A világháború és az utána megtett kisérletek megmutatták, hogy a bombavető és torpedóvető repülőgépek sokkal hatalmasabb támadó és védő szerkezetek, mint a roppant nagy testű páncélos hajók, melyeket egy repülőgépről elhelyezett 3000 kg-os torpedó egyszerre megsemmisíthet.

A hadihajó-szakértők sokat foglalkoztak azzal a kérdéssel, nem lehetne-e a drága pánczélos hajókat olcsóbb és gyorsabb tengerjáró aeroplánokkal helyettesíteni? De e helyettesítést akadályozza a repülőgépnek aránylag csekély működésköre, mely főként az 500 – 1000 kg-os bombát vivó repülőgép esetén erősen megcsökken s így a pánczélos hadi flottának elég egy néhány 100 km-re eltávoznia a parti légi kikötőtől, hogy a repülőgép már ne árthasson neki.

Ezért az újabb légi taktika úszó légi kikötőket kiván, melyek a tengeri flottát kisérik s melyek lehetővé teszik, hogy a repülőgépek a partok bombázásában és tengeri csatákban sikerrel résztvegyenek. Továbbá a repülőgépről drótnélküli telegráfia útján irányítani lehet a torpedókat s így a repülőgép több ezer méter magasságból, mely az ellenséges találattól megvédi, döntő szerepet vihet a tengeri csatában. Ezért a washingtoni értekezleten elismerték a repülőgépszállító hajóknak kiváló fontosságát.

A legnehezebb ebben a dologban annak a feladatnak megoldása, hogy az elindulás a hajóról és a reá visszatérés, valamint a repülőgép biztos elhelyezése hajón miként történjék. Az indulás és érkezés legegyszerűbb módja a vízről és a vízre történhetnék s a hajóról vagy hajóra emelésre daruk szolgálhatnak. De az indulás és érkezés e módja csak csendes tenger idején történhetnék; hullámzáskor nehéz, sőt veszedelmes a műveletet végrehajtani.

A könnyű csónaknélküli repülőgépek egyébként a hajóról is indulhatnak. E kis repülőgépek a földerítésben vesznek részt s részükre a nagy hajók tetején szereltek inditó padozatot. De ez az elrendezés a visszaérkezést nem oldja meg. Vannak hajítógépes indítók is az aeroplánok részére (1. a Természettudományi Közlöny 787-790. füzetét), melyek sokkal jobbak, de a visszatérést ez a mód is figyelmen kívül hagyja.

Ezért külön, csupán a repülőgépek hordására és kitörésére szolgáló új szerkezetű hajókat találtak ki, melyeken fülkék vannak a repülőgépek eltartására, műhelyek a javítására és fenntartására, tartalékok a bombák részére és helyiségek a személyzet számára; a hajó fedélzete az indulásra és érkezésre szolgál s ezért a hajón sem árboczok, sem kémények nincsenek.

A repülőgépeket hatalmas felvonók húzzák ki fülkéjükből s helyezik a födélzet padozatára. Az ily indító padozat 200 m hosszú és 21 m széles s induláskor és érkezéskor ezt a padozatot a hajóorr irányváltoztatásával, a széllel szemben lehet fordítani.

Megjegyezzük egyébként, hogy ha egy bombavivő repülőgépnek 80 km óránkinti guruló sebességre van szüksége, hogy a térszinttől elválva fölemelkedjék a hajóról, mely 50 km sebességgel halad a széllel szemben, a repülőgép már 30 km guruló sebességgel elválik. Sőt, ha a szélnek 30 km óránkinti sebessége van s a hajó e széllel szemben 50 km sebességgel halad, a repülőgép lebegő helyzete jut a nélkül, hogy gurulnia kellene. Ez esetben a repülőgép teljes sebességét kifejtve a hajó fölött pár méterre minden baj nélkül lebeghet úgy, hogy az indulás és leszállás könnyen történhetik.

Egy másik nehézséget okoz a repülőgépvivő hajón a térszükséglet a hosszú lebegtető sikú aeroplánok részére. De ezen úgy lehet segíteni, ha a repülőgépeket visszahajtható szárnynyal készítik, mint a Handley-Page féléket, melyeket Közlönyünk 721-724. füzete ismertetett. A Parvall-féle repülőgépeknek a csónakja hajlítható meg s a térszükséglet ily módon is csökkenthető.

Úgy látszik, hogy a tengeri repülőgépek a terhes és nehézkes pánczélos hajókat kiszorítják, mert ez utóbbiaknak sokkal kisebb a pusztító erejük, mint a repülőgépeknek s ezért a repülőgépszállító hajók építésével és tökéletesítésével a pánczélos hajók jelentősége egyre jobban megcsökken.