Dr Merryton, sanfranciscói egyetemi tanár - aki nagy propagálója annak, hogy a tánctanítást tegyék az iskolában kötelező tantárgynak - mondotta az alábbiakat: - A tánc a legősibb emberi beszédforma az érzelmek kifejezésére. Amikor az ember még nem tudott beszélni, taglejtésekkel adta tudtul akaratát, és érzelmeit tánccal fejezte ki.

Ma a tánc csupán szórakozás, luxus és a művészi produkcióknak egyik fajtája. Ez nagyon helytelen, mert elfordulás egy olyan lelki tornától, amelynek az egész szervezetre, különösen az idegrendszerre, sőt az élettartamra is nagy hatása van. Aki tehát egészséges akar maradni: táncoljon.

A táncot, mint kötelező tantárgyat, nem azért kell az iskolákba bevezetni, hogy a fiúk és leányok táncolni tudjanak, hanem azért, hogy megszokják a táncolást. A gyermek látszólag tánc nélkül is elvégzi a szükséges testmozgást, de semmiféle torna, sport vagy bármi más társasjáték nem ér fel a tánc jótékony hatásával. A torna kifejleszti az izmokat, a testi erőt, de megközelítőleg sincs olyan hatással a lélekre, mint a tánc.

Pedig lelki frisseség nélkül a testi izmok „kidolgozottsága”, egy bizonyos életkor után, már vajmi keveset ér, megkezdődik a visszafejlődés, egy sorvadási folyamat. Ellenben, ha a lelkiséget, azt a „csodát”, amely végeredményben minden idegszálunkon, minden sejtünkön uralkodik és egész életünket kormányozza, épen és frissen megtartjuk, szervezetünk fizikális értelemben sem öregszik oly gyorsan, mint egyébként.

A léleknek ezt a frisseségét igen nagy mértékben biztosítani tudja a tánc. Persze, nem szabad olyan táncra gondolnunk, amely duhajságig fokozódó ugrálásban éli ki magát vagy egyéb módon okoz testi fáradtságot. Ha egészséges, felfrissítő hatású táncról beszelünk, olyan táncra gondolunk, amely nemességével, finom ritmusával, lágy vonalaival, maga a szervezetben végbemenő finom hangverseny: zenél az egész idegrendszer, zenél a lélek s ennek a boldog, harmonikus lelkiállapotnak finom, halk, kecses mozdulatokkal ad kifejezést.

Az ilyen tánc az, amelyről beszélünk, amelyet meg kell szerettetnünk már a gyermekkel, hogy felnőtt korában, a napi munka után, ha csak egy órát vagy félórát is, de táncoljon. Lehetőleg zenére táncoljunk, de ahol éppen nincs kéznél, ott saját dúdolásunkra is táncolhatunk. A páros táncnak az az előnye, hogy a táncolókat még külön is sarkalta valami nemesebb, finomabb mozgásra, ami a lelkiség munkája s így: megkettőzött lelki torna. A tánc tehát nem luxus, hanem nagyon fontos gyógyszer és a boldog, elégedett hangulat igen hatékony biztosítéka az egészségnek.

Táncolnia kell tehát mindenkinek, mert ez a legnemesebb lelki torna, a fáradt idegeknek legjótékonyabb áthangolása. Ne legyen a tánc megerőltető és ne legyen hivalkodás, ne legyen rejtett érzelmek játéka, csak tánc legyen: nemes, ütemes mozdulatok skálája, a fáradt lélek átállítása egy hangulatbő, megnyugtató milliőbe.

Sajnos, ez a mai beidegzettség, hogy ennek vagy annak „nem illik” már táncolnia, lehetetlenné teszi annak az elgondolásnak a megvalósítását, hogy olyan kellemes tánchelyeket rendezzenek be, ahová minden gátlás nélkül elmehessen mindenki egy órai táncra. Ezt csak a ránevelés, az előítéletek teljes kiküszöbölése eredményezheti. Az embereket rá kell vezetni arra, hogy a tánc nemesit. Az elmondottakon kívül az egyetemes táncsszokásnak esztétikai hatását is hamarosan érezni lehetne, nem csak lelki, hanem a testi alkatra vonatkozólag is. Hogy a szépségről ne is beszéltünk.

A tánc a leghatásosabb szépítőszer. A táncoló nő sokkal vidámabb, mozdulatai plasztikusabbak, kifejezőbbek. Figyeljük csak meg a táncolókat. Arcmimikájuk vidám, mosolygó, s ez nem csak a tánc alatt marad meg, hanem rányomja bélyegét, ezt a kellemes bélyeget, mindenki arcára, a táncon kívül is. Ez már magában is döntő bizonyíték a tánc különös, jótékony hatása mellett. A tánc levezeti az elemi feszültségeket, s harmóniába hozza a mozgásvonalakat.

Hogy a tánc mennyire megszépít, ezt talán elsőnek egy nagyon komoly tudású Günter-Schwarzburg-Sondershausen uralkodó-herceg mondta ki, akit Lola Montez, a nem szép, de világhírű táncosnő nyilvánosan az uccán arculütött. A felháborodott herceg rögtön hivatta a belügyminiszterét és a táncosnő azonnali kivégzését követelte. A miniszter nagy zavarában a drezdai követhez szaladt tanácsért, hogy mitévő legyen? A miniszter és a diplomata hosszas tanácskozás után sütötte csak ki, hogyan lehet a kivégzést elkerülni.

Kiderítették, hogy Lola Montez megfelelő okmányok nélkül tartózkodik a városban és ezért, ugyancsak az uralkodóház törvényei alapján, amelyek az uralkodóherceg tettleges bántalmazójára halált írtak elő, „csavargónak” tekintendő. A csavargókról pedig úgy intézkedett a törvény, hogy azokat „nem érdemes” lefejezni, hanem huszonöt botbüntetést kell rájuk mérni és az országból azonnal kitenni.

Ebbe kénytelen-kelletlen belement az uralkodó herceg, de ragaszkodott a botbüntetéshez. Lola Montez meg is jelent az ítélet elszenvedése végett, csak arra kérte a herceget, hogy amiért a herceg eltekintett a lefejezéstől, engedje meg, hogy ezt a kegyet egy táncával köszönje meg. Mikor Lola Montez ellejtette a táncot, az uralkodó herceg felkiáltott : „A tánc a világ legjobb szépítőszere. Ez a nő táncközben eszményien megszépült s köszönetét olyan kifejező erővel tolmácsolta, hogy mozdulatain keresztül minden „szavát megértettem”.

Persze a botbüntetést nem hajtották végre s Lola Montez, amilyen gyorsan csak lehetett, elhagyta az országot. Merryson professzor saját megfigyelésein kívül, még olyan nevekre is hivatkozik, mint Sitinala, Gans, Rogers, Paldrock és Morowi professzorok, akik ilyenirányú búvárkodásaik során szintén megállapították, hogy a tánc a fáradt lélek legkiválóbb gyógyszere és összhangban tartója a lelki és testi kondíciónak.

- Az állatok is táncolnak - mondotta Merryson tanár, - ami ugyancsak igazolása annak, hogy a tánc nem emberi találmány, hanem a természet által törvényesített olyan adottság, amelyre szükségünk van az egészség, vagyis legbensőbb énünk frisseségének, harmóniájának fenntartására.