Török Gyula huszonegy éves korában kezdte írni ezt a regényét. Vidéken élt, keserves újságíró-hivatalnoki robotban, hívőn és vágyakozón, de kilátástalanul. Még bizonytalan az olvasottsága s csak ekkoriban kezd komolyabban és céltudatosabban tájékozódni. Amikor az íráshoz fogott, nem voltak még minták előtte. Egyedül volt Nem volt vele semmi, csak az emlékei. Egy teljesületlen szerelem fájdalmas konfliktusként ránehezedő batyuját igyekezett lerázni magáról.

A regény hangja és stílusa még nem az a Török-stílus, amelyet második nagy regényéből, A zöldköves gyűrű-ből és novelláiból ismerősünk, nem az a szívbefutó, és a mindenkori tárgyhoz oly bámulatos biztonsággal alkalmazkodó, mindig csordulóan őszinte Török-hang, amely novelláit a legszebb magyar novellákká teszi. Nyelve itt még csaknem dísztelen. bár alakjai plasztikusak, szavai a síkban mozognak még. Mondatai csak későbbi regényeiben mélyülnek és telnek meg távlattal.

A porban megírása óta több mint húsz esztendő telt el. A mai olvasó előtt nem is annyira a főhős rokonszenvet keltő, szomorú története teszi maradandóvá. nem is azok az elengedhetetlen jótulajdonságok igazolják, amelyek minden jó regénynek természetes összetevői és amelyeknek egyikét-másikát ma már teljesen érthetetlenül hiányolták akkori kritikusai. Az elmúlt két évtized regényeire visszatekintve és a regény mai alakulását, mai formáit figyelve, valósággal erénynek látjuk azokat a "hibákat", amelyeket egyes bírálói akkoriban felhánytorgatta.

Tehát nem is épp a mesterség biztonságos tudása miatt nagy regény mai is A porban: az író látása, a könyvében megnyilatkozó szemlélet teszi azzá. Ároktői és sugatagi Kender Pál már nem használja apái büszke nemesi előnevét és a kisvárosi kaszinó pöffeteg urai előtt ilyképpen manifesztál: "A parlamentben szóhoz kell jutniok a most még hallgatásra kárhoztatott értékes elemeknek is. Nemcsak a szocialistákról van szó. Annak lesz a legnagyobb haszna, ha a szegény magyar paraszt is véleményt nyilváníthat."

Török Gyula regényeinek központi problémája a dzsentri problémája. De nem kaphat tiszta képet Török Gyula, dzsentri-szemléletéről, aki csak A porban-t olvassa el. Néhány évvel későbben íródott második regénye: A zöldköves gyűrű. Generációs regény ez, amely egy magyar család történetét mondja el a kiegyezés korában. Az eőzházi és bazini Eőz-család történetével ismertet meg az író. A regény főhőse azonban már csak egyszerűen Őz Józsefnek nevezi magát.

"Polgárember vagyok"mondja csendesen és határozottan, ah megnagyságozza valaki. A forradalom és a háború felkavarja és megváltoztatja az egykor gazdag Eőz-család életét. Őz József vállalja ezt az új világot, ezt az új osztályhelyzetet. Gyermekeit is polgárnak neveli. Első feleségének tragikus halála után a városabéli sváb szatócs lányát, Burger Deborah-t veszi feleségül családja megrökönyödésére.

A kispolgári sorból "nemesasszonnyá" lett és a régi nemesség, a régi fény visszahódításának vágyába belehibbant szerencsétlen Deborah-asszony ujjáról halála után sem húzzák le gyermekei a címeres, zöldköves gyűrűt. Eltemetik vele együtt. Nekik már nincs szükségük rá. "Így van ez jól mondja a regény egyik szereplője  polgáriasodunk, szép lassan lemondunk minden hiú cifraságról és megtanuljuk, hogy egy szép dolog van a világon: a munka..." (A polgár ebben az időben természetesen citoyen volt és nem petit bourgeois.)

Ez a regény Török Gyula legtökéletesebb alkotása. Nyelve finom, alakjainak rajza hibátlan. A kor hangulatát szuggesztíven adja. Rögtön az első oldalakon van egy képe: az elözvegyült, a tulajdon sorsába, anya nélkül maradt gyermekeinek aggasztó jövőjébe beleszomorodott Őz József szobájában ül és a kilenckarú gyertyatartó fényében Kemény Zsigmondot olvassa. Nem feledheti el ezt a képet soha, aki csak egyszer is olvasta...

Török Gyula nem bírálta ellenségesen az osztályt, amelyből gazdaságilag, de későbben bizonyos szempontból ideológiailag is kiszakadt. "Ha könyv mellé ültethetném valamennyit..."  sóhajt fel magában Kender Pál. A porban hőse, amikor léha, de még léhaságában is kedves és rokonszenves unokaöccsének, az egyik Ágotai-fiúnak beszédét hallgatja.

De hát általában nem könyv mellett ábrázolja őket. Megmutatja, hogy milyenek s alakjaival elmondatja, hogy milyeneknek szeretné látni osztályának gyermekeit. Ahol csak lehet, hallatja velük szociális lelkiismerete hangját.

Az ikrek c. regényében, amelyet néhány hónappal halála előtt írt és amelynek megjelenését már nem érte meg, bátran és hangosan beszélnek a Komoróczy-fiúk a magyar parasztság szörnyű sorsáról és e sors intézőinak vakságáról és elvakultságáról.

Regényeivel csak laza rokonságot tart és sokszínűbb, alakjainak sokféleségét tekintve majdnem azt mondhatnók, hogy gazdagabb az a világ, amit Török Gyula novelláiból ismerünk meg. Holott a legtöbbjük gyermeknovella, megkapó emlékezés a gyerekkor szorongásos idejére, vagy boldog jelenéseire. Ilyen pl. Fehér Virág c. elbeszélése is, amely a legszebb magyar elbeszélések közé tartozik. Csodálatos keveréke valóságnak és legendának.

Török Gyula minden írásában és minden műfajban teljes író, igaz művész volt. Az még rövid dráma-kísérleteiben is. (Lucrezia, A pusztai ház.) Érdekes, hogy ő maga "regény"-nek nevezi a Lucreziát, ezt a rövid renaissance-színképet, holott a dráma minden külsőségével írta. (Színhely aprólékos ismertetése, dialógok és szerzői utasítások.) Egyetlen nyilvánosan előadott darabja, A pusztai ház szép sikert aratott annak idején. A Nyugat régi évfolyamai és beporosodott napilap-kötetek őrzik művészeti cikkeit és kritikáit. Megható tanuságtételei e cikkek egy zaklatott, rövid élet imponáló energiáinak.

A csak viszonylag gondtalan kolozsvári és nagyváradi újságíró-évek, a pesti zsurnaliszta-korszak alatt, öt könyv, két újságregény, számtalan cikk és novella megírása közben még arra is volt ideje, hogy komoly művészettörténeti tudást szívjon magába s hogy e műfajban is emlékezetessé tegye nevét azok számára, akik írásait olvasták. Egyébként maga is rajzolgatott. Pesti újságíró korában sokszor illusztrálta kollégái riportjait. Fehér Virág című posthumus novellás kötetének címlapját is maga rajzolta.

Amikor Ferenczy Károly, a nagy magyar festő meghalt, Török Gyula parentálta el a Nyugatban. Ezt írta róla cikke befejezésében: "Az érző magyar pedig keserű szívvel két kis keresztet rajzol a művészről szóló jegyzetei fölé. Az egyik szól a nobilis férfinak, a másik a nemes alkotónak." Most, hogy emlékező írásunk végére érünk, két csillagot rajzolunk Török Gyuláról szóló jegyzeteink fölé. Az egyik az a csillag, amit amíg élt, letagadtak a homlokáról. A másik, a lexikonok és irodalomtörténetek jelmagyarázatai szerint a születést jelenti. Mert Török Gyulának húszévi tetszhalott-bújdoklás után újra meg kell születnie a magyar irodalom számára. Az új magyar szellemiség álmodói nem nézhetnek el alakja s írásai fölött.

Ifj. Vajda János