Állatvilág
Legelőkben, gazdag, bokros, iszapos partú tavak, patakoktól öntözött erdők a rinocerosz kedvelt tanyái, de az afrikai fajok a száraz, füves vidékeken is otthonosak, feltéve, hogy a közelben valami mocsárra találnak. Előttük még az olyan járhatatlan vadon is megnyílik, melyet a többi állatok meg sem közelítenek, mert óriási termetükkel, páncélbőrükkel szemben még a legszörnyűbb tüskebozót is ártalmatlan.

A rinocerosz, ha nem is él állandóan a vízparton, azért napjában legalább egyszer felkeresi a vizet, egyrészt, hogy szomját oltsa, másrészt, hogy az iszapban henteregjen. Mielőtt legelni indulnának, lesietnek a tavak, mocsarak és folyók partjára, ahol az iszapban gödröt vájnak s addig hemperegnek abban, amíg az iszap vastag rétegben elfedi testüket. A sáros fürdő azért fontos a rinocerosznak, mert bőrük rendkívül érzékeny a hevesen támadó legyek és szúnyogok szúrása iránt s ez ellen csak a testükre rárakodó iszapréteggel védekezhetnek.

Nappal, a tikkasztó hőségben rendszerint árnyas helyet keresnek fel, ahol olyan mély álomba merülnek, hogy ilyenkor a sziklatuskók módjára heverő rinoceroszok minden óvatosság nélkül megközelíthetők. Harsogó hortyogásuk legtöbb esetben már messziről figyelmezteti a közeledőt jelenlétükre, de megtörténik az is, hogy az állat csendesen lélegzik s az otromba állatot csak akkor vesszük észre, amikor az már közvetlenül előttünk fekszik.

Éjjel a rinocerosz sokkal élénkebb, mint nappal. Az esti órák közeledtekor ébred, meghempereg az iszapban, aztán következetesen mindig ugyanazon az útcsapáson indul valamelyik közeli forráshoz vagy tóhoz. Ezek a szélesre taposott, mély útcsapások, melynek két oldalán minden növény le van tördelve - különösen ha azt az elefántokkal közösen használják - annyira jellegzetesek, hogy azt követve, biztosan számíthatunk arra, hogy vízhez érünk.

Táplálékban nem válogatós. Megeszik minden galyat, kórót, tövises bogáncsot, nádat és gazt, de Afrikában legfontosabb tápláléka mégis a tüskés, mimóza és a bokrosán termő fű. Hogy másfélméter hosszú és közel 8 cm széles gyomrát megtölthesse, rengeteg takarmányra van szüksége s ezért gyakran a veteményekben is nagy kárt okoz. Rendszerint hatalmas tülkével turkál a gyökerek alatt, mígnem az egész fűcsomót, vagy a bokrot kiemeli, aztán a földet lerázva, táplálékát hatalmas szájába veszi, ott nagyjából rögtön szétmorzsolja és lenyeli.

Többnyire magányosan, vagy kisebb csoportokban él. Általában a rinoceroszban a testi és szellemi tunyaság megtestesítőjét látjuk, pedig ez a valóságban nem így van. Mert igaz ugyan, hogy mozgása rendszerint nehézkes, esetlen, otromba, ámde, ha egyszer futásnak ered, nagyon gyorsan és kitartóan üget. Uszni is jól tud. Látása korlátozott, szaglása és hallása rendkívül fejlett. Semmivel törődő egykedvűséget könnyen váltja fel a legszertelenebb indulatosság.

Ilyenkor egész lénye megváltozik s nemtörődve ellenfeleinek számával és erejével, a felfegyverzett embernek épugy nekiront, mint a legjelentéktelenebb tárgynak. A felbőszült állat támadását úgy szokták kikerülni, hogy hidegvérrel megvárják, míg az mintegy 10-15 lépésnyi közelségbe ér s aztán hirtelen oldalt ugranak. A dühében tajtékzó rinocerosz ezt nem veszi észre, elrohan mellette s ellenfele szimatját elvesztve, fut tovább.

A rinocéroszt nem csak a kisebb ragadozók, hanem az oroszlán és a tigris is elkerüli, mert karmaik nem elég erősek arra, hogy a vastag páncéllal védett állaton halálos sebeket ejthessenek. Ezért kétségtelenül legveszedelmesebb ellensége az ember, aki egyrészt kártevése, másrészt az elejtett példányok feldolgozásából eredő tetemes haszna miatt üldözi. Egyidőben azt állították, hogy bőrpáncélját nem fúrja át a golyó, ma már azonban tudjuk, hogy a kés, lándzsa, sőt a nagy erővel kilőtt nyíl is átjárja.

Az afrikai fajokat az európaiak ugyanúgy vadásszák, mint az elefántot. Éjjel ivóhelyeiken lesnek rájuk, nappal a sűrűségben igyekeznek megközelíteni, vagy nyílt mezőn lóháton űzik őket, hogy közelről golyót röpíthessenek testük legsebezhetőbb részeibe. A megsebzett, a fájdalomtól gyötört, vagy sarokba szorított állat gyakran dühösen szembefordul s ilyenkor veszedelmes támadó válik az üldözöttből.

Állatkertek számára a rinocéroszt rendszerint galyakkal gondosan befödött vermekben fogják. A fogságban tartott rinocerosz többnyire jóindulatú, szelíd állatnak bizonyul s ha jól bánnak vele, ápolójához ragaszkodni is tud. Az állatkertekben nagyon egyhangú életet él s épúgy, mint a szabadban, csak a hajnali és esti órákban, valamint az éjszaka egy részében élénk.

A nappalt rendszerint átalussza. A fürdőt rendkívül szereti, de szívesebben tartózkodik a langyos, mint a hideg vízben. Takarmányba nem válogatós és a szénából, zabból vagy más gabonaneműből és répából álló napi adagja mintegy 35-40 kilogrammra tehető. Gondos ápolás mellett 20-30, sőt 40 évnél tovább életben maradnak s ezért feltehető, hogy 80-100 évig is elélnek.

Azt a tetemes kárt, amit a rinocerosz a mezőgazdaságban okoz, csak némileg ellensúlyozza a haszon, amit az elejtett állat a vadásznak hajt. A finoman csiszolt állapotban halvány, vörhenyessárga színű tülkéből poharat, serleget, kardmarkolatot esztergályoznak. Bőréből a benszülöttek pajzsokat, páncélokat, tálakat készítenek. Húsát megeszik, hájából, zsírjából pedig kenőcsöket készítenek s ekként alig marad a rinocerosz testének olyan része, amely gazdaságilag ne volna felhasználható.

Dr Gebhardt Antal