Néhány héttel ezelőtt érdekes látványosságban volt részük a londoni uccák járókelőinek. Exotikus ruhákba bujtatott, turbános férfiak három hatalmas elefántot vezettek végig a forgalmas útvonalakon. Az állatok jókora teásládákkal voltak megterhelve. Ez a menet nyitánya volt azoknak az érdekes ünnepségeknek, melyeket Anglia nemzeti italának, a teának százesztendős jubileumára rendezett.

A tea története tulajdonképpen több mint ötezer esztendős multra tekinthet vissza. A régi legendák szerint a tea legelső felfedezője Csiu-Nung kínai császár volt, Krisztus születése előtt 2737-ben. Kínába a történelem homályába veszett Bodidharma fakír telepítette Indiából első teacserjét.

A tea híre Krisztus után 1000 körül jutott el Európába, de csak 1590-ben akad egy hollandi kereskedő, aki már maga is megkóstolja a „kínaiak nagyszerű italát”. A teából Európa nem tudott ízelítőt kapni, mert Kína olyan féltékenyen őrizte teacserjéit, mint a selyemhernyókat. A holland kereskedőknek azonban mégis sikerült a Buddha-szobrok belsejében nagyobb mennyiségű teát becsempészni Európába, ahol legelőször az angol arisztokrácia esküdött fel a tea szenvedélyes barátjának. Az új aranysárga, illatos ital rövidesen Anglia nemzeti itala lett.

Az angolok eleinte meglehetős furcsán kezdték élvezni a teát. A száraz, hegyes, kis fekete tealeveleket nem főzték meg, hanem a húsos, vastag, angol sertésszalonnára szórták, úgy ették. A tea még ebben a formájában is ízlett nekik és a tea elkészítésének helyes módjára egy fiatal hollandi arisztokrata tanította meg őket.

A pompásízű, forró ital egy csapásra meghódította Angliát, de mégis akadt több ismert angol egyéniség, akik nagy veszedelmeket láttak az „erkölcsöket rontó” teázásban. Sir Henry Saville, angol főnemes 1678-ban mérgében így fakad ki a teázók ellen: „Nem értem Anglia szabad polgárait, miként alacsonyíthatják le magukat a teázásnak, ennek a felette csúf és közönséges indiai szokásnak a rabjaivá. A teázás eltompítja az agyakat, parlagi beszédre ingerel, betegséget terjeszt és nem méltó a rendes emberekhez.”

A tea új barátai természetesen megvédték a fejedelmi italt. Bebizonyították a teáról, hogy egyáltalában nem ártalmas az egészségre, hogy a váddal éppen ellenkezően, felfrissíti az agyvelőt és Kínában, Indiában a legkiválóbb szellemek, tudósok, írók, művészek a tea kedvelői.

Az angol közönség alapjában véve nem sokat törődött a tea ellen és mellett felviharzó mérgeshangú vitatkozásokkal. Nem törődött, mert számára egyedül az lett a fontos, hogy minél többször hozzájuthasson ehhez a rendkívül népszerűvé vált, remek italhoz.

Az angol teajubileum azt az érdekes eseményt ünnepli, hogy Anglia „önállósította” magát a tea termelésében. Pontosan száz esztendővel ezelőtt, 1838 végén ugyanis lejárt az a Kínával kötött kereskedelmi szerződés, amely a kínai teának Angliába irányuló szállítását szabályozta. London teakereskedői a legnagyobb kétségbeeséssel tapasztalták, hogy a kínaiak egyre jobban húzódoznak az új szerződés megkötésétől és mivel az angol teaszükséglet legfeljebb egy esztendőre volt fedezve, a kormányhoz fordultak segítségért.

Az angol tea ügyét Lord Cavendis Bentinck bengáli főkormányzó oldotta meg, aki ősrégi feliratokból, jegyzetekből rájött, hogy a teát Indiában is lehet tenyészteni, hiszen a tea eredeti szülőhazája India. Az angolok lecsapoltak egy mocsarat és ennek helyén adta termését Angliának India első teaültetvénye száz évvel ezelőtt, 1838-ban.

Most a százesztendős ünnepségeken egy színarany ládában nyújtották át a londoni teakereskedők az angol királynak a legkiválóbb indiai teafajtákat. Az elefántok diszfelvonulásukon 36 láda teát szállítottak végig a londoni uccákon, Anglia, illetve az egész világ teakereskedelmének központjába, a Mincig Lane-ra. Itt London lordmajorja teljes polgármesteri díszében jótékonycélra árverezte el a 36 láda teát.

A londoni teakereskedelmi központban az ünnepségek bezárásául egy légmentesen elzárt ezüstládában a brit világbirodalom legjobb teafajtáit helyezték el. Ezt a ládát csak száz esztendő múlva 2038-ban szabad felbontani, amikor az eljövendő Anglia polgárai ennek remek italnak a kétszázéves jubileumát fogják ünnepelni.