Shaw és a nyelvművelés
Olvastuk a hírt, hogy Bernard Shaw, a 82 éves nagy angol író új végrendeletet írt. Ötmillió pengő vagyonát az angol nyelv művelésére, az angol beszéd tisztaságának a védelmére szánta. Látni való, hogy a nyelvhelyesség és a nyelvtisztaság kérdése más nemzeteket is foglalkoztat, érzik egyebütt is, nemcsak nálunk a nyelvvédelem fontosságát és szükségességét. Shaw hatalmas vagyonából bizonyára tanszékeket fognak állítani, úgy lehet, külön tanszéket kap a nyelvhelyesség, a kiejtés, a szónoki és színházi nyelv. Akár egész új akadémia alapítására is telik az ötmillióból, olyasfélére, mint az olasz Accademia della Crusca, amelynek a nevében a Crusca a nyelv korpáját jelenti. Ez az elnevezés valóban jól szemlélteti a nyelvtisztító munka lényegét.
Közös sorsa a nemzeteknek, hogy éberen kell őrködniük nyelvük tisztaságán. A puszta védekezés nem is elég: alkotó munkát kell végezni. A hanyatlás megelőzésének egyetlen módja a nyelv fejlesztése, gazdagítása és csinosítása. Ez a munka is az írók feladata s csak másodsorban a nyelvművelőké. Az író csiszolja, nemesíti a nyelvet, gyarapítja kifejező erejét, fokozza hajlékonyságát, világosságát.
A nyelvművelő csak segítőtársa az írónak és az olvasónak. Ő a vagyonkezelő, az előrelátó gazda. Helyettünk is vigyáz, őrködik és megtanít rá, hogyan éljünk, gazdálkodjunk nyelvünk kincsével, hogy tiszta fénye, ragyogása el ne homályosodjék. Szerepe a jó orvosé, aki nemcsak a betegség tüneteire tapint rá, hanem a kórokozót is leleplezi. Mértékletesen adagolja az orvosságot és nem szimatol bajt az ép szervezet egészséges vérkeringésében.
Egy kitűnő nyelvtudós barátom mondta nekem, hogy jó nyelvművelő csak az lehet, aki kérlelhetetlenül következetes a követeléseiben. Nem értek egyet vele, bármily nagyra becsülöm kivételes nyelvérzékét, mélyreható és sokoldalú tudományát. A nyelvtudomány könyörtelenül megró minden nyelvi hibát, magyartalanságot, idegenszerűséget. Nem tűri a vétkezést a nyelvtan ellen, habár nem tagadja (s ebben igen bölcs felfogást vall), hogy a nyelvtan szabályait a nyelvből szűrték le: nem a nyelvet törték hozzá a nyelvtanhoz, hanem megfordítva.
Kiindulásában tehát az én nyelvtudós nyelvművelőm is gyakorlati állásponton van s ha alkura nem hajlandó is, megértéssel szemléli a nyelvi tévedéseket, mert hiszen ő tudja legjobban, hogy ezek a tévedések is közrehatottak a nyelv szabályainak kialakításában az idők folyamán. Mint a nyelv történetének kitűnő ismerője, ő is azt hirdeti, hogy a nyelv törvényei nem örökéletűek hiszen semmi sem állandó, csak a változás , de a pillanatnyi igazsághoz, ahhoz, amit ma igaznak vall, a meggyőződés erejével ragaszkodik. Ebben aztán nem ismer kegyelmet. Nem bízza népszavazásra ítéletét, s csak az erőszaknak enged.
Ebben a kemény szigorúságban rejlik a veszély. Olyan tételeket is véd körömszakadtáig, amelyek már rég nem szabnak törvényt a nyelvszokásnak. Az áradat túlnő a védőgátakon és fékevesztetten ellepi a tájat.
De hagyjuk a hasonlatot: arról van szó, hogy az emberek belefáradnak a folytonos résenállásba, kedvüket szegi, hogy ez is tilos, az is tilos. Kevesebb tilalom több lett volna. Eredményesebb. A nyelvhelyességi követelésekre is ráillik a római jog tétele: summum ius summa iniuria. Ha kevesebben és kevesebbszer esnek bele a vaskos nyelvi hibákba, ritkul az idegenszerűség és az idegen szó. Irtsuk az idegen szót, de elégedjünk meg egyelőre a ritkítással.
A nyelvünkre kívánkozó idegen szavak egyikét-másikát könnyen visszaparancsoljuk, de kínos gondba kerül valamennyit magunkba fojtani és helyettük mindannyiszor magyar szót kutatni fel nyelvkincsünk homályos rejtekeiből. A jószándék már fél siker. Hadd teljék örömük benne az embereknek, a fogcsikorgatás nem segít.
.jpg "Az önálló vámterület és a függetlenségi párt")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!