Egyre másra hagyja el a szellem naiv és hiszékeny emberét minden, amiben bízott, amit állandónak, megmásulhatatlannak hitt. A világ a szeme láttára - mint valami érthetetlen, gonosz bűvészet varázserejére - változik át, változik ki lényéből, s válik idegen, titokzatos és irgalmatlan hatalmak játékszerévé. Borzadva látjuk, hogy senki és semmi nem az, aminek és akinek hittük. Csupa csalékony látszat volt hát a világról alkotott képünk? Íme, a valóság elveti álarcát és a színpad "vad kacajával" csúfolja ki borzadásunkat. Már békés otthonunk is rémekkel telik meg.

Minden a feje tetejére áll ebben az önmagát leleplező világban, s kuckónk is idegen világgá gonoszul, mintha a tengeri csiga házának védő tüskéi befelé fordulnának, szerencsétlen lakója puha, védtelen húsába mélyedve. Alig merünk a régi, meghitt fogalmainkhoz nyúlni, hiszen ismeretlen méreg fröccsen fel belőlük. A szavak átváltoznak ajkunkon a gonosz varázslat alatt, és utálattal kell kiköpnünk őket. Igen, már a szavak is! Ők is megcsalnak bennünket. Kezdik elfelejteni, hogy mivel tartoznak a beléjük vetett hitnek.

Nem törődnek vele, hogy mit várunk tőlük, mit kell nekik jelenteni számunkra, márpedig nemcsak értelmileg, tulajdonképpeni tartalmuk szerint, hanem a hangzásukkal, csengésükkel vagy búgásukkal, s mindazzal, amit hangjaikhoz fűzünk képzettársításunk mesterkedésével. Íme, megrázzák magukat, és egy pillanat alatt összeomlik a gyermeteg kártyavár, amit nagy bizakodva, fáradsággal, türelemmel, nyelvünket a fogunk közé szorítva, lélegzetünket visszafojtva felrakosgattunk eddig oly engedékeny hátukon.

Mit kell olvasnia az embernek! A Nisi-Nisi Simbun jelenti, olvassuk reggel az újságban, vagy a Kukomin Simbun jelenti... No, mit jelentenek e fura nevű japán hírszolgálati irodák? Mi illik ezekhez a bájosan groteszk szavakhoz, a "nisi-nisi"-hez, a "kukomin"-hoz, a "simbun"-hoz? Virágzik a cseresznye a szent havas tövében, cinimuzsikára hajladoznak a tarka selymekbe öltözött, lepkeövvel díszített gésák, legyezőjük kecsesen lebben a meleg levegőben; mosolyogtató méltósággal lépked parányi kertje törpe virágai között a nemes szamuráj, ősei nagy árnyaira gondol, és kétsoros, csilingelő verset költ magában. Nem, sem a Nisi-Nisi, sem a Kukomin Simbun nem ilyesmit jelent most. Jelentésük nem arra szolgál, hogy bájos és illatos képzeteket keltsen fel bennünk, s úgy vigyük őket magunkkal napi dolgunkba, mint mosolyogtató gyermeki virágocskákat.

Nem, e Simbunok azt jelentik, hogy ezt meg ezt a kínai várost rommá bombázták japán repülőgépek százai, hogy ennyi meg ennyi ezer halott és hajléktalan marad utánuk, hogy a gésák a puskával való bánást tanulják, a szamurájok új meg új fegyverek gyártását határozták el, és elhatározták, hogy az európaiakat kikergetik Ázsiából, és ők veszik birtokukba a hatalmat felette, s hogy akár az egész földrészt vérbe fojtják cseresznyevirág-szirmok helyett, ha valaki ellenáll nekik.

Ezt jelenti a Nisi-Nisi Simbun, s ezt jelenti a Kukomin Simbun. Hát szabad ez? Ilyen édes, illatos, csilingelő, fura kis szavaknak szabad ilyet tenni? Szinte nem is bánom már, hogy mit csinálnak a japánok a kínaiakkal, oroszokkal és európaiakkal - csak ne a Nisi-Nisi Simbun jelentse, se a Kukomin Simbun.

Joó Tibor