A trópusok titokzatos pusztító szellemei: a termeszek - Termeshadosztályok - A termeszboly csodái - Betonépítő rovarmérnökök – Ha az emberek ötezer méteres házakban laknának... - A befalazott királynő rovartestőrsége - Az eleven „állami csapszék” – Dinamit és mérgesgáz a termeszek ellen.

Mi emberek rendszerint szörnyen büszkék vagyunk tudásunkra és hatalmunkra. Kevélyen hangoztatjuk, hogy leigáztuk a Természetet. Valóban, nagyszerű dolgokat művelt az emberi agyvelő és az emberi kéz az utolsó néhány évtizedben. Munkába fogta a természeti erőket, a hőt, a vizet, a szelet. Villámmal világit, kocsit huzat a hajdani villámistennel, a Napot pedig festeni kényszeríti.

Szárazon, vízen, de még levegőben sem vetekedik vele semmiféle élőlény. A legerősebb állatot, a legveszedelmesebb fenevadat is pillanat alatt elintézi a lőfegyver golyója. Amellett az ember bonyolult szervezetű közösségben él, társadalmakat alkot, melyeket közös akarat és egyetértés mozgat. És a közös egyetértés által irányított embertömegek nagyszerű alkotásokat hoznak létre.

Óriási városokat, bennük roppant építményekkel, égignyúló tornyokkal. Az épületóriások között a modern közlekedés forgatagától zajló uccák. Még a föld belseje is keresztül-kasul van fúrva csatornáktól, kábelvezetékektől, földalatti alagutaktól és ez a hatalmas földalatti rendszer éppen olyan büszkesége az építő embernek, mint a merészen felszökkenő felhőkarcolók, a vakmerő ívelésű hidak.

Az ember gőgösen tekint széjjel pompás alkotásai közül és kiáltja oda a Természetnek: no, ezt csináld utánam, ha tudod! Van-e még olyan teremtményed, mely ehhez csak hasonló művekre képes? A Természet azonban rejtélyesen mosolyog és hallgat. Az ember pedig pompás járóművein elindul, hogy körüljárja leigázott birodalmát. Eljut a trópusokra.

Büszke palotákat épít az őserdők kimeríthetetlen anyagából, a fából, berendezi azokat a nyugati műveltség és kényelem minden raffinériájával, képekkel, szőnyegekkel, drága könyvtárakkal, hogy távol, az exótikus földön se nélkülözze a kultúra áldásait. Vasutakat épít, távíróvonalakat húz. És uralkodik a meghódított földrészeken önbizalommal és azzal a tudattal, hogy nincs a Természetben élőlény, mely uralmát veszélyeztetni tudná.

Aztán egy napon, mikor belép a házába és le akar ülni egy székre, a szék összeroppan alatta, mintha hitvány kartonpapirosból készült volna. Feláll, nekitámaszkodik az asztalnak: Ime, az asztal egyetlen érintésre porráhull, padig kívülről épnek, erősnek látszott, mint a szék. Micsoda varázslat történt itt? Mert az történt, kétségtele, hiszen a többi fabútorok is ugyanígy omlanak össze, ha hozzájuk nyúlnak.

És gazdájuk megdöbbenve ismeri fel, hogy tömör fa anyaguk laza, fűrészporszerű tömeggé változott. Elpusztulnak az ablakok fakeretei, tönkremennek a drágaművű szőnyegek, tönkre az értékes könyvtárak. A hivatalos intézmények egy napon azon veszik észre magukat, hogy képtelenek működésüket tovább folytatni, mert megsemmisültek az akták, a hivatalos ügyiratok.

Ebből aztán rengeteg zavar, bonyodalom, kár keletkezik. De a döbbenetes pusztulás nem áll meg. Egyszerre csak, látszólag minden ok nélkül, nagy reccsenéssel beszakadnak a mennyezet és a padló gerendái, lezuhannak az emeletek; a vastag faoszlopok, melyek külsőre sértetlenek és rendíthetetlenek voltak, papírként roppannak össze.

A vonatok sorba kisiklanak, mert, valami rejtélyes erő szétmálasztotta az összes talpfákat. Kidőlnek a távíróoszlopok, megszakad a távíróforgalom. Még a rádióval is baj van, mert a készülékek fa és szövetrészei, a szövetből való szigetelőanyagok is elpusztultak. A gépkocsik, sőt a, repülőgépek farészeit is megtámadta ez a rejtélyes hatalom.

Az ember pedig riadtan eszmél rá, hogy valami még sincs rendben az ő korlátlan és feltétlen uralma körül, hiszen, íme, majdnem minden kezeművét megsemmisüléssel fenyegeti a ….. micsoda? Valami irtózatos, kozmikus természeti erő? Vagy egy rettenetes nagyságú és erejű, mindent legázoló, mindent felfaló őserdei fenevad? Nem. Hanem egy mindössze néhány milliméter vagy centiméter nagyságú rovar: a termesz.

(Folyt. köv.)