A magyar mezőgazdaság sorsa a legnagyobb figyelmet érdemli.
Az aránylag magas termény- és élelmiszerárak ugyanis azt a hitet keltik a közvéleményben, hogy a földből élő milliók kedvező konjunkturát élveznek és így legsúlyosabb problémáik szinte önmaguktól megoldódnak.

Tárgyilagosan meg kell állapítani, hogy ez optikai csalódás: a föld népe a mai árviszonyok között gondokkal küzd. Munkatársunk kérdést intézett dr. Halács Ágoston h. igazgatóhoz, az Országos Mezőgazdasági Kamara tapasztalt vezetőjéhez, aki a következőket mondta:
– A közönség igen jónak látja a búzaárakat és jóhiszeműen azt véli, hogy ilyen búzaárak mellett lényegesen jobbra fordult a gazda sorsa. Őszintén meg kell mondanom, hogy ez a felfogás nem helytálló. Búzában 20 millió mázsa körül van a termeléseredmény. Ez nemcsak kb. 10 millió mázsás csökkenést jelent a mult évvel szemben, hanem a minőség is rosszabb a szokottnál. Ennek következtében a gazdák kénytelenek a búzát erősebben megrostálni, a termésnek malomiparilag hasznosítható aránya tehát kisebb mint máskor. Ezt a kirostált gyengébb búzát sok gazda feleteti, mert a takarmány annyira drága, hogy érdemesebb a drágának vélt búza silányabbját feletetni. Ezért is szükséges, hogy mielőbb rend teremtessék az erőtakarmánypiacon.

– Az igazság az, hogy ez a búzaár egyes vidékeken meglehetősen közömbös a gazdák szempontjából, mert nincs annyi eladható feleslegük, hogy élvezhessék a látszólag magas árat. Jellemző, hogy éppen a tipikus búzatermő vidékeken volt gyengébb a termés, ahol a búza a gazdasági élet alapja. Nemhogy eladnának, de számos vidéken vásárolnak búzát a gazdaságok, hogy a saját kommenció-szükségletüket biztosíthassák. A mázsánkénti 23 pengős árat egyébként csak a közvélemény hiszi magasnak. Tavaly 9.6 mázsa volt a holdankénti termésátlag és 21.50 pengő volt a búza ára. Az akkori ármegállapítással tehát hivatalosan elismerték, hogy a búzatermelő gazda holdanként 206 pengő bruttó bevételre tarthat igényt. Tavaly óta a termelési költségek drágultak, de ha csak 5 %-ban számítjuk a drágulást, akkor is 216 pengőt kell kalkulálni az előbbi 206 pengő helyett, viszont az átlagtermelés holdanként csak 7 mázsa. Ha tehát a mult évnek megfelelő holdankénti 216 pengőt akarnók elérni, 30 pengős búza árat kellene statuálni. A kamara ezért kérte a maga részéről a 26 pengős búzaár elfogadását. Ezzel szemben 23 pengő lett a búza ára, vagyis 161 pengő bruttó bevételt érhet el a gazda átlagban a mult évi 206 pengővel szemben. Az ár tehát emelkedett, a jövedelmezőség viszont csökkent.

– Mik a legközelebbi feladatai az Országos Mezőgazdasági Üzem és Költségvizsgáló Intézetnek?
– Az intézet nem érdekképviselet, – hangsúlyozta Halács igazgató, – feladata a termelési költségek tárgyilagos vizsgálata. Az intézet teljes pártatlanságát a kamara mint érdekképviselet annyira tiszteletben tartja, hogy akkor is aláveti magát megállapodásainak, ha törvényesen alacsonyabb árat tart megokoltnak, mint amennyit a Kamara javasolt. A tanácskozó szerv a bizottság, amelynek alelnökeit most nevezte ki a földművelésügyi miniszter. Reichenbach Béla, dr. Ihrig Károly, Mutschenbacher Emil és dr. Geiszt Gáspár lettek a bizottság alelnökei.

– Töméntelen feladat hárul az intézetre. A sertésárak újabb rendezése már az intézet tevékenységével áll összefüggésben. Az ilyen költségvizsgálat nem könnyű probléma, mert valamennyi termelési tényező figyelembevételével kell megtörténnie a reviziónak. A következő probléma a tejár és a cukorrépa, ami most igen aktuális. Szükség van a tavasszal kötött termelési szerződések felülvizsgálására, mivel időközben a munkabérekben komoly eltolódás történt és a jelenlegi bérek nem illeszthetők bele a tavasszal fixirozott árakba.

– A marha ármegállapításának a feladatai is az intézetre várnak. Ez a soron következő kérdés, mert a nevelési, hizlalási, stb. költségek számbavétele nélkül megállapított árak nem fedhetik a való helyzetet. Következő programpont a lóárak újabb megállapítása. Érdekes, hogy még soha alapos vizsgálat körébe nem vonták bele, mibe kerülhet a gazdának egy ló felnevelése. A lóárak teljesen rapszodikusan alakulnak. Munkában van a gyapjuárak pontos átszámítása. Ez igen súlyos kérdés. Ugyanakkor, amikor a mezőgazdaságtól várják, hogy lássa el a honi ipart mindennel, amivel csak tudja, a gyapjunál képtelenek vagyunk elérni, hogy elláthassuk a hazai gyapjuszükségletet. Mai juhállományunk az ország fele szükségletének kielégítésére alkalmas. Sosem tud a mezőgazdaság olyan árat kapni, amely mellett érdemes lenne a teljes szükséglet ellátásra felkészülni. A jelenlegi ármegállapításnak azt az előnyét el kell ismerni, hogy visszafejleszti a túlfinom gyapju termesztését és árelőnyben részesíti az ipar által szükséges minőségeket.

– A szakemberek szerint a gyapju árat 3.50 pengőben kellett volna stabilizálni, ehelyett csak 2.80 pengős árat engedélyeztek. Ma az a helyzet, hogy az idén újra visszaesett a juhállomány a csonkaország területén és további visszafejlődés fenyeget. Ha a gazda jobban jár akkor, amikor hamar levágja a bárányt, eladja a bőrét, értékesíti a juhtejet, akkor ez odavezet, hogy 1941 tavaszán már a mainál is kisebb lesz a magyar juhállomány. Most folytatunk tárgyalást illetékes tényezőkkel ennek a megakadályozása érdekében.

– Azt kérjük a földmívelésügyi kormánytól, állapítsa meg a juhárakat már most a jövő évre vonatkozóan – legalább hozzávetőlegesen –, hogy a juhtenyésztő gazda tudja, mennyit kaphat, érdemes-e foglalkoznia az állattenyésztésnek ezzel az ágával. Erdélyben egészen a legutóbbi időkig 4 pengőnek megfelelő összeget kapott a gazda a gyapjúért. Míg a Futura itt 2.80 pengőt fizet. Erdélyben 3.70 pengőben határozták meg a gyapjú árát. Nem kell bővebben szólni a helyzet fonák voltáról.

– Ha az árvizsgáló intézet végez az egymás nyomába torlódó aktuális problémákkal, olyan kalkulációs keretet fog kidolgozni, amely hűséges szeizmográfja lesz a mezőgazdaság áralakulásnak. A termelési tényezőkben és azok árában beálló minden változást azonnal előjegyeznek majd a kalkulációs lapokon, minden egyes termelési ágnál és így az intézet mindig a legfrissebb tájékoztatást nyujthatja a mezőgazdaság tényleges termelési költségei tekintetében.