Rámmutattak, míg elsuhantak
mellettem: "Ezt olyan színek
s ábrák kinozták, amiktől meg
kellett hogy haljon. Én rideg
csomós rögön feküdtem ekkor
hanyatt már s épp búcsúztam tőled
magamban tört szóval, ki nékem
mindenem voltál... Tompa zúgást
verve szárnyukkal közelegtek
a sűrűsödő sötétségben
a Lények, kik majd felemelnek
s elragadnak... Aztán letesznek
oly tájon, hol emléke sincs már
cikornyás multamnak...Nos, erre
vártam éppen kiváncsian
sajogva s félve, mert bevallom
fájt az ismeretlen terekre
kiszállnom s elhagynom, vigan
hol éldeltem, s kissé tán néha
fanyarul, e létet, -planéta
planéta után elmarad majd
naprendszernek s mind hidegebb lesz...
mind hidegebb... A szakadatlan
vágyakozásban itt e földön
s a szüntelen várakozásban
s hogy folyton, mint hasztalan katlan
ziháltam s égtem s izzó gyászban
perzseltem napjaim, ti hűvös
szellemek, én úgy elfáradtam!
úgy összetörtem! meglazúltam,
megereszkedtem... kérlek, lágyan
fogjatok karotokba engem
s míg szálltok a jeges azurban
velem s aztán a még jegesebb
fekete űrben megérkeztek
ama vidékre hol vad tenger s
talán sziklás part s zöld homok vár -
az úton majd vigyázzatok rám!