Berlin, március 10.
Az 1914-18-as világháboru, valamint a jelenlegi háboru eleseteinek emlékére a berlini Zeughausban rendezett vasárnapi emlékünnepen a Führer beszédet intézett a német néphez:
- Komoly időben üli meg, a a német nép – igy kezdte Hitler kancellár beszédét - hősei emlékünnepét. Ami éveken át csak egy méltatlanná vát utókor, sápadt szóvirága, volt,  az ma a méltó jelen büszke hálája. A keleten elért páratlan győzelem után ma a tábori hadsereg hadosztályai, hajóink személyzete, légihaderőnk harcosai immár készen állnak arra, hogy védelmükbe vegyék a birodalmat a nyugati régi ellenségekkel szemben.

Mögöttük azonban immár olyan haza áll, amelyet megtisztitottunk mind a bomlás elemeitől, mind a szétforgácsoló erőktől. A történelemben elsőször történik, hogy az egész német nép a Mindenható szine elé járul és kéri őt, áldja meg a német nép küzdelmét a létért.

Nehéz küzdelem a katonának ez a harc. A katona minden időben az a legválogatottabb rétege a népnek, amely - ha kell- élete odadaásával a többi kortársak és ezzel az utókor szülötteinek is az életét lehetővé teszi és biztositja. A katona tehát azokban az órákban, amelyekben a Gondviselés a népek értékét leméri, a Mindenható isteni itélőszék elé járul. Csak akinek magának is alkalma nyilt már harcolva szembeszállni a legkeményebb viszontagsággal, aki maga is évek hosszu során át látta maga körül aratni a halált, csak az tudja felmérni a katona telejesitményének nagyságát, csak az tudja méltányolni a katona áldozatának egész sulyát.

A mult példája
- Egy népnek nincs több joga arra, hogy hőseit ünnepelje, mint éppen a német népnek.
A sulyos geopolitikai helyzetben népünk létét ujra és ujra csak férfiainak hősies sikra szállása biztosithatta. Kétezer esztendő óta csak ugy tudtunk történelmi életet élni, hogy e kéteszer esztendő során mindig akadtak férfiak, akik hajlandók voltak az összességnek az életéért saját életüket latbavetni és ha szükséges, feláldozni.

Valamely nép élete csak addig hasonlit végtelen lánchoz, amig valamelyik nemzedékben az egyik láncszem szét nem pattan, lezárva ezzel a fejlődés folyamatát. Senkinek sincs joga tehát hősők ünneplésére, aki maga nem képes hasonló lelkületre. Senki se beszéljen hagyományokról, aki maga nem gyakorolja ezeket a hagyományokat saját életével és saját cselekedetével. Ez az elv áll népre és államférfiakra egyaránt. Érvényes a katonákra csak ugy, mint a tábornokokra. Csak akkor van jogunk ebbe a csarnokba jönni, ha ezt szivünk ama legszentebb elhatározásával tesszük, hogy nem leszünk kevésbé bátrak, mint a fegyverek, hadijelvények és egyenruhák viselői voltak előttünk.

A hétéves háboru valamely muskétásnak teljesitménye semmivel sem volt nehezebb, mint ezer eszetendővel azelőtt azé a németharcosé, aki harcolt a német földek védelmében. De nem volt könnyebb annál sem, amit ma követelnek tőlük. A mult nagy államférfiai és hadvezérei elhatárotzásának ereje, merész, vakmerő bátorsága, semmivel sem volt kisebb teljesitmény, mint amilyent követelnek tőlünk. Akkor is az istenek csak azért szerették a nagy államférfiakat és hadvezéreket, mert azok gyakran látszólag lehetetlent merészeltek és követeltek.

A sápadt teoretikus előtt sohasem tárul fel az élet csodájának titka. Neki mindig   hiányozni fog a lét leghatalmasabb alakitó ereje, tehát az, ami belőle leginkább hiányzik: az akarat ereje az elhatározás merészségben és a döntések kitartó megvalósitásában.

A német egység
- Uj benső méltósággal üljük meg hőseink mai emlékünnepét. Amiért egykor ők küzdöttek, ugyanazért küzdünk ma is. Amit ők elég nagyra értékeltek ahhoz, hogy ha szükséges, meghaljanak érte, az minden órán minket is találjon készen hasonló cselekedetre. Az a hit azonban, amely őket áthatotta, bennünk valamennyiünkben csak még erősebb lett. Bármilyen legyen is az egyes élete és sorsa, valamennyiünk felett áll az összesség léte és jövöje. S itt még valami fölébe emel minket az elmult idöknek: valamennyien világosan látjuk azt, amiért régebbi időkben oly sokaknak még öntudatlanul kellett harcolniok, látjuk, hogy ez a német nép. Bármely nagyok legyenek körülöttünk a veszélyek, annál drágább nekünk ennek az öszszességnek a kincse.

De ennél fontosabb az a felismerés is, hogy annak feltárásában és előremozditásáában rejlik a német élniakarás leghatalmasabb ereje.

Ha a plutokrata demokráciák másik világa éppen a nemzeti szocialista Németország ellen inditja a legvadabb küzdelmet és legfőbb háborus céljának jelenti ki ennek a Németországnak a megsemmisitését, ez csak megerősiti szemünkben, amit már ugy is tudunk, hogy tudnillik a nemzeti szocialista német népet ellenségeink szemében is különösen veszélyessé, mert legyőzhetetlenné teszi.

Osztályokon és rendeken és az élet minden más zavarain felülemelkedik a német ember szocialista egysége, tekintet nélkül rendre és származásra, vérben gyökerezve, ezer esztendő életével összeforrasztva, jó és balsorsban összekovácsolódva. A világ fel akar osztani minket. Válaszunk csak minden idők legnagyobb közösségére tett fogadalmunk lehet. Az ő céljuk a németség szétforgálácsolása, a mi hitvalláunk a német egység. Az ő reményük a kapitalista érdekek sikere, a mi akaratunk pedig nemzeti szocialista győzelme.

Nemzetközi megbékélés
Öt esztendővel ezelőtt éppen ezen a napon hirdették ki az általános  védkötelezettséget. A nemzeti szocializmus csaknem tizenöt esztendei fáradságos munkával kimentette a német népet a tragikus kétségbeesésből, pártalan történelmi munkával helyreállitotta a nemzet lelkiismeretét és elűzte a defista megadás szánalmas szellemeit, s megteremtette az ujból való felfegyverkezés politikai előfeltételeit.

Mindamellett éveken át hajlandó voltam arra, hogy kezet nyujtsak a világnak igazi megértésre. A világ elutasitotta minden nép jogegyenlősége alapján megvalóitandó nemzetközi megbékülés gondolatát.

Én azonban, mint nemzeti szocialista és mint katona, egész életemben azt az elvet vallottam, hogy népem jogát vagy békésen biztositom, vagy – ha kell, harccal kikényszeritem. Mint a nemzet vezére, mint a birodalom kancellárja és mint a német véderő legfőbb parancsnoka, ma csak annak az egyetlen feladatnak élek: éjjel-nappal a győzelemre gondolni, érte küzdeni, dolgozni és harcolni, ha kell, életemet sem kimélni - abban a megyőződésében, hogy ezuttal évszazadokra döl el a német jövöje.

De mint a nagy háboru volt katonája, csak azt az egyetlen alázatos kérést intézem a Gondvisléshez, részesitsen mindannyiunkat abban a kegyelemben, hogy a német nép számára becsülettel zárhassuk le a népek e nagy küzdelmének utolsó nagy fejezetét.

Ezen a napon legyen tehát hitvallásunk ez az ünnepélyes fogadalom: Franciaország és Anglia kapitalista hatalmasságaitól a Nagynémet Birodalomra rákényszeritett háborunak a német történelem legdicsőségesebb győzelmévé kell válnia!