Aki a parasztok között él, megfigyelheti, hogy fiatal korukban olyan gondtalanok és játékosak, mint az egészséges állatok, de ahogy öregednek, úgy változik komolyabbá az arcuk, negyvenen túl pedig olyan mogorvák, mint a láncon tartott medvék. Nem az a sajátos keménység jelenik meg az arcukon, ami az akarat és a kötelesség embereit, a katonákat, technikusokat, politikusokat, közigazgatási vezetőket jellemzi, hanem valami különös, merev mordság. A városi embernél ez a folyamat nem ilyen törvényszerű.

A városi gyerek komolyabb, mint a falusi, sőt jó része nevetségesen komolykodó, viszont az öregebb városi férfiak, még a nehéz munkával élő munkások is jobban el-elszórakoznak. Moziba, színházba, vagy legalábbis zenés kocsmába járnak. Az öregedő paraszt ellenben csak lakodalmak alkalmával szabadul fel egy kissé, ilyenkor mulatja ki magát, néha egész esztendőre. Azok a parasztok, akik minden vasárnap kocsmáznak, sőt hétköznap is pincéznek, éppoly kivételek a falvakban, mint ahogy a városi munkások között is csak néhány százalék issza meg minden szombaton a heti keresetét.

Persze kívülről a csendes tömeg nem látszik, éppúgy, mint ahogy az asszonyok közül is csak a rosszaknak van hírük, az erényesekről ellenben senki se beszél, mert sokan vannak, és nem érdekesek, hiszen nincs bátorságuk a "bűn"-höz. Különben a parasztok között tényleg csak a módosaknak és a kereskedőknek forog pénz a kezükön, a többi legfeljebb néha-néha "kirúg a hámból", de rendszeresen nem szórakozhatik. Aki sokat kocsmázik, elzüllik, és végül menekülni kényszerül, mert otthon éhen halna. Az ilyenek aztán bekerülnek a városok szemétdombjára és ínségkonyháira.

A szegény dolgozó paraszton, ahogyan az évek telnek, ahogyan a telek, nyarak folynak, mindig jobban-jobban úrrá lesz a munka és a gond. A munka a testet kérgesíti el, a gond a lelket. A játékos parasztlegények és lányok arcáról lehervad a mosoly, és helyette a fáradtság merevsége, a szigorúság és fukarság ráncai jelennek meg, ezek uralják a paraszti arcot. Nem osztályörökség a durva paraszti arc.

Meg kell csak nézni, a jobb módú parasztok lányainak milyen kedves, tiszta, gyermekien üde arcuk van, grófkisasszonyoké sem lehet különb. A fiúké már durvább, mert az állatokkal, a természettel való korai küzdelem, az emberkínzó munka hamarabb rávési letörölhetetlen jegyeit a legények arcára.

Még a humora is akasztófahumor a nehezen élő parasztnak. Önmagán gúnyolódik, vagy kor- és sorstársain, de a nevetése nem felszabadult életöröm, nem optimista kacagás, hanem keserű káröröm, csípős gúnyolódás, maró hitetlenség.

Az ésszerűtlen, barbár paraszti élet következménye ez. A természet és a társadalom kegyetlen nyomása nyomorítja el a paraszt testét és a lelkét. Télen alig mozog; üldögél, tanyázik a kemence mellett, és sokat alszik. Nem sportol, nem járkál, legfeljebb a jószága körül - ha van jószága - dolgozik egy keveset. Izmai elernyednek, teste ellomhul.

De ahogyan megjön a tavasz, hirtelen egy egészen más életformába kerül. Alig alszik valamit, éjjel a lovakat eteti, hajnaltól késő estig csetlik-botlik az eke, borona után, bukdosik a barázdában, cammog a süppedő lágy földben, estére dögfáradt. Ha meg napszámos, az ásó-kapa gyötri el.