Közel száz esztendeje, lelkes és önfeláldozó magyar úr, Bezerédj Pál meghonosította a selyemhernyótenyésztést a magyar falusi lakosság körében s ma, száz év után ott tartunk, hogy a magyar állampolgár hónapokig tartó huzavona után sem tudja bérbeadni az állami selyemfonódákat s a magyar selyemtermelés száz év után még nem tart ott, hogy a hazai szükségletet ki tudná elégíteni.

Nem keressük, ki felelős ezért az elszomorító jelenségért, de azt nem lehet tagadni, hogy a sok milliót felemésztő ínségakciók keretében tán mégis lehetett volna, például a selyemhernyó segítségével néhány fillérnyi keresethez juttatni a legszomorúbb sorsban vergődő magyar vidékek lakosságát. Akármilyen alacsony volt a selyemgubók beváltási ára a selyemárak esése következtében, annyit, amennyit székfűgyűjtéssel vagy tollfosztással, mégis lehetett volna a selyemgubón is keresni.

Most végre a beváltási árat 1 pengőről 1.40-re emelték, nagyobb propagandára készül az illetékes hivatal, több mint egymillió eperfacsemetét osztanak szét, megduplázták a faiskolák számát. Nagykőrös értelmes gazdái sokezer holdat ültetnek be eperfacsemetékkel.

Mindez azonban nem változtat azon a tényen, hogy hosszú esztendőket elszalasztottunk, nem gondoskodtunk a kellő propagandáról, nem dolgoztunk ki előre sok évre szóló tervet, egyszóval nem próbáltuk meg a selyemtermelés fellendítésével segíteni azokon a falusi szegényeken, akiknek minden fillér istenáldást jelent. Példának azért hoztuk fel a selyemhernyót, mert mindent egyetlen feketepéterre mégse lehet kenni!