Nagybánya elvesztése óta művésztelepeink kétszeres figyelmet és gondoskodást érdemelnek. Közöttük jelentős szerepe van a szentendrei művésztelepnek, melyet tíz évvel ezelőtt Réti István tanítványai alapítottak.

Az évfordulóra a telep megíratta tíz küzdelmes évének történetét, belőle sokat okulhatnak azok, akik művészetünk magyarságát követelik, de érdekében keveset tesznek. Szakadatlan keserves küzdelem volt az a tíz év, a támogatás, melyet a telep művészei ki tudtak vívni, éppen csak a pusztulást akadályozta meg, de dús kivirágzást máig sem tett lehetővé.

Ez a kiállítás különben érdekesen számol be arról, hogy a férfikor delelőjére jutott művésznemzedékünk a szabad természettel való érintkezésen túl mily nagy mértékben foglalkozik stílusalakítással. Elfordult a naturalizmustól, és többé-kevésbé látományszerűen alakítja ki festményeiket. A kiállítók közül Barcsay Jenő az, aki legjobban távolodik az egyszerű optikai képtől, Onódy Béla legközelébb marad hozzá.

Kettőjük között helyezkednek el a többiek, Bánáti-Sverák Miklós, Bánovszky Miklós, Deli Antal, Heintz Henrik, Jeges Jenő, Kántor Andor, Paizs-Goebel Jenő, Pándy Lajos, Péchyné Rónay Kynga, Rozgonyi László. Egytől egyig mind tehetséges iparkodással járulnak hozzá a művésztelep nem csekély jelentőségéhez.