Talán még egy budapesti épület sem találkozott olyan viharos tiltakozással, mint a Pénzintézeti Központ nemrégiben elkészült szabadságtéri palotája, amelyen az épitész következetesen megvalósította a mai célszerű és cicomátlan építkezés elveit.

A hirlapokban panaszos levelek jelentek meg, mindenféle gyülekezetben haragos felszólalások hangzottak el, a Szabadságtéren néha összeverődtek az emberek és láthattuk, hogy inkább a fejüket csóválták, mint hogy lelkesedésből állottak volna meg nehány pillanatra.

Az elégedetlenkedők nagyjából két csoportra oszlottak. Az egyik mindenképen visszautasította az épület formáit. Ez a tábor azokból állott, akik semmiképen sem tudnak elképzelni épületet felesleges és idejétmult díszítgetések nélkül és egyáltalában nem törődnek azzal, hogy gyakorlati céljának is megfeleljen. Fontosabb, amit az épület kifelé mutat, mint amit befelé nyujt. Ez volt az őszintébb ellenség, mert nem szégyelte idegenkedését nyíltan kifejezni.

A másik csoport óvatosabb volt. Elismerte, hogy az új banképület a maga nemében nem eshet kifogás alá, de annál inkább elhelyezése. Szerinte nem lett volna szabad a tér egységét megbontani ilyen kiáltóan sivár épülettel, amelynek inkább lett volna helye valahol az új Lipótvárosban, hiszen ez tele van már efféle, vagy hasonló épületekkel. Alapjában persze ezek a tiltakozók is egy húron pendültek a többivel, elhibázottnak, csúfnak tartják az új palotát, mert ép oly keveset értenek az építészethez.

A Szabadságtér egységére és eddig emelt épületeire veszedelmes a hivatkozás. A tér valóságos kiállítása annak, hogy milyen súlyos hibákban leledzett a századforduló körüli tudatosabb építészet. Vannak ott bérházak, amelyekre a félreértett szecesszió összes rikító ízléstelenségeit felrakták, ott van a megdöbbentően kellemetlen tőzsde, vele szemben pedig a Nemzeti Bank tétován túlzsúfolt homlokzata. De szép épület egy sem akad. Ha építészeti egységről itt egyáltalában szó lehet, csak az ízléstelenség egységét találhatjuk.

Ennek megbontásáért pedig igazán nem kár panaszkodni, mert az új épület igen becsületes, sőt tehetséges alkotás. A mai célszerű és egyszerű épületek között nagyon jól megállja helyét. Akárhonnét nézzük is egyszerű vonalait és beosztását, nem találunk rajta kivetni valót, sőt munumentális. A maga nemében mindenesetre jóval sikerültebb, mint a tér többi épületei, amelyek még a maguk fajtájában is a rosszabbak közül valók, szerencse, hogy nyáron a fák lombja sokat takar belőlük.

Az sem áll, hogy az új palota zavarná ennek a szerencsétlen térnek hatását. A tér közepéről visszanézve láthatjuk, hogy nyugodtan zárja le a déli oldal egyik részét, - nem az ő hibája, hogy a másik oldal még nem épült ki.

Az egész pörpatvarból csak az derül ki, hogy az építészetben is nehéz dolga van annak, aki nem másolgatja a mult formáit, különösen, ha tehetséggel, tehát merészen újít.