Az újjárendezett Modern Képtár
A Szépművészeti Múzeumnak modern külföldi anyaga, azaz a XIX. századbeli, eddig a múzeum épületében volt elhelyezve. Külön a festmények, külön a szobrok. Viszont a magyar festészet legújabb kori része az Andrássy úti régi Műcsarnok emeletén nyert elhelyezést. Ezt a bifurkációt a városligeti múzeum szerencsétlen épülete tette szükségessé, amelynek négy óriási csarnoka van, de felső világítású terme kevés.
Pedig a Schikendanz és Herzog tervezte hatalmas épület abban az időben létesült, amidőn nyugaton már mindenki tisztában volt azzal, hogy mindenképpen kell festmények és szobrok elhelyezése végett múzeumot építeni. Sajnos azonban az akkori illetékesek fontosabbnak tartották a múzeumba egyáltalán nem való óriási gipszmásolatok, mint az eredeti alkotások legcélszerűbb elhelyezését, és nem sokat gondoltak a jövővel sem.
Így a múzeum belső terének jó egyharmada elpazarlódott, és már a megépítést követő évtizedben kevés volt a hely, az óriási csarnokoknak a tetőig tátongó felső részébe még beépíteni is alig lehetne újabb termeket! Az anyag egy részét tehát el kell hurcolkodni, amire egyelőre csak a régi Műcsarnoknak a Szépművészeti Múzeumnál még elhibázottabban épített helyiségei kínálkoztak.
Amilyen szerencsétlenül épült a múzeum, éppen olyan szerencsétlenül verődött össze évek hosszú során a XIX. századbeli külföldi anyag. Ez az Országos Képtárban, a Nemzeti Múzeum képtárában őrzött alkotásokból, és az újabb állami vásárlásokból verődött össze.
Az Országos Képtár és a Nemzeti Múzeum régi anyaga még csak megjárta, de annál jelentéktelenebb volt az állami vásárlásoké. Ennek helyszíne jó időn át a budapesti nemzetközi kiállítás volt, ahol az állami vásárló bizottság a nemzetközi festészet iparosainak képein lelkesült fel, de például Böcklin Wellentanz-át, amit pedig igen olcsón lehetett volna megszerezni, kieresztette kezéből.
Sem Kammerer Ernőnek, sem Térey Gábornak nem volt érzéke a valóban kiemelkedő XIX. századbeli festészet, a francia iránt, a minisztérium meg jó ideig a jelentéktelen északi festők vásárlását tartotta a modern külföldi anyag kiegészítésénél fontosnak. Gyökeresen megváltozott azonban a helyzet, mikor Petrovics Elek, a legújabb kori festészetnek páratlanul hozzáértő barátja került Kammerer Ernő halála után a múzeum élére.
De akkor már 1914-et írtunk, kitört a világháború, a múzeum dotációja viszonylag alig jelentett valamit, s közben különben is annyira felmentek külföldön a XIX. századbeli, valóban jelentékeny műalkotások árai, hogy egészen reménytelennek látszott a helyzet pótlás tekintetében. Mégis Petrovicsnak húszéves igazgatósága alatt sikerült összehoznia azt a francia gyűjteményt, mely szerény méreteivel a legérdekesebb része az egész külföldi modern gyűjteménynek, azonkívül megrostálta és kiegészítette a többi anyagot is.
Egy ilyen modern külföldi gyűjtemény összeállításában vagy kiválogatásában többféle szempont lehet irányadó. Különösen kettő: a történelmi és az esztétikai. A történelmi lépésről lépésre mutatja a művészet történetét, tekintet nélkül egyes korok teljesítményeinek esztétikai értékeire, így például nem hagyja ki a német festészet müncheni és düsseldorfi iskoláit, már azért sem, mert ezek igen nagy hatással voltak a magyar művészet kialakulására - a másik szempont, az esztétikai, szigorúan megrostálja az anyagot, és tekintet nélkül a történelmi vonatkozásokra, csak a legjobbat állítja ki a meglevő festményekből és szobrokból.
Hogy melyik mód a helyes, afelől sokat lehetne vitatkozni, de ezek a sorok csak azt állapítják meg, hogy Csánky Dénes az új rendezésben az esztétikai szempontot követte. Így egy eléggé választékos, bár a régi tervszerűtlen és hibás gyűjtés következtében igen hiányos és fogyatékos bemutató sikerült.
Félig-meddig mégis képet tudunk nyerni a múlt század eleji Bécs művészetéről, jó ízelítőt kapunk a francia művészetből, fogyatékost az olaszról, amely azonban úgysem volt jelentékeny, töredékest a németről, valamint a belgáról, az északiról.
Mindamellett a gyűjtemény tanulságos, és sok esetben igazi élvezetet is nyújtó. Különválasztása és egyesítése célszerű volt, már azért is, hogy a magyar művészet kialakulását nemcsak mi, hanem méginkább az idegenek ugyanazon a helyen szemlélhessék végig. Mégis úgy hisszük, hogy a múzeum ügyeinek elrendezésében ez a különválasztás nem lehet az utolsó lépés. A csak pedagógiai célokat szolgáló, és részben rosszul szolgáló másolatok ballasztjától a Szépművészeti Múzeumot előbb-utóbb meg kell szabadítani.
Farkas Zoltán
).jpg "Kalászosokból közepesnél jobb termés várható")
.jpg "Hazatérő kivándorlók")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!