Az Országos Magyar Iparművészeti Társulat, mely a Mária Valéria-utcai új helyiségeiben kitünően elhelyezkedett, herendi porcellánokból rendezett egy nagyon szép és tanulságos kiállítást.

Herend százévi termésében jól tükröződik ennek az időszaknak számos ízlésbeli fogyatékossága. Önálló formateremtéssel ékes iparművészeti stílust egyik tagozatában sem tudott teremteni.

Herend legtöbbnyire utánzott. Utánzott kínai, meisseni, bécsi porcellánt. Néha jól, néha fogyatékosan. Ez az utánzás volt még a jobbik eset, szerencsétlenebbek voltak az önálló kezdeményezések. Valami kis eredetiségre legfeljebb a díszítmények terén jutott el és a mesteremberek kezén - mert művészi érzéssel rendelkező vezetője a gyárnak alig akadt, - a külföldi virtuóz formák provinciális esetlenségét öltöttek magukra. Ebben az esetlenségben azonban néha némi bájosságot lehet felfedezni.

A gyár mai termelése pedig az edények terén még mindig nem tud a mult emlékeitől szabadulni. Jobban áll a porcellánszobrocskák ügye. Itt már észrevehető, hogy művészek is résztvesznek a tervezésben, bár lépten-nyomon szemükbe ötlik, hogy a porcellán szeszélyesebb, kényesebb anyag, mint a fa, bronz, vagy márvány: megbosszulja magát azon, aki nem az ő különleges tulajdonságainak megfelelően komponál.