Míg a távbeszélő hálózatba bárki idén egyszerű módon bekapcsolódhat - akár mint előfizető, akár mint egyszerű beszélő egy nyilvános állomáson - addig a távirathálózatban való részvétel már sokkal bonyolultabb. Valamelyik távíróállomáson fel kell adni a sürgönyt, ezt egy másik állomás felveszi és csak bonyolult módon jut el a címzetthez az üzenet.

Ez különösen akkor nehéz és körülményes, ha az egymásnak üzenni akaró felek gyakran akarnak érintkezni egymással és közlendőik olyan természetűek, hogy nem kívánatos, hogy a postaalkalmazottak azt megtudják. Ha pedig például tőzsdejelentéseket közölnek távirati úton, ahol igen sok a számadat, bizony sokszor előfordulhat tévedés, ami pedig igen súlyos következményekkel járhat.

Ezért tehát a mérnökök már igen régóta foglalkoznak azzal a tervvel, hogy olyan készüléket szerkesszenek, amilyet mindenki saját lakásában vagy irodájában felszerelhet és éppúgy, mint a távbeszélővel, az előfizetőket felhívhassa és táviratait vele közölje.

Itt rögtön azzal az ellenvetéssel élhetnek, hogy hát mi szükség van erre? Hiszen ott van a telefon, ezzel mindent szépen el lehet intézni. Igen ám, de mit csinálunk akkor, ha a közölt hírek pontos írásbeli közlésére van szükség? Ekkor már bizony a telefon nem megfelelő. Nemrég olyan készüléket állítottak össze, amely erre a célra teljesen megfelel. Ez a tárcsás távírógép, amit bárki felszerelhet.

A készülék nagyjából olyan, mint egy írógép és kezelése is hasonló ehhez. Azzal a különbséggel, hogy egy, a telefónéhoz hasonló számtárcsát is elhelyeztek rajta. Ha tehát valakinek táviratozni akarunk, a jegyzékből kikeressük az illető állomás számát és a készülék tárcsáján letárcsázzuk a számot.

Ha meg akarunk győződni arról, hogy tényleg a hívott számmal állunk-e összeköttetésben, a „Ki ott?” gombot nyomjuk le. Rögtön megkapjuk a hívott állomás számát. Ha ez is megvan, épúgy írunk a gépen, mint egy rendes írógépen. Ha a távirattal kész vagyunk, megnyomjuk a „vége” gombot és pillanatok alatt a válasz is megérkezik.