Mégis megrendítő olvasnunk e vizsgálat eredményeit, e különös vallomásokat, fantáziákat a pénzről, tapogatózást az idő ismeretlen mélyeiben, álmok, félelmek, vágyak, mesék zűrzavaros s alig is értelmezhető világát. Erre a módszerre a kísérletező lélektani kutató mellett csakis költő vállalkozhatott, akit nem rettentenek az esetlegességek, s az alig megfogható jobban ingerli a közeli valóságnál, a megbúvó lélek a nyilvánvaló társadalmi s gazdasági tényeknél. Sőt e lelki mozdulatokból s a szellem önkéntelen megnyilvánulásaiból s az ösztön akaratlan ítéleteiből vonja le következtetéseit a környező világra, társadalomra.

Alig akadhat valaki e könyv után, aki a faluvizsgálatot, de elsősorban Illyés Gyulát azzal vádolhatná, hogy a parasztság megismerésében megelégszik lapos gazdasági és szociológiai igazságokkal. De könyvéből kiderül, hogy a lélek titkosabb nyelvén is ugyanazt mondja, amit a környező világ érthetőbb beszéde s mintegy végső igazolását adja a sok kicsi lélek riasztó sorsa, jövendője, hogy sürgősen szükség van a népismeretből adódó gyakorlati konzekvenciák levonására.

Mindezekből talán kiderül, hogy e könyv, mely a "lélek és kenyér" kérlelhetetlen kapcsolatát tárta elénk - külön nem akarok itt megemlékezni arról a lírai intermezzóról, melyben a dunántúli Illyés a Tiszántúllal való kapcsolatait véletlenül felfedezi, - a magyar népismeret, népkutatás egyik legfontosabb dokumentuma marad s remélhetőleg újabb kutatásokra is sarkall. Egyes fejezeteiből, így a pénzzel és a jövővel bajlódó gazdák nehézkes s bizonytalan, szorongó válaszaiból, az időérzéket elvesztő s a lélek primitív mélyeibe visszazuhanó faluvégi vénasszonyok kapkodásából s még annyi más részletből a falu, a parasztság legvégső, legrejtettebb titkait is megismerhetjük.

Csak egy megjegyzést még: aki e gyermeki vallomásokat végigolvasta, sokkal többet megérthet ezután például a paraszti hiedelemvilág s a paraszti epikumok keletkezéstörténetéből s jobban megérti lényegüket, funkciójukat. Pedig olyan faluban vagyunk, ahol az úgynevezett néprajziasság, kivéve a népdalok bőségét, nagyobbára mulóban van már.

Befejezésül szabad talán néhány megjegyzést is tennem: elsősorban a harmadik részre vonatkozik. Attól tartok, egyetértve Veres Péter biráló megjegyzéseivel, hogy a vizsgálatok nem mindenben igazságosak a falusi gyermekek felé. Ha csak a képolvasás problémáját vesszük szemügyre (eltekintve a klisék belső csúfságától, multszázadvégi stílusától), a második s harmadik kép természeténél fogva elsősorban a városi gyermekekben indíthatja meg a gondolkodás, észlelés folyamatát.

Látszik is, hogy az első képre adott válaszok nagyjában konkrétabbak, a valóságot jobban megközelítők, a másik kettőnél alig csillan meg az igazi megértés, vagy pedig a saját képzeteiket csempészik be (sétapálca helyett érthetően ostornyelet érzékel az egyik, stb.). Egyébként is azt hiszem, hogy az értelmességi vizsgálatok során kérdésekben, feladatokban külön módszert, külön rendszert kellene kidolgozni a falusi gyermekek számára), aminthogy a falut is alig látott tanyai gyermekek még rosszabbul felelnének igen sok kérdésre): az eddigi módszer nem nyugtat meg e falusi s tanyai gyermekek értelmességéről levont ítéletekről. 

Valóban szűkebb a kör, melyben mozognak, azonban tapasztalataim szerint ítéleteik élessége és mélysége tagadhatatlan s nem találtam, hogy az évek során csökkenne. A paraszti lét szűkreszabott korlátai, a társadalom, gazdasági kényszerek, a műveltség kis köre, az élmények és események szűkös és monotón ismétlődő rendje természetesen akadály fejlődésük előtt, de magam úgy látom, mindez inkább értelmességük tartalmi és nem formai jellegére a döntő. A maguk határai közt ítéletük világos és célszerű.

Mint ahogy nem egy városi ember a tartalmi korlátozások miatt tanácstalan és ostoba benyomást kelthetne egy tavaszi szántás előtt szemben a földmívessel. Úgy tetszik tehát, szükség lenne az eddigi módszer finomítására, alkalmazására, s nem hinném, hogy erre a munkára valaki is alkalmasabb lehetne Kozmutza Flóránál, kinek gondos és óvatos analíziséből nemcsak a hozzáértést és aggódó szeretetet olvashattuk ki, hanem a puszta lélektani érdeklődésen messze túlmutató nevelői program kereteinek kibontakozását is sejthettük.

Különös könyv, mondottam. Valóban, hogy újra meg újra lapozgatom a kaleidoszkópszerűen kapcsolódó fejezeteket, az az érzésem, kevés ilyen könyvvel találkozhattunk idáig a magyar faluvizsgáló irodalomban, eggyel sem, s ezután társunk marad a magyar parasztságról való gondolkodásunkban. Minden fejezetből újabb láng csap föl, a megismerés és a szeretet újabb lángja: kénytelenek vagyunk követni útjukon. Vajjon a lélek és szeretet útjain hová követjük még Illyés Gyulát e nehéz magyar évek alatt?

Ortutay Gyula