Valljuk be őszintén és férfiasan: tudtuk előre, hogy kikapunk a németektől. Csak a javíthatatlan álmodozók gondolhattak olyan égi csodára, mely a német tornászokat megfoszthatta volna jogos és igazságos győzelmüktől.

De aki azt hiszi, hogy nem akadt meglepetés és a németek az év legnagyobb tornászeseményén játszva „lehengereltek” bennünket, annak figyelmébe ajánljuk a német versenyelnök, a TF igazgatója és az egyéni győztes W. Stadel nyilatkozatát.

Az olimpiai bajnokokkal teletűzdelt német tornászcsapattól kikapni nem szégyen. Különösen nem szégyen kikapni három pontkülönbséggel. Ez a hajszálnyi különbség ma még tényleg fennáll a két ország tornászválogatottja között, de ha elgondoljuk, hogy milyen hatalmas javulásról tettek tanúságot tornászaink, nem kell túlságosan bizakodónak lennünk, ha egy újabb találkozóra a magyar színek győzelmét jósoljuk.

Végigfutva az egyes szereken, a következőket mondhatjuk:
Gyűrűn Müller. W. Stadel és Beckert biztosították csak a német győzelmet. Gaál és Sántha kitettek magukért, Börtsök, Hajdu és Pataki éppen hogy csak lemaradtak az átlagértékről. Ezen a kis különbségen múlott a győzelem.

Lovon egyelőre még korlátlan urak a németek. Beckert és Steffens balszerencséje ellenére is biztosan nyerték ezt a számot. Tökéletesen kicsiszolt technikájukat és töretlen lendületüket a mieink buzgalma nem tudhatta egészen pótolni.

Műszabadgyakorlatban megérdemelten szereztük meg egyetlen győzelmünket. Pataki kitűnő szereplésére el voltunk készülve, de bravúros gyakorlatával egészen rendkívülit mutatott. A 16 tagú mezőnyből egyedül ő érte el egyhangúan a lehető legnagyobb pontteljesítményt: 10 pontot és valószínű, hogy egész Európában alig találhatna legyőzőjére.

A korláton öttized ponttal szorultunk a második helyre. Itt Börtsöké, Tóthé és Sántháé a pálma, de elsősorban a kitűnő Mülleré és Stangl-é. Egy kis javulással itt is sokat érhetünk el.

A nyújtón sem kétséges a német győzelem. A vendégegyüttes, élén a mezőny legjobbjával, Stadel-lel, pompásan megállta a helyét. Főleg biztonságuk volt imponáló. Legjobbjainknak itt is Tóth, Sántha és Pataki bizonyultak, de a többiekből még hiányzik a rutin és az ötletesség.

Az egyes versenyszámok közt a BBTE és TFSC hölgyeinek buzogány- illetőleg dobtánc-bemutatói arattak megérdemelt sikert. Külön kell szólnunk a VII ker. Levente Egyesület múltkori ünnepélyén már szerepelt két tornászról, Prohászkáról és Szakosról, akik ezúttal is fergeteges ünneplésben részesültek.

A viadal után három érdekes nyilatkozatot kaptunk:
Karl Steding, a hatalmas német versenyelnök tömören csak ennyit mondott: „A magyarok egy klasszissal javultak Passau óta.”

Szukováthy Imre dr.-hoz, a TF igazgatójához abban a pillanatban léptünk oda, amint éppen gratulált Kerezsi Endre országos művezetőnek, a csapat kitűnő szerepléséhez. „Nagyon meg vagyok elégedve a fiúkkal. Hogy tornászaink három ponttal szoruljanak a németek mögé, ez még sohasem fordult elő. Azt hiszem, ez mindent megmond.”

Willy Stadel, az egyéni győztes, nevetősarcú fiatalember, önként jelentkezett hadirepülőnek. „Nagyon érdekes verseny volt” - mondja. – „A magyaroknak balszerencséjük volt” - teszi hozzá udvariasan. Elismerő kritikájában ő is megismétli Steding megállapítását.