Az elmult héten több oldalról hangzott el aggodalom a gazdasági forgalom kötöttségének túlzásaival és káros hatásával szemben parlamentben és sajtóban egyaránt.

A sajtóban sipeki Balázs Károly, a közgazdasági tudományok egyetemi professzora fejtette ki a gazdasági korlátozások hatását az emberi szabadságra, a képviselőházban Vásáry István, majd Bajcsy-Zsilinszky Endre hangoztatta, hogy az általános gazdasági életszínvonal szoros kapcsolatban van az egész szabadságával, Varga József miniszter pedig erősen kidomborította azt a felfogását, hogy kereskedelem terén szükség van az egyéni invencióra, ami voltaképen szintén a gazdasági forgalom szabadsága mellett való állásfoglalás, mert az egyéni kezdés szerepe a szabadsággal kezdődik.

Varga miniszter állásfoglalása azzal a feltűnő megállapítással kapcsolatban történt, hogy a külkereskedelmi kivitel 35-40 százalékát szövetkezetek bonyolítják le. A szövetkezeteket támogatni kell – mondotta – de az önálló kereskedői egzisztenciára a legnagyobb szükség van


A tulságos gazdasági korlátozások bénitó hatása

Mind a négy felszólalás annak az aggodalomnak adott nyiltabb vagy burkoltabb kifejezést, hogy a túlzásba vitt korlátozások csak a gazdasági erők összezsugorodásával tarthatók fenn, noha olyan világfeszültség sodrába jutottunk, hogy önmagunkról csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudunk gondoskodni. A töménytelen korlátozás hivatalos szerve a Külkereskedelmi Hivatal. Nem tesszük magunkévá mindazt a panaszt, ami ellene szóbeszédben elhangzik, mert a dolog természete szerint minden ilyen intézmény elbürokratizálásra hajlamos. De ezekben az időkben, amikor feszülnie kell minden egyéni akaratnak, rendkívüli elhatározásokat kell érlelnie magában minden tevékeny polgárnak, hogy közös erővel segítsenek leküzdeni a nemzet elé tornyosuló akadályokat: a bürokratikus nyűg veszedelmessé válhat.

A Külkereskedelmi Hivatal megszokott eszközeinek alkalmazásával semmire se lehet menni a ma jelentkező forgalmi nehézségek leküzdésére. Az államközi megegyezés megszabta például, hogy ennyi marhát vihetünk erre és erre a piacra, ilyen és ilyen áron, a Külkereskedelmi Hivatal szétosztotta, vagy egy-két kéznek odaadta a kivitelre engedélyezett árut.

Az egykéz, vagy néhánykéz el tudta adni azt, ami államközi megegyezéssel már el volt adva és pedig kikötött áron. Nagy jóakarattal lehet ezt kereskedelmi tevékenységnek nevezni, ma pedig erre volna szükség.

Nem kell a Varga minisztertől követelt egyéni kezdés ilyen forgalom lebonyolítására. S mégis ez a kockázatmentes, hivatalnok munka igényt tartott horribilis kereskedelmi haszonra, a normális kereskedelmi haszon többszörösére. Vajjon ez fog-e ma a maga kezdésével, a maga fáradtsága és kockázata vállalásával új piacokat keresni és az új piacokon szerzett valutában nyersanyagot hazahozni? Pedig anyag, anyag, anyag kell Magyarországnak, hogy dolgozhasson, társadalmi rendjének szilárdságát megőrizze: politikai jövőjét nyugodalmasan előkészítse, a világ káoszából diadalmasan kiemelkedni tudjon.

Ma nem lehet többé a némelyeknek ajándékozó, másokat megrövidítő kiviteli politikát fenntartani, hogy például egy vagon marhája 1000-1500 pengővel is többet ért annak a gazdának, aki kapott kiviteli piacot, mint aki nem kapott és jószágját itthon értékesítette. Ma ugyan nincs is szükség erre. Nincs szükség arra, hogy mindenki, a gazda is, főleg a kisgazda a forgalomnak ilyen korlátozásait szenvedje el, mert ezzel nem csak a kereskedelem szenved, hanem az egész gazdasági élet. Ma már sürgősen meg kell szüntetni a kiviteli és behozatali kiváltságokat, mert enélkül az erőfeszítésekhez szükséges egység nem teremthető meg és a kívánatos lendület piacok szerzésében, a munkalehetőségek fokozásában hiányozni fog.