Mondják, manapság mindent politikai szemmel nézünk. Mennyire áll ez, még irodalmárokra és tanárokra is, íme egy mulatságos példa. Nemrég jelent meg Berzsenyi költői munkáinak új, akadémiai kiadása, eddig legteljesebb, centenáriumi kiadvány, bevezetéssel és jegyzetekkel.

Ebben olvasom a következőket: " A magyarságnak örök, ideális lényegét feltárja a költő a magyar alkotmányban is, amelyben éppoly teljes rendet és törvényt talál, mint a szépségben. Költészetét is az alkotmányhoz hasonlónak látja..." Ez a hökkentő gondolat annyira tetszik a kommentátornak hogy harminc oldallal utóbb visszatér rá: "Költészete bizonyos értelemben költői alkotmány s lényegét a költő az örök magyar alkotmányéval rokonnak érzi..." S következik mindkét helyen ugyanaz a Berzsenyi-idézet, az állítás támogatásául:

Alkotmánytok örök talpkövihez teszem
E morzsát, s az örök harcai közt megáll.

A magyarázat persze képtelen. Berzsenyiben sokkal több ízlés volt, hogysem költészetét a magyar alkotmányhoz hasonlítsa, vagy az alkotmány "talpkövéhez tegye". Az idézet verssorok a Barátimhoz c. költeményben fordulnak elő, melynek eredeti felírása: A magyar tudósokhoz. A költő ebben tudós barátaihoz szól, a magyar szellem képviselőihez, s az ő munkásságukat dicsőíti:

A ti érdemetek s mívetek élni fog,
Amíg egy magyar él a Duna partjain.
Alkotmányotok örök talpkövihez teszem
E morzsát...

Nyilvánvaló, hogy az "alkotmány" amelyről szó van, csodált barátainak életműve, melyhez szerényen akarja kapcsolni a magáét. Félreérteni a szót úgy, hogy a "magyar alkotmányra", a politikai "alkotmányra" vonatkozzék: ez valóban kortünet. S talán egy kicsit kórtünet is. Jellemzi egy mai magyar irodalmár eszmetársítását.

Babits Mihály