Német repülők SOS-szolgálata

Ez már aztán csakugyan teteje a német szervező munkának: a végtelen tengert mentőkerületekre osztják és repülőgépekkel naponta végigcserkészik, nem vergődik-e a hullámok tetején pusztulásra ítélt élőlény? Lehet ellenség is, a német vöröskeresztszolgálat mentőrepülőgépe leszáll melléje és biztonságba helyezi.

A tengernek ez a naponkénti végigportyázása csak német szervezőknek juthatott eszébe, akik nem tudják elképzelni, hogy kötelességüket hősiesen teljesített katonák elpusztuljanak csak azért, mert segélykiáltásuk nem jut el a bajtársakhoz. Ne feledjük, hogy ez a gigantikus szervezet legfeljebb néhányszáz életet tud megmenteni - szinte elenyésző szám a nagy viaskodásban - mégis fenntartják, mert egyetlen németnek sem szabad elpusztulnia, ha bárhogyan is megmenthető.

A békevilágban a bohémebb hajlandóságú népek a németekre azt mondták: pedánsak. A németek maguk is sokszor nevettek túlzott pedantériájukon, amely állandó témája volt a híres „Münchner Fliegende Blätter”-nek. De ebből a pedantériából csodálatos képesség virult ki: a szervezni tudásnak olyan foka, - amely bűvészkedésnek számít.

- Rend a lelke mindennek! - ezt az igazságot a németek mondták ki, de ez náluk nem maradt tetszetős jelszó, a tételt ők könyörtelen következetességgel átvitték az életbe, gvakorolták addig, amíg második énjükké vált. - A rendet csak komoly szervezettség tudja fenntartani! - ezt is ők találták ki, gyakorolták is és így lettek a szervezés művészeivé. Voltaire-nek tulajdonítják ezt a mondást: - A világ megteremtését a németekre kellett volna bízni! A csípősnyelvű francia bölcs bizonyosan nem azért fakadt így ki, mert a világon kifogástalan rendet talált.

Bismarck szerint a német rend a leghatalmasabb pillére az államnak. Ezeket az idézeteket a végtelenségig lehetne folytatnunk: a német rendnek és szerveznitudásnak minden nemzetben voltak elismerői. A német rend talán kétszáz éves beidegződés eredménye. Amikor nálunk kezdtek rendet csinálni az uccai forgalomban, amikor rendszeresítették az úttesteken való csoportos átkelést, a vörös és zöld jelzéseket, mi közönségünk nem találta túlrokonszenvésnek a ,,szabadság megnyirbálását” és valljuk be, jóideig tartott, amíg a rendszabály üdvösségét felismerték és elfogadták az új rendet.

Ezzel szemben a német közönség a legnagyobb készséggel vállal mindent, ami gyakorlatias és ami a rendet szolgálja. A járdán való közlekedést ők szabályozták elsőnek, de olyan helyességtudattal, hogy maguk a járókelők szorították rendre szórakozott vagy engedetlen honfitársaikat. El kell ezeket mondanunk, hogy a többit megérthessük. A világháborúban már volt alkalmunk látni, milyen tökéletességre vitték a németek a szervezést, de amit akkor produkáltak, valósággal eltörpül amellett, amit a mostani háborúban látunk tőlük. Mai teljesítményük zsonglőrmunka, precíziós óramű, tökéletes gépezet!

- A világháború lassan mozgó erőit, a sokszor hónapokra megmerevedett lövészárkokat igazán nem volt nehéz jól ellátni - mondta nemrég egy berlini sajtóértekezleten a nagy gépezet egyik mozgatója, - de a villámháborúnak levegőben, földön és víz alatt száguldó egységeit kézben tartani már nehezebb feladat. És látják, uraim, ,,es klappt”, megy, megy, mert rendszerető és mindenre figyelő emberek végzik.

A távolról szemlélő eleinte véres káosznak képzelte: repülőgépek ezrei szálldostak a levegőben, száz irányba indultak, száz céllal, száz irányból jöttek vissza elvégzett feladatok után. A páncélkocsiknak ezre dübörögtek előre gránátesőben, füstben, tűzben; a végtelen tengerek mélyén tengeralattjárók osontak, jöttek, mentek, sokszor napokig leselkedtek „valahol” olyan helyen, amely alig tűhegynyi pont egy mappán, gyalogosok milliói mozogtak mérhetetlen kiterjedésű terepen, élőlények és holt gépek, mind enni akar és - mindenki megkapja a magáét.

Olvastuk, hogy a korszerű háború nem ismeri a régi harc szabályait, nem néz arra, hogy egyes osztagok elszakadnak a főerőtől, nem mérlegeli, hogy az ilyen messzire betört erők ki vannak-e téve a bekerítés veszélyének, mindezzel nem törődik; de törődik azzal, hogy ezek az ellenség testébe mélyen befúródó erők ne kapcsolódjanak ki csak azért, mert az emberek, gépek és fegyverek táplálékát nem tudják utánuk pótolni. Olvastunk áttörésekről, amikor ezer és ezer acélszörnyeteg rontott neki egy vonalnak, de arról nem olvastunk, hogy minden négy-öt tankot egy benzinnel, municióval és élelemmel megrakott tank tartott szemmel.

Ha a harcolók közül néhány, tekintet nélkül a többire, valamilyen alkalmas résen átbujt és nekirohant egy kínálkozó szabad országútnak, amely messzire bevezetett olyan területre, ahol az ellenség biztonságban hitte magát, már egy benzintank is utána iramodott a harcolóknak. De ez még nem minden: ugyanakkor el kezdett egy ezerszálú szervezet működni.

Az előretört tankok rádión jelentették tartózkodási helyüket, ugyanabban a pillanatban repülőgépek indultak el, hogy erősítést vigyenek; valahonnan oldalról más tankok érkeztek, amelyek számára a korábban előrenyomultak nyitottak kaput: le sem lehet írni, el sem lehet képzelni, milyen gyorsasággal történtek intézkedések, hogy az előretört csapatot növeljék, biztosítsák, erőben fenntartsák - és mindez egyetlen egy osztag körül történt.