A mindent letipró vasszörnyeteg: a tank

1916 szeptember 15-e volt az a históriai nap, amikor első ízben jelent meg a harctéren az első tank. Lélegzetfojtó látvány volt ezeknek az ellenállhatatlan erejű, dübörgő acélerődöknek felvonulása, amelyek Cambrainál áttörték a német vonalat s két év mulva végzetesen döntötték el az egész háború sorsát a központi hatalmak hátrányára.

A sors szörnyű iróniája pedig az volt, hogy ez a páncélos kocsi voltaképpen a központi hatalmak találmánya volt. Egy Günter Burstyn nevű osztrák mérnökkari tiszt szerkesztette meg az első példányt már 1903-ban, amikor egy adriai hadgyakorlat alkalmával az az ötlete támadt, hogy „páncélos torpedóhajót” a szárazföldön is lehetne használni.

1905-ben az Austro-Daimler autógyárral karöltve már kiállításon is szerepelt az új, páncélautó, sőt 1912-ben német birodalmi szabadalmat is szerzett a feltaláló, miután a bécsi hadügyminisztérium nem akart a kocsival foglalkozni. Egy nagy baja volt azonban ennek az első konstrukciónak: rendes autókerekeken mozgott s ezek nem bírták volna a nehéz páncélzatot s a kocsi belsejében elhelyezendő lövegeket hepehupás úton elvontatni.

Amikor az első világháború kitört, akkor az angol kémhivatal áttanulmányozta a német szabadalmi közlönyt s így bukkant rá Burstyn találmányára. Két angol ezredes kivihetőnek tartotta a gondolatot s csak arról volt szó, hogy olyan keréktalpat kellett kigondolni, amely kedvezőtlen talajon is el bírja vonszolni a nehéz páncélkocsit. Igy jöttek rá az úgynevezett „hernyótalp”-ra, amely elvileg nem más, mint a kocsi által állandóan magával vonszolt vágány, amely a kocsi súlyát a keréknyomnál sokkal szélesebb sávra osztja el, ezenkívül pedig a kocsit kapaszkodásra is alkalmassá teszi.

Angliában hamarosan nekifogtak az új páncélkocsi építésének s hogy az ellenség elől titokban tartsák, az egyes alkatrészeket a legkülönbözőbb gyárakban állították elő s azt hirdették róluk, hogy az orosz kőolajszállítmányok részére szükséges „tank”-ok, vagyis tartányok készülnek a részletdarabokból. Igy ragadt aztán rajta az egész páncélkocsin a „tank” neve.

Az első világháború óta természetesen rendkívül nagy fejlődésen ment keresztül ez a fegyvernem, pláne amióta a németek is szervesen nekiláttak az építésének. A régi tank legjobb ellenszere volt, ha a hasa alatt gránátokat robbantottak fel: a kocsi ott gyengébb páncélzatú volt. Az is jó ellenszernek bizonyult, ha szögesdrótból úgynevezett tankcsapdákat dobtak a kocsi elébe: a rugalmas drótköteg rácsavarodott a tank kerekére, valamint a parancsnoki torony csapóajtajára, úgyhogy onnan többé senki ki nem jöhetett.

A régi tankok nagy baja volt az is, hogy a bennök felgyülemlő mótorgázoktól hamarosan kibírhatatlan, néha 50-60 fokos hőség keletkezett s ezt még fokozták azok a gázálarcok, amelyeket a tank személyzetének az ágyúkból kiáramló mérges gázok ellen kellett viselniük. A régi tank benzintartaléka rendszerint csak néhány óráig volt elegendő s a tanknak ekkor a működését már csak azért is be kellett fejeznie, mert személyzete egyszerűen végkép kimerült.

S ha ezt a tankot lövés érte, akkor nem is kellett a lövésnek a páncélt áttörnie, mert magában a tankban annyira át volt a levegő a benzingázoktól itatva, hogy már a lövés mechanikai erejétől is felrobbant és égő fáklyaként lobbant fel az egész páncélerőd. A modern tank - képünk egy középnehéz német tank vázlatos képét mutatja be - felszámolt ezekkel a nehézségekkel. A parancsnokot és a kiszolgáló személyzetet a mótortól független tornyokba helyezi el az új gép szerkesztője.

Ezek a tornyok ugyan légmentesen zárulnak, de jó szellőztető és mesterséges levegőt szolgáltató berendezéseik vannak. Külön előnye az új tanknak, hogy visszafordulás esetén nem kell a géppel előbb nagy kört leírniok, hanem egyszerű átkapcsolással a megállás után egy pillanattal már visszafelé is indulhat a tank. Legfontosabb újítása pedig az, hogy kerekeit külön-külön villanymotorok hajtják s így, ha egy-egy kerékpár lövést is kap, a többi tovább dolgozhat. Természetesen tüzfegyverzete is sokkal hatékonyabb a régi tanknál.

A tank belsejéből való célzás eleinte meglehetős nehézséget okozott, mert hiszen a lőréseknek ellenséges gépfegyverekből való pásztázása gyorsan végezhetett a bennülő gépfegyverkezelővel. Ennek a veszedelemnek elhárítására találták fel a sztroboszkópot, egy gyorsan forgó, keskeny résekkel ellátott ércdobot, amelybe a megfigyelőnek a feje éppen hogy belefér. A sok keskeny látórés gyors forgása közben a megfigyelő majdnem teljesen hiánytalan képet nyer a külső helyzetről, viszont önmaga eléggé védett a gépfegyverek lövedékei ellen.

Az is jelentős találmány volt a tank építése körül, hogy a régebbi fémből készült hernyótalpak helyébe könnyen átváltható gumilánc-sorok kerültek, mégpedig egy Kegresse nevű orosz mérnök szabadalma szerint. Ez a találmány lehetővé tette a modern tankoknak a meglepetésszerűen gyors előnyomulást, sikerük igazi titkát.