Irta: Berényi Sándor dr.

Itt az ideje, hogy közgazdasági szempontból is foglalkozzék a közvélemény az ország területi növekedésével.
Az érzelmek ünnepi fáklyafényei után meg kell gyújtani a realitások egyszerű kis villanylámpáját. Most már úgyis tudja az egész világ, hogy az érzelmi erőtényezők csodálatos teljességükben állták ki a történelmi erőpróbát. Tudja a világ, hogy amíg itt egy magyar él, szívében és öklében feszül a régi határok visszaszerzésének elpusztíthatatlan vágya.

És tudja a világ azt is, hogy határainkon túl élő testvéreink történelmi ragaszkodásán, törhetetlen magyarságán sem közigazgatási brutalitás, sem előrelátó iskolapolitika, sem tervszerű gazdasági megnyomorítás nem tudott erőt venni. Ha a magyar diplomácia kiválónak bizonyult, ha a magyar hadsereg szellemében és lendületében az új magyar sors dicsősége öltött testet, – akkor jogosan kérdezheti a közvélemény, milyen feladat megoldására hivatott ma a magyar közgazdaság?

A kérdés felvetése annál jogosultabb, mert a Teleki-kormány eléggé nem méltányolható mobilitással a maga gondjának, a maga terhének, a maga belső problémájának tekintette a minden oldalról mutatkozó gazdasági igények kielégítését. Ha a közvéleménynek fogalma lenne arról, hogy milyen heroikus erőfeszítést, milyen páratlan szellemi és fizikai erőpróbát jelent ezekkel a feladatokkal szemben a helytállás, csak akkor tudná valóban értékelni, mennyi lelki magasabbrendűség, mennyi tradicionális, úri magyar előkelőség van abban a gesztióban, hogy a kormány ezirányú problémáit nem viszi a nyilvánosság elé és hogy gazdasági teljesítményeivel nem szüreteli le az elismerésnek és a népszerűségnek a gyümölcseit, amelyek után más mentalitású, nem a Teleki Pál gróf szellemiségével rendelkező politikusok bizony kapva kapnának.

A feladatok azonban, amelyeket az eddig visszatért területekkel és a majdan visszatérőkkel kapcsolatban anyagilag meg kell oldani, csak az egész nemzet együttes erőfeszítésével illeszthetők bele a legközelebbi jövő közgazdasági munkaprogramjába. A nyilvánosság egyelőre annyit tud, hogy messzemenő célkitűzéseket kell elérni hadseregünk fejlesztése tekintetében, a visszatért területen meg kell teremteni az állami élet alapjait és végül folytatni kell a korszerű Magyarország kialakítására irányuló belpolitikai tevékenységet. Ezek a feladatkörök külön-külön is sok millió pengős áldozatot követelnek, olyan áldozatokat, amelyekről a magyar állam eddigi költségvetéseiben vagy egyáltalán nem, vagy csak aránylag csekély részben történhetett gondoskodás.

A hadsereg fejlesztéséről most nem beszélünk. Ez oly szükségszerű és oly természetes, mint a lélegzetvétel. Az erre szükséges milliókat tehát elő kell keríteni minden áron és mindenekelőtt. Nép és kormány ebben a kérdésben épp olyan egyformán gondolkodik, mint abban, hogy az ezeréves ország egyetlen rögéről nem mondunk le soha, senkinek a kedvéért.

A visszatért területeken azonban le kell rakni az új élet alapjait.
Államot kell alapítani, vállalni kell az új berendezkedés megteremtését, valamennyi életviszonylatban. A készülő felvidéki költségvetésekből majd kibontakozik ezeknek a kiadásoknak a helyes mértéke. Aki azonban tisztában van azzal, hogy egy közönséges kereskedelmi vállalatnak is nagyobb az alapítási költsége, mint a húszévi rezsiköltsége, – körülbelül sejtheti, hogy most milyen áldozatot kell hozni ezeken a területeken „alapítási költség” fejében.

Mert a Felvidéken elölről kell kezdeni mindent.
Iskola, bíróság, jegyzőség, adóhivatal, OTI-MABI, állami erdőgazdálkodás, út- és vasútpolitika, villamosítás, szociális berendezkedés, idegenforgalom, egészségügyi politika, – mind-mind a „kiadás” rovatban jelentkezik először, a személyi szükséglet, a hivatali helyiség, a berendezési költség, a fenntartási előirányzat, a tegnap esedékessé vált juttatási kötelezettségek véget nem érő tízezres és százezres számoszlopaival. Ezek elé sorakoznak a halasztást nem tűrő azonnali segélykérések. Azok a milliók pedig, amelyeket a hazatért Kárpátalja igényel ugyanezeken a címeken kegyetlenül megsokasodnak a cseh rezsim rablógazdálkodása, felesleges pusztítása és a különösen Kárpátaljával szemben tanusított antiszociális, nemtörődöm politikája következtében. A nemzeti munkaprogram folyószámláján azonban elő kell irányozni további milliókat is, mert az integritás visszaszerzése nem torpanhat meg pénzügyi problémákon. Amilyen természetes, hogy a régi határokért az élet nem drága és a halál sem sok, épp oly magától értetődő, hogy a visszatérő területek „államalapítási” költségeit sem lehet se kifogásolni se szűk látókörű tartozik-követel szempontok szerint méretezni.

Ezeket a milliókat tehát elő kell teremteni valahonnan.
Elég tapasztalatot szerzett a mi generációnk ahhoz, hogy józan mértéket alkalmazzon abban a kérdésben, mennyire számíthatunk mások segítségére. Ha meg tudtuk lepni a világot azzal, hogy a Dárius kincsével operáló cseh propaganda megsemmisült a bevonulásunkon ujjongó százezrek egetverő lelkesedésében, akkor a gazdasági erőpróbának is igazolnia kell a magyarság teljesítőképességéhez fűződő várakozást.

Németország azzal lepte meg a világot az elmúlt esztendőkben, hogy a német munka külföldi értékesítése céljából óriási külön alapot létesített. Ebből fedezték az export veszteségeit. Magyarországnak is ki kell hasítania egy alapot, amelyet elég gazdagon dotál ahhoz, hogy az enormis kiadásokat fedezze. Mellékes, hogy kiadások miképpen oszlanak meg a tárcák között. Mellékes az is, hogy később valamilyen hosszabb lejáratú kölcsönnel konvertálni lehet-e a mai nemzedékre szakadt óriási terhet. Ami mindennél fontosabb, az, hogy a visszatért területek számára fennakadás nélkül biztosítani kell az uj magyar államéletben való elindulást. Ehhez az alaphoz hozzá kell járulnia mindenkinek, állásra, jövedelemre, foglalkozásra és egyéb körülményekre való tekintet nélkül. Nem akarjuk kritizálni az adózási készséget, de bizonyos, hogy a filléreket, vagy ezreket, amelyeknek különleges rendeltetésével mindenki tisztában van, ezerszerte szívesebben és magától értetődőbben fizetik be.

A nemzeti áldozatkészségnek azonban ez csupán a külső kerete lehetne.
A forrását másban nem lehet megtalálni, mint stabil, biztonságosan fejlődő, mindenféle meglepetéstől szigorúan megvédelmezett gazdasági életben. Adóztatási rendszerünk reformjával, főképpen arányosításával elérhetők bizonyos eredmények. Lehetséges, hogy a vagyonváltságrendeletek további kimunkálása is meghozná a maga külön eredményét. De ha a széles rétegekre alapozva akarják előteremteni a pénzügyi eszközöket, ha azt akarják, hogy a kisemberek milliói gyarapítsák a nemzeti feladatok erőtartalékát, akkor a magyar termelésnek, a magyar iparnak, a magyar kereskedelemnek kell mindenekfelett erősnek, teljesítőképesnek és áldozóképesnek lennie. Hála a magyar diplomácia és a magyar hadsereg nagyszerű szereplésének, az ország gazdasági élete mesterséges felerősítés nélkül is megtalálná az utakat, amelyeken a produkció fokozható, amelyeken az intenzivebb forgalom elérhető, – ha biztosítják számára a nyugodt munka atmoszféráját.

A magyar élet itt érkezik a válaszúthoz.
Lehet politikai fantomokat kergetni, lehet merész terveket gyártatni, lehet versenyre kelni a radikális népboldogításban, lehet ígéretekkel kiforgatni a sarkaiból – nem a világot, hanem azoknak a fantáziáknak a világát, amelyben nem törődnek a termeléssel, amelyben nincs polgárjoga a dolgozó tőkének, amelyben a jólszabott frázis többet ért, mint a legkézenfekvőbb gazdasági realitás. Attól a kormányzattól, amely külügyi és hadügyi téren rövid idő alatt ilyen teljesítményekre tekinthet vissza, joggal várhatja a közvélemény, hogy gazdasági téren is megtalálja a nemzeti erőkifejtés legkevésbé hangos, de legmesszebbmenően eredményes útját.

Húsz éven át a magyar munka tartotta fenn a trianoni Magyarországot.
Most a magyar munkának kell visszaszereznie a régi határokat. Politikai hangulattal egy segédjegyzőt sem lehet kifizetni. A védett magyar munkával, a védett dolgozó tőkével, a politikai szegénylegények betöréseitől megoltalmazott termeléssel azonban meg lehet teremteni immenzus állami kiadásainak legvalószínűbb és legreálisabb fedezetét: munkaképessé és ezzel fizetőképessé, adózóképessé lehet tenni a területeket, amelyektől egyelőre nem kérünk és nem várunk mást, mint hűséget.