Január hónapban Lyka Károly hetvenéves. Ez a kor a legtöbb embernél pihenést jelent, mert a szellem és a test ereje kimerülni kezd benne. Lyka azonban, aki egész életében kivételes ember volt, még most is hű magához: szelleme mit sem vesztett frissességéből, uralkodik törékeny testén, úgyhogy munkássága úgyszólván egy pillanatra sem szakadt félbe.

Ez a munkásság, a magyar képzőművészet ügyének irodalmi szolgálata, párját ritkítja a maga nemében. Könyvekben, folyóiratok és napilapok cikkeiben kiterjedésével akkora méreteket ért el, mint egyetlenegy más mai magyar képzőművészeti íróé sem. Évtizedek óta minden vonatkozásban felöleli művészetünk eseményeit Lyka írásaiban össze lehet állítani az elmúlt negyven év magyar képzőművészetének részletes történetét.

De nem csak kiterjedt volt ez a munkássága, hanem maradandó értékű is. Az ismertető és kritikus Lyka nem tévedett ítéleteiben, sőt irányt szabott velük. És amilyen biztos megítélője a jelennek, éppen olyan kiváló felismerője elmúlt idők művészi teljesítményeinek is, emlékezzünk csak vissza a táblabíró-világ művészetéről írt úttörő munkájára.

De nemcsak a kritikus és tudós Lykának műve nagy jelentőségű, hanem a tanítómesteré is. Nem a főiskolán töltött tanári éveire gondolok, ahol az ifjak ezreit lelkesítette remek előadásaival, hanem arra, hogy a magyar közönségnek is tanítómestere volt. Hiszen volt még nem régen olyan idő, amikor a közönséget az emberi élet egyik legszebb kivirágzása, a képzőművészet is érdekelte, a hozzá vezető úton pedig éppen Lyka Károly volt legavatottabb vezetője. Minden nagyképűség nélkül, a mindennapi élet egyszerű és közvetlen nyelvén oktatott. Meleg szeretettel, lelkesen, de halk szóval beszélt, kristálytiszta gondolkodása nem tűrt semmi pátoszt, vagy cicomát.

Azt a célt tűzte ki maga elé, hogy találó képet adjon arról, amivel foglalkozott. Élesen, a legfontosabb vonásokkal kirajzolt képet, hogy mélyen véshesse belé olvasója lelkébe. És ez a kép mindig mélyről markolt tulajdonságok rajzából állott, mert Lyka a művészet világának nem könnyen felismerhető jelenségeit is néhány egyszerű szóval foglalta össze.

Egyik történeti művében megírta, hogy írásaival azt az érzést iparkodik felkelteni, mintha olvasója múzeumba sétálna, ahová összegyűjtötték a művészet múltjának legbecsesebb emlékeit, hogy ezek legfontosabb jellemvonásainak megismerésével jusson közelebb azok élvezetéhez.

Ezt a célt Lykának sikerült elérnie. Egy elsőrangú műértő vallomásaival ajándékozott meg minket, aki nem elvont elméleteket erőszakol rá a művekre, hanem elfogulatlanul örül szépségüknek. Ezt a szépséget pedig pompásan tudja jellemezni. Akár egy-egy oldallal, akárcsak sorokkal kitűnően szemléltet. Leginkább persze ott van elemében, ahol nagy egyéniségek jellemzésével foglalkozik, művészportréi mesterien kivésett reliefek.

Majdnem mindnyájunknak, akik ma írással szeretnénk szolgálni a képzőművészet ügyét, közvetlenül vagy közvetve, tanítója és lelkesítője volt. Munkás életével és páratlan szerénységével is ritka példaadónk.