Németország boxolói 9:7 arányban nyerték a válogatott mérkőzést

1939 | Október

„Zamatos” beszámoló a nagy boxcsatáról

Szombaton este, ahogyan a hirtelen ránk tört tavaszban a Fővárosi Cirkusz felé ballagtam, a mellettem elsiető izgatott boxrajongók ajkairól innen is, onnan is hallatszott a bizakodó hangulat: „Na, ma biztosan elkapjuk a német sógorokat!...” „Ma győznünk kell - a német csapat gyenge… „ és így tovább.

A bejáró előtt a vérbeli nagyesemények képe: özönlő tömeg, hosszú autósorok, sorban álló közönség a pénztárak előtt, ordítozó, hadonászó, nyüzsgő kavargás, a rend türelmesen magyarázó őreivel és a sötét háttérben remek üzleteket kötő jegyhiénák karával …

Bent köröskörül ismert közéleti férfiak, színészek, színésznők, futballsztárok várják izgalomtól kipirult arccal, hogy elkezdődjék a mérkőzés.

Azután kivonulnak a csapatok, felgyúlnak a reflektorok, elhangzanak az üdvözlések és himnuszok és végre a szorítóba áll az első pár: az egyformán zömök Podány és Obermauer. Podány szilájan támadja a német nagyon is védetlenül hagyott fejét, de közben ő maga is sok felütést szed be és így a bírák végül is döntetlent hirdetnek ki. Tehát 1:1-re állunk.

Következik a harmatsúlyú Bondi és Hein meccse. A népszerű „Miki” mint a fergeteg rohan gong után ellenfelére és rögtön az első percben három olyan horgot „kever le” a német versenyzőnek, hogy a közönség szinte mámoros a boldogságtól. De azért a német fiú is legény a talpán, feljön és ugyancsak kemény belharcok folynak.

„Adj egyet a gyomrára, Misa!” - recseg most le a karzatról egy borízű hang. A második menetben mind a ketten sokat keresik a pozíciót, amit végül is a közönség megun és „Ne sajnáld! ... Üsd ki! ... Akár a fogát is! ...” kiáltásokkal buzdítja a magyart…

A harmadik menet elején valaki boldogan mondja: „Most jön a német a csőbe! ... - de a német helyett az egyik reflektor jött a „csőbe”, hangos durranással ezer darabra robbanva széjjel, pont a küzdő felek fejő felett, ami által valóságos üvegeső hull a fiúk fejére - szerencsére minden komolyabb következmények nélkül …

A végén Bondi feltámadva, veszettül támadja a már teljesen „kész” Heint, akit azonban a gong megment a kiütéstől ... Győz Bondi - vezetünk 3:1-re.

Frigyes és Graaf lépnek ezután a porondra. A német kezd támadni. Frigyes folyton kitér előle, mire a nép mérgesen ráförmed: „Mi van veled, Dezső? ... Koppints az orrára egyet! ...” Majd mikor Frigyes eleget tesz az ezerfejű cézár óhajának, innen is, onnan is megkönnyebbült sóhajok hallatszanak. Erre Graaf megvadul, állandóan hátulról üt, ami határozottan felbőszíti a közönséget.

Frigyes rettenetesen nekimegy ellenfelének; már nem is boxolás, hanem vad verekedés folyik a kötelek között. A német sem rest és irtózatosat „bevisz” a finisben kissé visszaesett „Fricikémnek”. „Hűűű” - szisszen fel ijedten a karzat és nem hiába, mert a meccs végén döntetlent hirdetnek ki, holott Frigyes tisztán jobb volt…

Erre irtózatos füttykoncert tör ki és csak úgy visszhangzik az aréna a fülsiketítő „Pfuj! ...Pfuj! ... Hallatlan! ... Vissza a pénzt! …” ordításoktól.

A könnyűsúlyú Benét rögtön biztatni kezdik Trittschak ellen, de a végén mindig ő kap egy nagyot. A finisben váratlanul feltámad, vad dühvel ugrik ellenfelére, üti-veri ahol éri, a közönség eksztázisban úszva biztatja, férfiak felugrálva helyükről, mániákusok módjára hadonásznak, leverik egymás kalapját, egy nő mellettem üveges szemekkel a körmeit rágja izgalmában, de mégis minden hiába: a magyar veszít...

Mikor Mándi küzd Baeschke ellen, az egész nézőtér ütemes „Hajrá Fradi! ... Hajrá Fradi!” buzdításba fog, majd mikor Mándi egyelőre sokat technikázik, türelmetlen: „Üss már - este lesz!... Hol a Toldi Géza? ...” kiáltásokkal biztatják, de ez sem használ, mert a meccs döntetlen.

Jön Csontos és Pepper, két tömzsi, csupa izom boxoló. Peppernél rögtön feltűnik jobblábas alapállása, amit a közönség azonnal észrevesz és a belharc forszírozására buzdítja Csontost, aki egy ideig, mint valami új Botond vitéz, döngeti a szőke germán mellkasát, a végén azonban a német két mélyütésétől sok erőt veszítve nem képes rendesen védekezni és egy rettenetes erejű jobbkezes horogtól gyomron találva, mint a leütött bika terül el a közönség nagy szörnyülködésére a földön…

A közönség tüntet a bíró ellen még akkor is, amikor a veterán harcos. Szigeti lép a szorítóba. Szigetit azután még gyakran biztatják, amire nagy szükség is van, mert ellenfele jóval fiatalabb és frissebb nála. „Lalikám, csak aprókat a fejére! ...”

És az öreg harcos küzd is becsülettel, belharcban tisztán jobb ellenfelénél és a végén a közönség hatalmas „Tempó Szigeti! ... Tempó Szigeti! ... Tempó Szigeti! ...” kórusa mellett: biztosan győz. Mégis csak hosszas tanácskozások után hirdetik ki győztesnek. Annyi baj legyen: fő, hogy kiegyenlítettünk! - örvend a tribün...

Utolsó párként a két hatalmas Góliát. Nagy és Ten-Hoff lép a kötelek közé, hogy eldöntse a mérkőzés sorsát. Óriási izgalomban kezdenek, Nagy ijesztően „nyitva felejti” állandóan az állát, mire a karzat azonnal kórusban üvölti: „Ferikém, az Istenért - az álladra vigyázz! ... Nyugodtan! Ne verekedj, - boxolj! ...”

De Feri már se lát, se hall, mint megvadult bika, vérbeforgó szemekkel hadonászik és persze legtöbbször az, üres levegőt találja el, miközben ő maga retteneteseket kap a hosszúkezű, nyakigláb némettől.

A közönség lemondó sóhajtások közepette, pánikszerűen menekülni kezd, de hiába: mielőtt kijuthatna a szabadba, nehézsúlyú képviselőnk már háromszor „közelről csókolgatja az édes anyaföldet” és a végén Ten-Hoff egy borzalmas balhorgától „telibe” találva, élettelen liszteszsákként puffan végig a porondon ...

Győzött Ten-Hoff technikai knock-out-val és ezzel Németország 9:7 arányban megnyerte a válogatott mérkőzést!

Hazafelé már sokkal gyászosabb hangú albán bandukolt a közönség, mint jövet és a ligeti bokrok és utak méla sötétjéből ilyesmiket lehetett hallani: „Hallatlan, így veszíteni!...”

Azután lassan eloszlott a tömeg, csend borult a cirkusz környékére, elaludt a csalódottak moraja, csak messziről kiabált egy „srác” a „haverjának”: „Pista, a Fradi is így fog kikapni holnap! ...