35.000 néző előtt, érdekes küzdelemben megint csak döntetlent ért el a magyar futballválogatott

A futballsport hatalmas tábora megfogyatkozhatatlan, elpusztíthatatlan. Az első nagy eseményre a sporttelep ostromlott várhoz hasonló, a tribünök zsúfoltak, a tömeg lelkesen várja a küzdelmet és a magyar gólokat.

35.000 néző övezete körül az Üllői-úti sporttelep zöld gyepes küzdőporondját és 35.000 néző ünnepelte a pályára lépő csapatokat, hogy azután a folyamőrség zenekarával együtt elénekelje a Himnuszt. A lelkes közönség érdekes küzdelemnek lett szemtanúja, csak az a baj, hogy nézőtábort nem ajándékozták meg magyar győzelemmel és hogy a magyar labdarugó válogatott csapat "történelme" az utóbbi évek vereségének beillő döntetlen eredményeivel szaporodott.

A német-magyar válogatott mérkőzés sokkal magasabb színvonalon mozgott, mint legutóbb, a jugoszlávok elleni küzdelem. Ennek az oka elsősorban abban rejlett, hogy a német sportkultúra nem állt meg a fejlődés útján és a mai nehéz körülmények ellenére is csillogtatni tudta tudását és elismerésre ragadtatta a magyar közönséget.

A magyar csapat is jobban játszott, mint legutóbb. Hogy a győzelmet megint nem tudta kiharcolni, annak nemcsak az az oka, hogy Sárosi dr.-t, aki irányításra hivatott és aki már válogatott mérkőzéseken is ontotta a gólokat, jobbösszekötőnek állították és csak amikor már ezen a poszton kifulladt és Finta ismételten csődöt mondott, csak akkor, az utolsó tíz percben állították őt centernek.

Ilyen körülmények között a kitűnő német védelemmel szemben nem várhattunk csodára és az adott helyzetben jóllehet, a magyar csapat sokkal többet támadott, mint a német csapat, mégis megelégedhetünk az eldöntetlen eredménnyel. A németeknek több tiszta gólhelyzetük volt, mint nekünk. Azonkívül 2:2 állásnál, Datillo, a mérkőzés olasz vezetője a németek javára már megítélt gólt megsemmisítette.

A mérkőzés külsőségei ragyogóak voltak és az MLSZ vezérkara Gidófalvy Pál dr. miniszteri biztos és Holló Zoltán főtanácsos irányításával és személyes munkálkodásával simán bonyolította le a nagy tömeg elhelyezését. De dicséret illeti a rendőrséget is, amely szintén feladata magaslatán állott.

A mérkőzésnek voltak egészen izgalmas részletei, kemény összecsapások adódtak, de mindkét fél a nagy harcban sem feledkezett meg a sportszerűségről és lovagiasságról.

Maga a mérkőzés úgy kezdődött, hogy Hahnemann majdnem gólt ért el. Polgár csak az utolsó pillanatban szerelte. Aztán Finta nyomult előre, senki sem volt körülötte és - hasra vágódott. Ez jó párszor megismétlődött. Finta mostani és múltkori esése között csak az volt a különbség, hogy akkor az eső is esett, most pedig ragyogó nap aranyozta be a porondot.

Az 5. percben a magyar bombázni kezdte a német kaput, de Finta, majd Kiszely mellé helyezték a labdát. A 10. percben különösen Finta és Kiszely összjátéka volt szép - gólt érdemelt volna. Derültséget keltett, amikor Sárosi Béla elesett, de a labdát lába közé szorítva, valóságos salto mortálét végzett a földön és úgy továbbította társaihoz. A magyar csapat támad, a magyar csapat bánja. A 25. percben ugyanis a kopasz Conen nyílegyenesen adta előre a labdát Lehnernek, aki egyszerűen megugrott Pósa mellől és a labda a földet súrolva suhant a hálóba. Ezt Boldizsár ülve nézte.

A gól után megindult a magyar ellentámadás. Ekkor érkezett meg a díszpáholyba Horthy Miklós kormányzó. A közönség meleg tapsokkal köszöntötte. A díszpáholyban foglalt helyet von Tschammer und Oster birodalmi sportvezér és von Halt, a német atlétika vezetője, Erdmansdorff német követ, Wlassics Gyula báró államtitkár és a magyar sport vezérkara.

A kormányzó jelenléte még nagyobb buzgalomra serkentette a magyar csapat tagjait és a 30. percben Sárosi szöktette Gyetvait, aki lefutott, beadására a német kapus és Kiszelyi ugrottak fel. Kiszelyi feje előbb ért a labdához, amely bepattant a hálóba. 1:1. Kiegyenlítettünk.

Nemsokára ezután Walternak kínálkozott gólhelyzete, de hibázott. A második félidőben Finta ügyes leadását Kincses nagy erővel lőtte, de a labda a felső kapulécről visszapattant. A 11. percben Conen Hahnemannt ugratta ki Polgár mellől és a bécsi csatár úgy mehetett át a magyar védők között, mintha legalábbis a Kärtnerstrassen sétálna, lövését Boldizsár nem védhette.

Csak négy percig vezettek 2:1-re a németek, mert a 15. percben dr. Sárosi és Finta összjátéka után Fintától Kincseshez került a labda, aki a tizenhatos vonalról félmagasan a kapuba küldte a labdát. A német kapus, mint a párduc ugrott a labda után, de csak érinteni tudta, elfogni nem. 2:2-re alakult tehát az eredmény, amikor megindult a harc a győzelmet jelentő gólért.

Lehner kapta a labdát, a mellette álló határbíró, Kiss M. Ernő zászlójával lest jelzett, de Dattilo intett a kezével, hogy nem! Erre Lehner középre csavarta a labdát, Pákozdiről odapattant Pesserhez és a szélső nagy erővel belevágott a labdába, Boldizsár kiütötte és Pesser újra elfogta a labdát, de most már sarokba irányította.

Dattilo gólt ítélt, de játékosaink körülfogták a játékvezetőt és arra kérték, hogy kérdezze meg a határbírót. Dattilo először ellenkezett, aztán mégis odament Kiss Ernőhöz, beszélt vele és megsemmisítette a gólt. A német csapat példás fegyelemmel fogadta az ítéletet.

A 27. percben dr. Sárosit parancsolták centerbe. Már késő. Hahnemann tiszta helyzetben mellé lőtte a labdát. A 36. percben az előretörő Kiszelyt "felvágták". A robusztus futballista földre esett. Kiszelyt a mentők a Bakay-klinikára szállították. (A Bakay-klinikán megröntgenezték Kiszelyt és megállapították, hogy nincs törés. A játékos vállzúzódást szenvedett.)

Az utolsó percekben egy-egy gólhelyzet keletkezett. Lehner lövését Boldizsár kiejtette és Pákozdi mentett, majd Sárosi-Gyetvai összjáték után Finta lövését a kapus mellé ütötte. A kornert viszont a nagyszerű német védelem kivédte. A német-magyar válogatott mérkőzés tehát 2:2 arányban végződött.

Ez volt az eredmény a legutóbbi berlini találkozón is. A meccset megnyerhettük volna, ha a magyar csatársor és fedezetsor között nem tátong nagy űr és hogy ha játékosaink a rendszer szigorú betartása helyett inkább egyéni képességeiket fejthették volna ki.

No, de az utóbbi futballesemények miatt igényeink mérsékeltek lettek és megelégszünk az eldöntetlen eredménnyel is. Ha nem is győztünk, legalább emlékezetünkben maradnak a szép meccs külsőségei, a tribün egybeforrása, mert bizony rég volt az, amikor válogatott futballmérkőzésen egész Nagy-Magyarország tapsolhatott, amikor a felszabadult erdélyi részekből tömegével jelenhettek meg a futballdrukkerek, hogy biztassák a magyar csapatot.