Rendkívül érdekes a szaporodásuk, melyről régebben a legkalandosabb feltevések terjedtek el. Aristoteles, az ókor legkiválóbb bölcselője pl úgy írja le a csikóhal szaporodását, hogy amikor annak ideje elérkezik, a halacska felpukkad, hogy a testében lévő peték ily módon kiszabadulhassanak.

Később aztán a hatalmas seb annak rendje-módja szerint újból begyógyul s az anyaállat minden baj nélkül, zavartalanul él tovább. A valóságban azonban a csikóhalak szaporodása nem ilyen egyszerű s az lényegesen elüt más halak szaporodási módjától. A legcsodálatosabb jelenség az, hogy a csikóhal ivadékainak gondját nem a nőstény, hanem a hím viseli.

A hal farkának alsó oldalán ugyanis egy háromszögletű barázda fut végig, melynek egymásra fekvő oldalfalai lehajlók szélei vékonyak, bőrneműek. Ősszel és télen a barázda összezsugorodott állapotban van, ellenben a szaporodás idejének közeledtével - áprilisban - a barázdák földuzzadnak és nyálkával telnek meg. Májusban a nőstény - eltérőleg más halaktól, - ikráit nem a homokba vagy erre a célra készített fészekbe, hanem egyiket a másik után, gyöngyfűzér alakban a hím hasára rakja.

Ezek odatapadnak, a hím megtermékenyíti azokat, majd a fejbőr túltengése következtében zacskó képződik, melynek nyálkaszerű szövetváladékában az ivadék táplálékhoz jutva, hamarosan megerősödik. A barázdában körülbelül július végéig maradnak, amikor a költőzacskó oldalfalai görcsösen összerándulnak s ilyenkor annak nyílásain át minden alkalommal egy-egy kicsiny, nyálkás gömböcske tódul ki.

A gömböcskék aztán a víz színére emelkednek, ahol szertefoszlanak s az apró csikóhalak láthatóvá válnak. A költés gondjaitól megszabadult apa visszavonul a tengeri növények sűrűjébe, a fiatalok pedig elszélednek s megkezdik saját egyéni életüket.

Mint sok más állat, régente a csikóhal is gyakran szerepelt a gyógyászatban. Kiszárítva, porrátört állapotban, belsőleg alkalmazva, biztos szernek tartották a veszettség, a rákbetegség, különféle kiütések ellen. Hamuvá égetve, faggyúval, salétrommal vagy erős ecettel keverve, egyaránt használták fájdalomcsillapító, vagy hajnövesztőszer gyanánt.

Furcsa alakjuk, sajátságos magatartásuk, valamint színváltoztató képességük lebilincselik a nézőt s ezért a csikóhalat szívesen tartják fogságban is. Ez azonban csak annak sikerül, aki a tenger közelében lakik s így nehézség nélkül gondoskodhatik a csinos halacskák megfelelő mennyiségű élő táplálékáról.

Dr Gebhardt Antal