Devecseri Gábor versei
Szerb Antal - Barátaimhoz
Ami először feltünik, mikor az ember ennek az egészen kitünő fiatal költőnek a verseit olvassa: a nívó. Milyen magasigényű ez a költészet! Mennyire hiányzik belőle minden, ami olcsó, minden, ami könnyű megoldás! Hiányzik, talán még az életszerűség rovására is; hiányoznak az általános-költői megindultságok, mert olcsók és általánosak. Ez az impeccable költő nagyon közel állt volna Kazinczy Ferenc szívéhez (egy-két keresett durva hangot nem számítva) és nívójának feltétlenségével, úgy hiszem, Osvát Ernőt is meghódította volna.
De mégis inkább Kazinczyra gondolok. Devecseri klasszikus költő - valahol ott folytatja a magyar lírát, ahol Kölcseynél és Ungvárnémeti Tóth Lászlónál abbamaradt, pótolja, amit a magyar líra antik irányban mulasztott. Mondatlejtésének igen kellemes idegenségét az óvatosan, művészi kézzel elhelyezett graecizmusok adják meg: az a drága, naiv bonyolultság, amit csak Platontól lehet igazán megtanulni.
Nagyon oda kell figyelni, mikor Devecseri verseit olvasom; nem az értelem titokzatos, nem a jelkép megzavaró, hanem az antikos mondat: meg kell keresni olykor az alanyt, állítmányt és az ember úgy örül, mintha Vergiliust olvasna még. Kedvvel és nagyszerűen alkalmazza az antikos metrumot is, amelyhez kiváló gyakorlatot szerzett műfordításai révén; és a magyaros ritmust is olyan erős nyomatékú ütemezéssel használja, hogy még az is valahogy antikosan hat:
A világnak / erdős / szőnyegén
értelem jár. / Ez a / szövevény
tartalmat rejt, / érzem / mélyen van
s mielőtt még / tudnám / végem van.
Mithikus alluziók csak növelik e versek klasszikus hangulatát. És mily kecsesen mozog ez az ifjú a "hosszú redőzetű tógában", amelyet végre is nem az ő testére szabtak és amelyet félig komolyan, de félig játékosságból öltött fel! Devecseri fel tudja használni, amit az antik mesterektől tanult, de az egész klasszicizmust nem érzi magára nézve kötelezőnek. Nem válik lelki pózzá az antikvitás; érezzük, bármely pillanatban eldobhatja a tógát és valami korszerűbb és sportszerűbb ruhadarabot tud ölteni.
Külön vonzóerő Devecseri tája. Földrajzilag: a budakörnyéki hegyek és a pestkörnyéki nagy és nagyszerű víz, a Duna. Városi természet ez és a költők el szokták hanyagolni gyermekkoruk távolibb és autentikusabb földségeiért, - de mégis legtöbbünknek ez a tájunk, ami természettől fogva a miénk és jól érezzük magunkat a versekben, amelyek saját tájunkat ünnepelik. Intellektuális táj és a költő összefüggése a tájjal intellektuális, nem érzelmi: a kiránduló és a nyaraló tája ez, a költő tudja, hogy csak vendég a természetben és nem affektál nagy beleolvadásokat. Előkelő és kissé fölényes kíváncsisággal nézik egymást ő és a fák. Devecseri sosem mond többet, mint ami igaz.
Ez talán a legjobb benne. Ez az okos igazság és precizitás; nagy érzéseket hiába keresünk benne, de milyen megbízható minden, amit a kisebb érzéseken játszik; sosem túloz, sosem vág fel, elegáns, igényes lélek, inkább elhallgatja, mintsem hogy eltúlozza fájdalmait, olyan, mint az angolok.
És van verseiben valami macskaszerű grácia, - talpraesettség, simulékonyság, ami magában álló. Devecseri a legszerencsésebb költő a fiatal lírában. Szerencsén nyelvbeli, költői szerencsét értek: hogy milyen szerencsésen keresik fel őt a szavak, a mondatok és a ritmusok, hogy minden verse külön kis öröm, a thing of Beauty, vagy hogy Devecseri antikus világánál maradjunk, a Fortuna Virilisnek megannyi kis temploma. Vagy hogy saját szavaival mondjuk, minden verse őrzi
a rettegő part közelében,
félelmek és szörnyek vizében
sétáló boldog szigetet.
).jpg "Kalászosokból közepesnél jobb termés várható")
.jpg "Hazatérő kivándorlók")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!