommentes utcák csöndjében hamarosan elszenderül s arról álmodik, hogy szenet hordat a pincéjébe a jövő tél hidege ellen.

Szegény párisi polgár, tavaly ilyenkor még azzal sem törődött, hogy a szenet bányásszák-e avagy ugy terem-amint az alma a fán…