A mi tudományos vívmányokban és találmányokban gazdag korunk csak úgy ontja az új fogalmakat és kifejezéseket, melyekről azelőtt sejtelmünk sem volt. Sok új fogalom annyira belegyökeresedett gondolatvilágunkba, annyira elmindennapiasodott, hogy már fel tűnik, mennyire új, mennyire forradalmi. Repülőgép, mótor, légcsavar, benzin, autó, röntgen; unalomig ismert, közkeletű dolgok, pedig száz - mit száz! - ötven esztendővel ezelőtt még hírük-hamvuk sem volt mindennapi beszédünkben.

Rádió, elektróncső, antenna, hullámhossz, ultrahullám, távolbalátás, katódsugárcső, ikonoszkóp, sztratoszféra és szubsztratoszféra, űrhajózás, áramvonal, neonfény, hormon, vitamin - hogy csak hamarjában néhányat említsünk abból a fogalomtömegből, amit a haladás forgószele az utóbbi években mindennapi gondolkodásunkba sodort. Az új fogalmak és szavak áradata nem szűnik.

Szinte naponta újak, frissek bukkannak fel. A „vastüdő” is közéjük tartozik. Mi a vastüdő, azt lapunk olvasói bizonyára tudják, hiszen nem is egy ízben írtunk már az orvosi technikának erről az érdekes alkotásáról. Készülék, mely a járványos gyermekbénulásban szenvedőket megmenti az azonnali pusztulástól, ha a betegség elérte és megbénította a mellkast mozgató lélegzőizmokat.

Az ilyen beteg, magára hagyatva, nyomorultul megfullad, ha azonban behelyezik a készülék nagy acélhengerébe, úgy, hogy csak feje látszik ki belőle, a hengerrel összekötött villamos szivattyúgép a légnyomás ütemes változtatásával mesterségesen kényszeríti szabályos emelkedésre és süllyedésre a beteg mellét, biztosítja számára a légcserét s így életben tartja.

A „vastüdő” nem gyógyítja meg a szörnyű betegséget, de azzal, hogy meghosszabbítja a halálraítélt beteg életét, lehetővé teszi, hogy a baj legveszedelmesebb időszakát átvészelje s így alkalmat ad az esetleges javulásra. De ezen a módon máris olyan értékes szolgálatokat tett, hogy a világ kórházai és szanatóriumai egyre jobban beszerzik ezt az életmentő találmányt.

Legelsősorban persze az angolok és amerikaiak, akik egyébként kezdeményezők a „vastüdő” használatában. A találmány elnevezése („irón lung”) is tőlük származik. Hanem hosszú esztendők fáradságos kísérletező munkájára volt szükség, amíg a mérnökök és az életbúvárok mai alakjáig fejlesztették. Mesterséges lélegzőkészülékeket már régóta ismernek a technikában és a tudományban és használják őket vízbefúltak, gázzal mérgezettek vagy áramsujtottak újraélesztésére.

Egyik alakjuk a mellre alkalmazott légzsák, melyet villamos erő hol felfúj, hol összelapít; a mellkas kényszerűségből követi ezt a lüktetésszerű térfogatváltozást s így a beteg folyamatos, mesterséges lélegzése biztosítva van mindaddig, amíg a szivattyú mótorát árammal táplálják. Bizonyos esetekben még ma is ezt a könnyű, kisméretű és - főként - olcsó lélegzőkészüléket használják a nagy, nehézkes és drága vastüdő helyett.

Minthogy azonban teljesítőképességével nem voltak megelégedve, tovább fejlesztették és így alakult ki azután az „iron lung” ma ismeretes alakja, a légmentesen zárható nagy acélhengerrel, amely a beteg kényszerű börtönéül szolgál mindaddig, míg lélegzőizmai vissza nem nyerik természetes munkaképességüket.

Egy idő óta többször hallunk a napisajtóban esetekről, amikor a vastüdő foglyai a szakadatlan „lélegzőkúra” folyamán annyira javultak, hogy ideiglenesen elhagyhatták a hengert, mely - már-már úgy látszott - örök lakóhelyük és talán halottas kamrájuk is lesz. Emlegetik egyebek közötti egy amerikai fiatalember esetét, aki három esztendővel ezelőtt Kínában kapta meg a rettenetes betegséget és csak a vastüdőnek köszönheti, hogy mindmáig életben maradt.

Állapotában hír szerint olyan javulás állott be, hogy most már rövid időre ő is kibújhat a vastüdő kazánjából, hogy lélegző izmait próbálgassa. A vastüdő tehát, annak ellenére, hogy nem tehet semmit a veszedelmes kór ellen, mégis diadalmas fegyvernek bizonyult a Nagy Kaszás ellenében, amely bizonyára azt remélte, hogy a gyermekparalízis szörnyű bénító hatalmával tömegesen szedhet majd áldozatokat az emberek között.

Hiszen étel-ital nélkül még el lehet tengődni egy darabig. De levegő nélkül másodpercekig bírja csupán a szervezet és ha a beteg tüdeje ép is, de mellkasa béna, nem emelkedik és süllyed és nem biztosítja a tüdő számára a levegő ütemes cseréjét: menthetetlenül meg kell fulladnia. Most már nem kell. Lélegzik helyette is és elhárítja feje felől a Kaszás borzalmas suhintását a diadalmas vastüdő...