Ő a legmodernebb színésznő, lénye csupa nyugtalanság és intelligencia, minden megvan benne, ami a problémákkal tele mai fiatal nők típusához tartozik. Tud elegáns lenni, mint egy lady, de akkor is otthon van, ha pincérlányt vagy alvilági alakot kell játszani. Sok ötlete van, jól bánik fizikumával, elmésen bontja fel a lelki jelenségeket hangsúlyokká és mozdulatokká. A részletek összemarkolásában nem olyan biztos. Van benne valami kis fanyar íz - olyan, mint a nagy márkájú francia pezsgőé.

Nagyon jó anyag volna annak a drámaírónak, aki nincs, és aligha is lesz egyhamar. Kevesebb szerencséje volt Bulla Elmának. Amit csinált, az mindig jó volt, hiánytalan technikája és intelligenciája mindig kisegítette, de nem jutott igazi szerephez. Azok az egyszínű, bas-reliefben mintázott szerepek, amelyeket játszani kényszerült, nem arra valók, hogy mélyebbről feltörő hangjait megszólaltassa. Tud vígjátékot is játszani, de valójában drámai színésznő. Csakhogy: hol vannak az igazi drámai szerepek? Az ő helyzetéből le lehetne vonni a mai drámaírás kritikáját. Két szerepét azonban nem fogjuk egyhamar elfelejteni.

Az orvos dilemmájában a líráját éreztük nagyon erősen, a Conway-családban - érzésem szerint a legjobb modern darab - a család legidősebb lányának, a félbemaradt írónőnek szerepében mély emberi hangokat hallottunk tőle. Ez a kitűnően összefogott előadás is meglepetést hozott: Senyey Verában, akit eddig csak felületes szerepekben láttunk, felismertük a jellemszínésznőt. Dayka Margit váratlan sikert szerzett egy amerikai bohózatnak, a Válóoknak. A darab semmi, a színésznő minden benne, bájt, humort, kedvességet, naiv okosságot vitt bele. Nem szabad kifelejteni Peéry Piroskát, aki különösen Az 1002-ik éjszakában megrendítő jellemző erőt mutatott.

Az egészen fiatal színésznők közül Szeleczky Zita kibukkanása ígér nagy nyereséget. Még nem egészen kész, rajta lehet kapni néha egyenetlenségeken, de tehetségét már megbizonyította. Mély kedélyt sejtet, valami tiszta érzéki varázst érzünk benne, fizikai adottságai is kiválóak. Tőle várjuk a jövő igazi szerelmes színésznőjét. Karády Katalint mint új felfedezést csak egy szerepben láttuk. Nagyon jó anyagnak látszik, reményt nyújt arra, hogy drámai hangban valódi jót tud majd adni. A végleges véleményt fel kell függeszteni róla. Tolnay Klári első vígjátéki szerepében végleg beérkezett, friss bája, természetének lágysága és derűje, beszédének szépsége meggyőzött mindenkit.

A férfiak közül elsősorban Kiss Ferencet kell fölemlíteni. Három nagy szerepet alakított az évad folyamán: a Mizantrópot, Petruchiót, és Tamási Áron darabjában a Tündöklő Jeromost. Mind a három nehéz, sokféleképpen felfogható, problematikus szerep, az első kettő parádés nagy szerepe a világ színészeinek. Kiss Ferenc megbirkózott mindegyikkel. Láttunk régi nagy művészeket Petruchió és Mizantróp maszkjában, emlékszünk játékukra - ezekkel az emlékeinkkel is megbirkózott; nem feledtette el őket, de büszkén állhatott melléjük.

Ami talán a legnehezebb, önmagával is birokra kellett kelnie, régebbi Petruchio-játékával, amely sok tekintetben más volt a mostaninál. Az az érzésem, hogy a művész széles regiszterében valami új hang fejlődik, nem tudnám pontosan kifejezni, mi az, talán még nem vált bennem egészen tudatossá, talán Kiss Ferencben sincs még egészen készen. Csak annyit látok, hogy valami újfajta, egyéni humor, a kajánság egy neme. Valamit ebből mind a három szerepében észrevettem.

Uray Tivadar most jutott el abba a stádiumba, mikor a szerelmes szerepekről lassankint áttér más, mélyebb drámai szerepkörbe. Hogy merre fog térni, azt láthattuk az Ahogy tetszikben, Jaques szerepében. Hamlet felé vezet az út, a klasszikus szerepek közt nem a szenvedélyes, nagy cselekvők, hanem a gondolkodva szenvedők felé. Hisszük, az új utakon új, nagy sikerek várnak rá, talán az eddigieknél is nagyobbak. Petheő Attilának nem volt nagy új szerepe. Az utolsó táncban azonban legjobb alakításainak egyikét kaptuk tőle. Új hangkörben tűnt fel Páger Antal a Földindulásban. Sokfélének láttuk már, de mindig könnyű, játékos, néha komédiázó szerepekben.

Most kiderült róla, hogy erőteljes drámai színész, és jól tud falusi paraszt nyelven. Az öregekkel harcrakelő fiatal paraszt férjet nyers realizmussal, egészen eredeti módon, minden népszínműi póz nélkül játszotta, nagyon meggyőzően és hitelesen. Ez az előadás különben is érdekes kísérlet a naturalista színpadi stílusra. Lesz-e folytatása? Somlay Artúrban sohasem csalódunk - idei szerepei közül egy Osborne vígjáték öreg amerikai farmerére fogunk legtovább emlékezni. Beregi Oszkárra és Ráday Imrére Az orvos dilemmájában gondolunk legszívesebben.

A legnagyobb lépést előre mégis Timár József tette. Sokszor láttuk játszani sokféle szerepben, jobban szerettük mindig drámában, mint vígjátékban. Erő van benne, szív és lendület, hajlékonyság a szerepekhez alkalmazkodásban, emellett lelkiismeretes színész, élénkek az ösztönei, de ellenőrzés alatt tartja őket intelligenciája.

Csak a nagy szerep kellett neki, hogy eljusson az egész magasra, a nagy stílushoz. Ezt végre megtalálta a VII. Gergelyben. Most már bátran rá lehet bízni a legnagyobb feladatokat, megérett teljesen, eszközei mind kifejődtek. Nagy nyeresége a Nemzeti Színháznak: az a színész lett belőle, akire már rég szükség volt.

Amit eddig elmondtam, az mind a nyereségszámlára tartozik. De nagy veszteség is marad a számlán: Kürti Józsefet elvesztettük. Felejthetetlen művész volt, kora legjobbjainak egyike. Nagystílű drámai színész, Oedipusa, Othellója diadalmas mérkőzés volt nagy klasszikus feladatokkal; egy időben ő jelentette Ódry Árpád mellett a shakespearei stílust.

De láttuk tőle a Bánk bán mind a három nagy szerepét, Petur bánt, Tiborcot, majd Bánkot, és emlékszünk arra a jó magyar ízre, amit ezekbe a szerepekbe bele tudott vinni. Skálája kiterjedt minden hangra, a viharzó szenvedélytől a gyöngéd lírai ellágyulásig, az egyszerű, halk elbeszéléstől a legmagasabb hangokig. Idők folyamán mindenféle szerepekben láttuk, szalondrámákban és vígjátékokban, biedermeieres-táblabírós magyar alakokban, népszínműi típusokban.

Nem emlékszünk olyan esetre egyre sem, amikor a szerepet félrejátszotta volna, vagy amikor könnyelműen vette volna dolgát, hű volt önmagához és mesterségéhez. Meg volt benne a proteuszi elem: száz alakban százféle tudott lenni, és mindig önmaga, egyén, Kürti József. A modorosságot, jó színészek gyakori gyilkosát nem ismerte, őszinte volt és természetes, tehát hiteles. A stílusformálók közé tartozott.

A Thália-mozgalommal jött, egyike volt a szavalástalan természetes színpadi beszéd úttörő harcosainak, s ezen az alapon alakította ki saját beszédstílusát. Tehette is: nagyon szépen beszélt magyarul, tiszta kiejtéssel, tájszólás nélkül, de mindig érezhető magyar zamattal. Ebben a tekintetben példaadó és serkentő volt. Becsületes munkás, nem okozott zavart a színháznak még halálával sem. Megvárta az évad végét.

Schöpfin