A minden politikai szemponttól független, tisztán közgazdasági szemlélet, az eddig követett gazdasági módszerektől lényegesen eltérőt kénytelen megállapitani a miniszterelnök ur Győrben proklamált programjában. A program meghirdetése napjától kezdve ugyanis az ország azon államok sorába lép, amelyek egy hosszabb időre megállapitott beruházási terv alapján iparkodnak megoldani az állami életben fölmerült szükségleteket, akár a nemzetvédelmi, akár a szociálpolitikai, akár pedig a szoros értelemben vett gazdasági politika terén jelentkeznek azok.

Ez a módszer, amelynek példáit a demokratikusan és a tekintélyi elv alapján kormányzott országokban egyaránt látjuk, évek hosszu sora óta tudatosan ki volt kapcsolva a magyar közgazdasági politikából, amely a nagyarányu beruházások politikájától az államháztartás egyensulyának és a valuta értékállandóságának biztositása érdekében következetesen és mondjuk meg mindjárt, az akkori helyzetnek megfelelően, igen indokoltan tartózkodott. Akkor ugyanis, talán éppen azoknak, akiknek a mostani program kiérlelésében nagy szerepük volt, az volt a gondolatmenetük, hogy egy nagyarányu beruházási politikát belföldi tőkékből nem lehet fedezni, a külföldiek igénybevétele azonban ujabb megterhelést jelent s ezért speciális helyzetünkben ilyen nagyvonalu programok végrehajtásától tartózkodva, kereskedelmi mérlegünk aktivitásán keresztül fizetési mérlegünket kell fejleszteni, ezt is uj tőkék befektetése nélkül s csak organizatórikus intézkedésekkel.

Ez az álláspont teljes egészében érvényesült akkor azokkal szemben, akik nagyarányu inveszticiós politikát követeltek, annak hangsulyozásával, hogy ennek irányát a mezőgazdasági termelés átalakitása s vele a mezőgazdasági népesség szociális igényei kielégitésének kell megszabnia.

Mi magunk is annak a fölfogásnak voltunk hivei, hogy a nemzet gazdasági sorsának parancsa egy organikus, egységes beruházási programot követel s azt irtuk, hogy a reformkorszak igazi tartalma csak ez lehet és semmi más.

Ma beismerjük, hogy az időpont megválasztása dolgában talán azoknak volt igazuk, akik akkor még nem látták érettnek a helyzetet ennek az egyébként helyesnek és most már időszerünek is elismert módszer alkalmazására. Talán nekik volt igazuk, hogy egyfelől az államháztartás egyensulyának beálltát, valutánk megerősödését és egy kedvező konjunkturális helyzet bekövetkezését akarták bevárni, mielőtt ilyen átfogó beruházási politikához fognak.

A miniszterelnök utalt is arra győri beszédében, hogy a világgazdaság lendületének lényeges szerepe volt annak a gazdasági állapotnak előidézésében, amely ilyen átfogó, nagy nemzeti célokat szolgáló program végrehajtására a talajt éretté tette. Hogy emellett nagy érlelő szerepet tulajdonitott az utóbbi évek kormányzati politikájának is, senki nem veheti rossznéven tőle, hiszen soha politikustól rossznéven még nem vették, ha saját politikai rendszerét dicsérte. Annyi bizonyos, hogy akár a kormány sikereinek, akár a gazdasági helyzetben beállott konjunkturának tulajdonitjuk is a helyzet javulását, a győri program proklamálására az idő csakugyan helyesen van megválasztva.

Helyesen, mert először a nemzeti védelem fejlesztésében nem maradhatunk el az idő és körülmények támasztotta követelmények teljesitésében, mert másodszor a szociális problémák megoldása a belső megbékélés érdekében halasztást nem tür és mert végre honorálni kellett azt a figyelmeztetést is, amelyet nemrégiben juttatott kifejezésre a magyar gazdasági élet egyik vezérférfia, hogy t. i. a konjunkturavisszaesés idejére már most kell gondoskodnunk a beállható visszaesés kiegyensulyozásáról. De a föladatok aktualitásán kivül az időpont megválasztását azért is helyesnek kell elismernünk, mert a gazdaságban valóan vannak ma olyan frissen felgyült erők, amelyeket egy nagyszabásu és nemzeti szempontból is indokolt program megvalósitására igénybevenni nem jogosulatlan.

Az időszerüség kérdése itt vezet át bennünket arra a másikra, hogy vajjon az egy milliárdot kitévő összes költségek mennyiségileg helyesen vannak-e fölbecsülve, amire két tényező vizsgálata alapján lehet felelni. Az egyik a szükségletek, a másik a teherbirás mértéke. Az elsőre e pillanatban, amikor még a részleteket nem ismerjük, nem tudunk végleges feleletet adni, bár nem kétséges, hogy az egy milliárdos összeg nagyobbik része, amely a nemzeti védelem fejlesztésének céljait szolgálja, egyfelől a mai fegyverkezési arányok mellett semmiesetre sem tulzott, másfelől pedig ebben a vonatkozásban nincs olyan áldozat, amelyet a nemzetnek sokallani lehetne.

A nemzeti vagyon állaga, amelyet erre a célra igénybe vesznek, az utóbbi időkben beállott viszonyok mellett, ha erőfeszitések árán is, de ki fogja birni a tőle megkivánt áldozatot, főleg, ha az áldozat igénybevétele az igazságosság szempontjai szerint történik. A másik része az egy milliárdnak, amelyet kölcsön utján kiván a program fedezni, amennyiben valóságos és gyümölcsöző beruházásokra fog fordittatni, szintén nem jelent elviselhetetlenül nagy elvonást a nemzeti gazdaság mai erőiből, főleg ha azokra a tapasztalatokra gondolunk, amelyeket az utolsó évtized hasonló külföldi beruházási akciói során a befektetett tőkék visszatérülése terén tapasztaltak.

Ennek a visszatérülésnek tempója a megforgatás gyorsasága mellett elég magas s ha a gazdaságot nem zavarják sem politikai, sem társadalmi mozgalmak és főleg nem indokolatlan és a legszükségesebb állami irányitáson tulmenő hatósági beavatkozások, a gazdaság önmagát restauráló ereje pótolni fogja tudni az átmeneti vérveszteséget annál is inkább, mert elég hosszunak tartjuk azt az időbeli elosztást, amelyet a fedezetek beszerzése tekintetében a miniszterelnöki beszéd jelzett.

Ha igy a programban megkövetelt egy milliárdos áldozatot a megfelelő időben kérik, ha továbbá az áldozat sulyosnak is, de nem exorbitánsnak látszik a meglevő erőkhöz képest, sulyt kell vetnünk azokra az elvekre, amelyeket a miniszterelnök ur programja keresztülvitelének alapelvei gyanánt megjelölt, amikor mindenekelőtt az inflációs módszerek teljes kiküszöbölését hangoztatta s arról biztositotta a gazdaságot, hogy a programot a magángazdasági tevékenységre épitette föl, s tehát nem akar programjával a kollektiv gazdálkodás mezejére tévedni.

Ez azt jelenti, hogy – amint kifejezte magát – a program tengelyében a nemzetgazdaság erőinek kifejlesztése és az ennek biztositására szükséges intézkedések megtétele áll, s mert – igy szól tovább a tétel – jólét csak a többtermelésből fakad, s mert tőke csak ugy áll elő, ha többet termelünk, mint amennyit fogyasztunk.

Amint mondtuk, a tisztán gazdasági szemlélet alapján, mindezek megnyugtatók a nagyszabásu beruházási program sikerének megitélése szempontjából. A követendő alapelvek tisztán közgazdasági szempontjából semmi birálni valót nem találunk, s ha lehet is olyan gazdaságpolitikai rendszerbeli felfogás, amely minden tervgazdálkodási programot elvetve, csak a magángazdaság szabad erőkifejtése alapján keresi a megoldásokat, ez a felfogás egy konkrét és elhatározott program birálatánál tisztán elméletivé válik. E doktrinér kérdésen tul azt kell mondanunk, hogy a győri program minden részletében a jól megfontoltság, józanság és komoly nemzetépitési szándékok benyomását tette ránk és éppen ezért hisszük és őszintén kivánjuk is, hogy ha a méretei az első pillanatra ugy hatnak is, mintha erőnket meghaladnák, meg fogják oldani a nemzet legsulyosabb aktuális problémáit.

Mégis, s ezt hangsulyozni éppen olyan kötelességnek tartjuk, mint azt, hogy a kormányprogram gazdasági részének helyességét elismerjük, nem szabad egy pillanatra sem szem elől téveszteni, hogy a tőkétől komoly, sulyos áldozatot kér a kormány. Ezt az áldozatot csak ugy lehet meghozni, s csak ugy lehet pótolni, ha a termelő erőket, mint ahogy a program igéri, csakugyan szabadon hagyják és ha minden zavaró, nyugtalanitó faktort kikapcsolnak életünkből.

Ebből a szempontból megnyugatató a miniszterelnök ur beszédének az a része, amely a szélsőséges mozgalmak és a tőkeellenes kisérletek lefékezését igérte. Ha igaz, amit a miniszterelnök ur mondott, hogy tőke csak ott áll elő, ahol dolgoznak, az sem valótlanság, hogy dolgozni pedig csak ott lehet, ahol a dolgozó embereket nem nyugtalanitják sem holdkóros gazdaságpolitikai rendszerek mániákusai, sem társadalmi és felekezeti gyülölségek felszitói.

A nemzet iránt tartozó kötelességek teljesitéséért, vagy az értük hozott áldozatokért nem lehet csereértéket kérni senkinek. Nem is cserébe kérjük a nyugalmat és biztonságot a magángazdaság és a tőke számára. De kérjük a program s az általa megoldandó nemzeti problémák megoldásának biztositása érdekében. A névtelen adófizető, amelynek tiszteletére időnként pohárköszöntő hangzik, nem ragaszkodik a tósztokhoz. A békés munka biztositékait többre becsüli. Amazt nem kéri. Emezt joga van követelni.