A Szépművészeti Múzeum grafikai osztályának kiállításai évek óta műélvezetünk legjelentékenyebb eseményei közé tartoznak. A mostani, amelyet Hoffmann Edith és Héjjas János rendeztek, kitünően folytatja a sorozatot.

Néhány XV. századbeli gyönyörű miniatúrától eltekintve, a XIX. század termése vonul fel előttünk. Grafikánk túlnyomó részben festészetünkhöz és szobrászatunkhoz símult, ritkaság számába megy az olyan különleges rajztehetség, mint Zichy Mihály, aki legeredményesebben rajzban valósította meg elképzeléseit.

Így ez a kiállítás, mely különben a vízfestményeket is a rajz keretébe foglalja, jókora részében a festéshez való készülés és a festés termékeit illeszti egymás mellé; úgy hogy végső eredményben intimebb oldaláról festészetünket mutatja be.

De akárhogyan áll is ez, annyi bizonyos, hogy meglepően szép anyagot tartalmaz. Bizonyítja, hogy pompás aquarellistáink voltak, hogy festőink a rajzban is elsőrangúan állották meg helyüket. Ha Munkácsy Mihály rajzolt, vagy vízfestékkel dolgozott, épen az a geniális művész volt, mint olajfestményein. Láthatjuk, hogy Mészöly, Paál, Szinyei Merse, Mednyánszky, Ferenczy Károly, Csók a rajzolásban is kiválóak voltak.

Végigkövethetjük a kiállításon XIX. századbeli művészetünk diadalmas kialakulását, a kiemelkedő egyéniségekben őket és korukat, a kisebbekben koruk művészi felfogását élvezzük. De épen az a körülmény, hogy magyar rajz valamiképen beléolvadt a festésbe, megerősíthet abban a meggyőződésünkben, hogy hozzánk az előző században közelébb állott a színes elképzelés és ábrázolás, mint a jóval elvontabb rajzosság.