A nyitott ablakon át az esti levegővel a Nemzetközi Vásár reklámhangjainak kongása árad be a szobába, ahol éppen a képviselőház mai üléséről szóló tudósitást olvassuk. A harangok a Vásár kapuinak bezárását hirdetik, amikor Gratz Gusztáv képviselő ur éppen a következőket magyarázza törvényhozó társainak:

„Főleg zsidók voltak, tisztelt uraim, akik Magyarországot az európai életbe bekapcsolták és ezzel megalapozták Magyarország példátlan gazdasági föllendülését. Zsidó cégek tették lehetővé a magyar agrártermékek jövedelmező értékesitését. A cukor-, szesz-, textil-, bőr-, vegyészeti ipar megalakulása és kifejlődése jóformán kizárólag zsidó férfiak vállalkozói kedvének eredménye.”

Ezt mondja éppen képviselőtársainak Gratz Gusztáv, amikor a harangok erősen kongatnak. A Vásár kapuit most zárják be. Érezzük, hogy a kapukulcs csikordulásával valami mást is kizárnak vele. Valamit, amit a derék képviselő, aki azt a megrenditő vallomást is megtette beszédében, hogy vallási üldözések miatt elvándorolt család gyermeke, igy fejezett ki: „zsidó férfiak vállalkozási kedve”.

A világért sem akarjuk azt mondani, hogy a magyar ipar, amelynek ez az évről-évre visszatérő Vásár imponáló és nemzetközi méretekkel mérve is, nagyszerü szemléje, kizárólag „zsidó férfiak vállalkozó kedvének” eredményét tüntetné föl. Az iparunk és kereskedelmünk fejlesztésében és európai szinvonalra emelésében kifejtett nagyszerü erők magyar erők voltak. Minden faji vagy vallási különbség nélkül megnyilatkozó magyar tehetségek.

A sulyos kérdést, amely arra vár most feleletet, hogy ezekből a magyar erőkből és magyar tehetségekből mennyi esett az egyik felekezetre, mennyi a másikra, nem azok vetették föl, akik dolgoztak és ezt az ipart és kereskedelmet megteremtették, hanem azok, akikről ugyancsak a képviselőház zsidó vitájában Friedrich István azt mondta, hogy soha semmit nem dolgoztak, semmihez nem értenek, hacsak nem a politikai harcok rendezéséhez.

Mégis, ha már a kérdést nemcsak fölvetették, de törvényalkotás kiinduló gondolatává tették, meg kell állapitanunk, hogy végigjárva a magyar iparnak ezt az évről-évre megujuló idei szemleutját, a zsidó magyarok keze munkájának, kezdeményező erejének és szorgalmának nyomát minden lépésnél fölfedezte benne mindenki, akit itéletében nem gyülölet és nem elfogultság, hanem az igazság szeretete vezet.

Hát jó, tudjuk és ismerjük az antiszemitizmus rideg válaszát is erre a megállapitásra.
Ismerjük az ellenvetést, amely azt mondja rá, hogy igen, de csak a profitvágy volt, ami a zsidót ebben az alkotó munkában vezette. Talán ezen a helyen és ezeken a hasábokon, amelyeken tisztán gazdasági szempontok szerint biráljuk a jelenségeket, föl vagyunk mentve az alól, hogy ennek az ellenvetésnek igazságos voltát el kelljen ismernünk. Ha nem tennők, az egész közgazdaság eddigi épületét, tudományának alapjait, sőt a gazdasági tevékenység egyik mozgató elementumát döntenénk és tagadnánk meg vele. Akárhogy is legyen, ha szemernyi vádképesség volna is ebben a helytelen érvelésben, bizonyos, hogy annak az erős várnak, amelyet magyar iparnak neveznek s amelyen belül ma már majdnem háromszázezer ember talál kenyeret a maga és családja számára, javarészt zsidó vallásu magyarok voltak az épitői.

Javarészt zsidó magyarok munkája, hogy ennek a magyar iparnak termelvényei értékben ma már közel járnak a hárommilliárdhoz. Ha ez az ipar egész kivitelünknek ma már negyvenöt százalékát teszi, tehát közel jár a magyarság ősi foglalkozásának, az agrártermelésnek gazdasági értékéhez és jelentőségéhez. Javarészt zsidó magyarok munkája, hogy ez az ipar az utóbbi években nyersanyag- és félgyártmány-szükségletének 85 százalékát saját kivitelével volt képes megfizetni s igy a magyar gazdaság végső számláján is igazi értéket tud felmutatni.

A nemzetet ért nagy szerencsétlenség után, a romjaiból fölemelkedő országnak uj utakat kellett keresnie gazdasága terén és ez a kényszerüség, a megváltozott gazdasági helyzet szükségparancsa követelte tőlünk, hogy mezőgazdaságunk mellett az ipar fejlesztésében keressük meg további gazdasági létünk biztositékait. Ez volt az a motivum, amely az ipar kifejlesztéséhez vezetett és nem a profitvágy, nem az önzés, hanem a nemzeti jövőnek ez a parancsoló szüksége. A gazdaságtörténeti tények egyenes letagadása, meghamisitása volna ennek az igazságnak elhallgatása s a magyar zsidóság nem megitélést, de legalább igazságos ítéletet érdemel azért, hogy a gazdaságilag adott helyzetben ennek a nemzeti szükségességnek munkájából becsülettel és eredménnyel kivette a maga részét.

A nagy vásáron, amely az egész világon ebben az időben megindult, s amelyben az volt a kérdés: ki tud népének, nemzetének uj kenyeret előteremteni a romok közül, s ki tudja megállni helyét a megváltozott viszonyok közt, ki tud gyorsan uj poziciót biztositani nemzete gazdálkodásának a világ versenyében, ezen a vásáron a magyar zsidó jelent meg ismét készen, szorgalmasan, telve tettvággyal és munkakészséggel. Mindent remélhetett, csak éppen azt nem, hogy ezért két évtizeddel később üldöztetésben, lenézésben lesz része, s hogy bünül fogják felróni neki azt, amit érdeméül kellene betudni. Mindent várhatott, csak egyet nem. Azt, hogy a vásárból, amelybe ő vitte az uj portékát, ki akarják zárni.

Most, hogy a Nemzetközi Vásár harangjai elcsendesültek és amint a Vásárról kiadott ujsághiradások mondták, a kapukat bezárták, ugy érezzük, hogy ezt a magyar zsidóságot zárták ki vele a vásárból. Ugy érezzük, hogy valami nagy gazdasági hiba, hogy ne mondjuk, oktalanság történt vele és valami nagy igazságtalanság is. Mindaz, amit ennek az igazságtalanságnak védelmére és mentésére eddig felhoztak, mindaz, amivel magyarázni vagy szépiteni megpróbálták a képviselőház vitájában, a sajtóban és egyéb eszmecserékben, nem tisztázza a kérdést.

Ugy érezzük, csak egyetlen egy ember mondta meg az igazságot a maga teljes brutalitásában.
Az, aki azt mondta, hogy a mór megtette kötelességét, a mór mehet. Ebben a kegyetlen, brutális nyilatkozatban legalább őszinteség van, egyenesség van, a dolgok nyilt beismerése van. Ez az, amit meg kell állapitanunk, a zsidó javaslat vitájának és a Vásár bezárásának órájában.

„Ha azok, akik a magyar ipart megteremtették, nem bégezték volna el nagy munkájukat, most nem volna hová beülniök mindazoknak, akik számára a zsidójavaslat a gazdasági pályákra vezető utat egyengetni akarja.” Ez az utolsó mondat, amelyet még olvasunk Gratz Gusztáv beszédéből. Aztán összehajtjuk az ujságot és betesszük az ablakot. Nagyon beesteledett olvasás közben. Hideg van és a ligeti éjszaka alakjai kezdenek kilépni a fák alól…