A távíró, a fényképezés, a villamos, a csárdás és a túróscsusza jubileumai után most az automobil jubileuma alkalmából adok történelmi visszapillantást.

1888-ban, ma ötven éve gurult végig pöfögve és szörnyű illatot árasztva az első automobil London uccáin. A gyalogjárók befogták az orrukat, köpködtek és káromkodtak. A káromkodást meghallotta az autó tulajdonosa is és rögtön megállapította, hogy az automobil olyan, mint a protekciói Csak azok szidják. akiknek nincs.

Pár évvel később Pesten is megjelentek az első autók, de nálunk inkább irigységet keltettek. A lóerőt jelző HP betűkből megállapították akkoriban, hogy az a „hadd pukkadjatok” rövidítése.

Az autóvezetők eleinte nem álltak hivatásuk magaslatán és a gyalogjárónak igen sok keserűséget okoztak. Egy ilyen újdonsült kocavezető egyszer majdnem elütött egy gyalogjárót, aki dühösen rámordult: - Hé, nem tud tülkölni? - Tülkölni tudok – felelte a vezető – csak vezetni nem.

1903-ban egy úriember beállított az autókereskedőhöz: - Két hete egy automobilt vette itt és akkor megígérte, hogy minden törött részt pótolni fog. - Úgyvan, kérem. Mivel szolgálhatok? - Adjon nekem két kulcscsontot, egy új orrcsontot, négy fogat a feleségemnek és egy új nyelvet.

1910-ben bepólyázott fejjel, felkötött karral, mankóra támaszkodva bicegett be egy úr a kávéházba. Képzeljétek panaszkodott egy sofőr áprilisi tréfát csinált velem. Az útkereszteződésnél jobb karját tartotta ki és balra fordult be.

1915-ben már taxik szaladgáltak Pest uccáin. Egy ilyen taxiba beszállt egy úr a mennyasszonyával.  Az úr halkan odaszólt a sofőrnek, hogy lassan hajtson. Tudom én azt, kérem - mosolygott diszkréten a sofőr, sokszor vittem én már a hölgyet.

1922-ben az autobuszok is megjelentek. Akkoriban történt, hogy egy úr orvosságot vett a gyógyszertárban és a gyógyszerész figyelmeztette, hogy az üveget használat előtt jól fel kell rázni. Felesleges legyintett az úr, autóbuszon megyek haza.

Ugyancsak akkoriban jegyezte fel valaki, hogy azért van olyan sok lelketlen ember Pesten, mert az autóbusz mindenkiből kirázta a lelket. 1923-ban a tőzsdei konjunktúra szép napjaiban csaknem minden tőzsdejátékosnak saját autója volt. Esetleg több is. Egy ilyen szerencséskezű urat figyelmeztetett a felesége, hogy új autóra van szüksége.

- Már megint – szörnyűködött a férj. – mi történt azzal, amit tegnap kaptál. - Elromlott a dudája. A szép konjunktúra már elmúlt, jött a csúf konjunktúra. 1926-ban két letört úr sétált a Körúton. Az egyik minden uccakereszteződésnél megállt, nagyon sóhajtott és kinyújtotta a karját. - Mi ez? – érdeklődött csodálkozva a másik. - Ez maradt meg az autómból.

Akkoriban határozták meg a legbölcsebben, hogy mi a különbség a konjunktúra és a dekonjunktúra között. - Konjunktúrában saját autóján jár az ember egy idegen nővel, dekonjunktúrában idegen autón jár a saját nejével. Hogy a saját autó áldását a középosztály is élvezhesse, a gyárak később olcsó kisautókat kezdtek gyártani. A kisautók egyre kisebbek lettek és a kisautóviccek egyre hülyébbek. 1930-ban valaki kisautót vásárolt és a gyár a vicc szerint félévi jótállást vállalt, hogy az autó a mosásban nem fog összemenni.

1937-ben megállt egy kisautó a benzinkút előtt és tulajdonosa féldeci benzint és egy gyűszűnyi olajai kért. - Igenis - hajlongott a benzinkutas, - és egy sóhajtást nem parancsol? - Sóhajtást? Minek? - A pneumatikba.

Legújabban az áramvonalas kocsik divatoznak. Áramvonal elől, áramvonal hátul. Valaki a napokban így szólt egy áramvonalas kocsi gazdájához: - Szép, szép ez a kocsi, de az ember sohasem tudja, hogy hol az eleje és hol a hátulja. - Maga hólyag felelt, fölényesen a tulajdonos, ahol a tyúkom cigarettázik, az az eleje.

És ha már benne vagyunk a jubileumokban, emlékezzünk meg Tóni bácsiról is, aki éppen ma lett száz éves. Valaki megkérdezte tőle, hogyan érte el ezt a szép magas kort, mire Tóni bácsi ravasz mosollyal felelte: - Úgy, hogy az első ötven évben még nem voltak autók és az utolsó ötven évben nem mentem ki az uccára.